Tragikus véget ért az eltűnt lengyel turista keresése

Tragikus véget ért az eltűnt lengyel turista keresése

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2024/08/22
Egy 39 éves lengyel férfi a „Nagy Tátra korona” csúcsait szerette volna megmászni, holttestét a szlovák hegyimentők találták meg.
Hirdetés

Napok óta nem adott magáról életjelet

2024. augusztus 21-én a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) befejezte egy 39 éves lengyel turista keresését, akinek eltűnését családtagjai jelentették, mivel augusztus 12-től nem tudtak vele kapcsolatba lépni. Augusztus 19-én, hétfőn a HZS is bekapcsolódott a keresésbe, hiszen a rendelkezésre álló információk szerint a turista egyedül mozgott a Magas-Tátrában, és szeretett volna feljutni az ún. „Nagy Tátra korona” több csúcsára. A HZS beszámolója szerint a férfi az eltűnését megelőző napokban aktívan mozgott a Tátra szlovák oldalán, és hosszabb, igényesebb túrákra vállalkozott (augusztus 12-én pl. a Tátra-csúcson készült róla csúcsfotó).

Drónok segítségével találták meg

Augusztus 19-én két hegyimentő drónok segítségével kutatott Rainer-kunyhótól a Kis- és Nagy-Tarpataki-völgy (Malá i Veľká Studená dolina) irányában, majd kedden, augusztus 20-án a keresési művelet ugyancsak drónok bevetésével a Lomnici-csúcs (Lomnický štít) körzetében folytatódott.

Tragikus véget ért az eltűnt lengyel turista keresése-1
Keresőakció a Lomnici-csúcs alatt
Tragikus véget ért az eltűnt lengyel turista keresése-1
Forrás: HZS / Horská Záchranná Služba

A keddi kutatás során előbb személyes tárgyakat, majd életjelek nélkül találtak egy férfi holttestét. A férfi személyazonosságának megállapítása és a baleset okának vizsgálata a továbbiakban a szlovák rendőrség hatáskörébe tartozik.
Forrás: https://hzs.sk; https://tatromaniak.pl

Hirdetés
Hirdetés