A Magas-Tátrában található Rainer-kunyhó (Rainerova chata) mellett már elkezdték felhalmozni a havat, amelyből Peter Petras egykori teherhordó és a kunyhó egykori bérlője a következő hetekben, ahogy minden évben várhatóan ismét elkészíti a hóbetlehemet.
A jelenlegi időjárás azonban eddig nem volt kegyes hozzá. Mint mondta, nagyon kevés a hó. Reméli azonban, hogy ha karácsonyra nem is készül el, Vízkeresztre, amikor a Rainer-kunyhó mellett sor kerül a hagyományos Háromkirályok ünnepére, elkészül a betlehemi jászol. Abban is bízik, hogy továbbra is családja bérli majd a kunyhót, hiszen a napokban lejár a bérleti szerződésük.
Peter Petras, aki életéből közel három évtizedet szentelt a Rainer-réten található kunyhónak, ezekben a napokban a kunyhónál lehullott friss havat szedi össze.
„Betöltöm a zsaluzatba, de még mindig nagyon kevés van. Most várjuk az olvadást, aztán jöhet a normális tél” – mondta. A múltban már többször is átélt már ilyen helyzetet, amikor a betlehem elkészítéséhez minimális mennyiségű hó állt rendelkezésre.
„Emlékszem, körülbelül egy évtizeddel ezelőtt olyan kevés hó volt, hogy csak január 3-án építettük fel a betlehemet. Akkor fadeszkákat fektettünk le, betakartuk hóval, én pedig belül elkészítettem a szobrokat” – mondta.
A legtöbb esetben azonban az egész jászol hóból készül, beleértve az akár négy méter magas „épületet” és a három figurát: a kis Jézust, Szent Józsefet és Szűz Máriát.
Petras 1997-ben vette bérbe a kunyhót az akkori Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészettől, és elkezdte felújítani. A nemzeti park rendszeres időközönként pályázatot írt ki, hogy bérbe adja a kunyhót. „Bérbe vettünk egy romot, amit rendbe hoztunk és üzemeltetünk. Ki merem jelenteni, hogy a tátrai menedékházak között egy gyöngyszemet létesítettünk belőle. Az évek során sok pénzt fektettünk be az épületbe és a szociális létesítményekbe. Egy igazságügyi szakértő becslése szerint az ingatlan 90 %-a mi tulajdonunk” – mondta.
Jelenleg fia, ifjabb Peter Petras a Tátra legrégebbi menedékházának a bérlője, Petrasék 10 évre szóló bérleti szerződése azonban december 19-én, csütörtökön lejár.
„Eleinte az állami vagyon kezeléséről szóló 1993-as törvény volt érvényben, amely szerint kétévente nyilvános pályázatot kellett volna kiírni a menedékház bérlésére” – emlékezett vissza idősebb Petras. Miután 2014-ben megváltoztatták a törvényt, 10 évre szóló szerződést kötöttek. „Ez a napokban jár le, eddig azonban nem írták alá az új szerződést, december 19-től átmeneti időszak következik az új szerződés aláírásáig” – kommentálta az eseményeket a menedékház bizonytalanságtól gyötört egykori bérlője.
Közben a parlament által múlt évben elfogadott törvény értelmében a Petras család tartós bérleti szerződés formájában kaphatná meg a menedékházat. A kunyhó, amely állami tulajdon, jelenleg a Tátrai Nemzeti Park kezelésében van, de mint Petras kifejtette, a szerződést csak a környezetvédelmi minisztérium írhatja alá.
Forrás: https://spis.korzar.sme.sk