Kerékpárral Gdańskból a Tátrába, majd fel a Tengerszem-csúcsra

Kerékpárral Gdańskból a Tátrába, majd fel a Tengerszem-csúcsra

Nagy Árpád
Nagy Árpád - https://portaltatrzanski.pl
2025/03/24
710 km. kerékpárral Lengyelországon keresztül, mindez megkoronázva az ország legmagasabb csúcsa, a Tengerszem-csúcs (Rysy) megmászásával.

Łukasz Filipkowski 710 kilométert kerékpározott Lengyelországon keresztül, majd ezt megkoronázta az ország legmagasabb csúcsa, a Tengerszem-csúcs (Rysy) megmászásával. A lengyel férfi már eddig is számos csodálatra méltó, különleges teljesítményt mondhat magáénak, hiszen korábban már az Alpok, a Pamír, sőt a Himalája számos óriását meghódította. A vasakarattal és hatalmas küzdeni tudással rendelkező férfi magasra tette a mércét saját maga számára, amikor pár nappal ezelőtt sikeresen teljesített egy kerékpáros expedíciót Gdańskból a Tátrába. Mindezt ráadásul egy kopottas, az ’80/90-es évek fordulójáról származó, kissé kopottas és átalakított Wigry kerékpárral tette.

109 óra tekerés, majd irány a csúcs

Łukasz március 15-én indult útnak. Március 18-án, 109 óra tekerés után már sikerült elérnie a Tátrát. Másnap egy barátja kíséretében gyalog indult el Tengerszem-csúcsra, de a tengerszem (Czarny Staw pod Rysami) térségében uralkodó kedvezőtlen körülmények miatt úgy döntöttek, hogy másnapra halasztják a feljutást. Ez másnap sikerült is neki, megkoronázva ezzel ezt a nem mindennapos kihívást.

Kerékpárral Gdańskból a Tátrába, majd fel a Tengerszem-csúcsra-1
Jobbra a Tengerszem-csúcs (Rysy)
Kerékpárral Gdańskból a Tátrába, majd fel a Tengerszem-csúcsra-1
Forrás: Nagy Árpád

Łukasz Filipkowski ezt követően további, rendkívül ambiciózus terveket osztott meg a nyilvánossággal. Ezek közé tartozik például a Gerlachfalvi-csúcs megmászása és a Tátra körüli kerékpáros hurok megtétele. A média arról is beszámolt, hogy Lukasz azt tervezi, hogy jövőre pótlólagos oxigén használata nélkül megmássza a Mount Everestet! Így ő lenne az első olyan ember, aki a Föld legmagasabb csúcsának megmászása előtt nem rendelkezik korábbi magashegyi tapasztalatokkal.
Forrás: https://portaltatrzanski.pl