„Nem érek rá, özönlenek felfelé a turisták” – válaszolta az interjú felkérésre Viktor Beránek (72), miközben szorgalmasan súrolt egy nagy fazekat. „Meg kell várnom, amíg Martinka megágyaz az emeleten, és lejön helyettem a konyhába.” De ha fel akarom gyorsítani, mehetek neki segíteni. Nem haboztam, és fél óra múlva már Szlovákia legmagasabban fekvő menedékháza (2250 m), a Hunfalvy-völgyi menedékház (Chata pod Rysmi) konyhájában ültem a (még ha nem is szereti ezt a szót) legendás bérlővel. Beszélgettünk a magashegyi teherhordók munkájáról, a menedékház vezetéséről, arról, hogy hogyan változtak a turisták, hiányzik-e a menedékházban a Wi-Fi vagy ez elektromos áram, és lesz-e követője?
Egész éjjel fújt, most is fúj a szél, sűrű köd van. Milyen volt a mai útja a menedékházba?
Normál. Már tegnap este lementem, mert a Sherpa Rallye-ra készülünk. Mivel már késő volt, nem vittem magammal árut. A Békás-tavaknál aludtam. Nyugodt éjszaka volt, lent nem fújt a szél. Viszont nem volt zseblámpám, így a mobilommal világítottam. Erre jó a mobiltelefon.
Ön alapította a Sherpa Rallye-t 1985-ben, spontán, egyszeri alkalomként, ami aztán hagyománnyá vált.
Annyi idő eltelt már azóta, talán már nem is igaz. Az idei lesz a 39. verseny. Ezúttal október 22-én került megrendezésre a Poprádi-tótól (Popradské pleso) a Hunfalvy-völgyi menedékházig.
A menedékház idén ünnepelte megnyitásának 90. évfordulóját. Hogyan ünnepeltek?
Egyszerűen és eredeti módon, retro stílusban. Az utolsó pillanatban használtan vásárolt öltönyben érkeztem, nagy bőrönddel és vakvezető botokkal. Feljött egy country zenekar, úgy játszottak, mint régen. A zene itt fent varázslatos, mert nincs tévénk, rádiónk, itt semmit sem nézhetünk, hallgathatunk.
Nem is szeretnénk. Szerencsére ezt a menedékházat annyira körülölelik a hegyek, hogy ide még a térerő sem ér el. Mert amikor az ember elmegy egy zázrivai pásztorhoz, és ott van térerő és bömböl a tévé, az szerintem nem ugyanolyan, mint volt régen. Nem kell állandóan tudni, hogy mi történik a világban, és nem kell állandóan stresszelni. Inkább azt mondanám, hogy merüljünk el a hegyek békéjében és szépségében. A mobiltelefonok és más, úgynevezett kényelmi eszközök elrontják ezt. Hagyjunk meg néhány helyet a világban térerő nélkül. Az egyik német utazási irodának volt egy hirdetése ebben a témában. Azt állították, hogy a világ legszebb helyei azok, ahol nincs konnektor, és ez tényleg igaz. Nekem személy szerint egyáltalán nem hiányoznak. Elégedett vagyok.
A menedékházban mégiscsak van konnektor
Csak utánzatok, nincs bennük áram. Este petróleumlámpákkal világítunk. Ez nagyon megnyugtató, és a látogatóknak is kellemes. Sajátos hangulatot ad a háznak.
Ez már a 46. szezonja a menedékházban. Milyen itt az élet?
1977-ben érkeztem a házba. Két évig dolgoztam itt teherhordóként és segédmunkásként. Abban az időben éppen felújították a menedékházat, nem volt tető, esett ránk az eső, igazán vad körülmények voltak. Akkoriban az eredeti menedékházból tulajdonképpen csak a négy kőfal maradt meg. De fiatal voltam, és abban a korban ez nem számított. A menedékháznak pontosan olyan emberekre van szüksége, akik hihetetlenül lelkesek, és semmi sem állhat az útjukba. Napközben a munka reggel ötkor kezdődött és este hétkor ért véget. Esténként gitároztunk, vagy néha másztunk. Az élet itt kicsit más, de teljes.
Találnak még elég fiatalt, akiket érdekel ez a munka?
Igen, de nincsenek olyan sokan. Az emberek elképzelései mások. Elsősorban a menedékházban történő munkáról van szó, a házban végzett munkának kell az első helyen állnia számukra.
Milyen tulajdonságokkal kell rendelkezniük azoknak, akik a menedékházban szeretnének dolgozni?
Egészségesnek és elég erősnek kell lenniük, mert a konyhai munka csak a munka egyik fele. Az is hozzátartozik, hogy az árukészletet fel kell vinni a házba, mert mindent, amit itt árulunk, a főzéshez szükséges alapanyagokat, a söröshordókat, a tüzelőanyagot és ezer más dolgot a hátunkon kell felvinni. Ezt a menedékházat nem helikopterrel látjuk el, ezt nem engedi a teherhordók büszkesége. Helikoptert csak akkor használtunk, amikor újjáépítettük a házat, miután 2000-ben egy lavina elsodorta. Az több száz tonna anyagot jelentett. Amikor egy 300 kilós zongorát kellett felvinni a menedékházba, megkértem egy barátomat, aki évekkel ezelőtt teherhordó volt, és most van neki egy helikoptere. Mondtam neki, hogy nem fogom nézni, hogy ő cipeli-e fel a hátán, vagy helikopterrel viszi fel.
A házban lányok is dolgoznak. Ők is visznek fel árut?
Igen, akár 40 kg-ot is.
Mennyi volt a rekord, amit a menedékházba felvittek?
A könnyebben megközelíthető menedékházak, mint pl. a Hosszú-tavi menedékház (Zbojnícka chata), a Téry menedékház (Téryho chata) vagy a Zamkovszky menedékház (Zamkovského chata) rekordja több mint 200 kg. A mi srácaink is felhoznak 60-70 kg-ot, de itt a láncokkal ellátott szakasz megnehezíti a munkánkat. Nálunk a rekord 128 kg, ezt Kubo hozta fel a házba. De mi nem akarunk rekordokat felállítani, ezzel csak önmagunknak bizonyítjuk, hogy milyen fittek vagyunk. Ez azonban nem csak a fittségről szól, fontos, hogy épségben és egészségesen megérkezzünk, mert bármikor eleshetünk és meg is halhatunk.
Az árunak megfelelő módon csomagoltnak és kiegyensúlyozottnak kell lenni, és mentalitásan is rendben kell lenni. Egy kicsit olyan ez, mint a teherhordók főiskolája. Előfordul, hogy szuper erős srácok jönnek, akik még 50 kg-ot sem tudnak felvinni, mert nincs meg az a sok éves tapasztalatuk, ami a lépéstechnikához szükséges.
Ma például, amikor erős szél fúj, előfordulhat, hogy valahol feldönti az embert. És egy nehéz, pl. 100 kg-nál nagyobb súlyú szállítmány akár meg is ölhet, ha rád esik.
Hogyan kell az embereknek bánniuk a teherhordókkal, ha a turistaúton találkozunk velük?
Ez fontos kérdés. Különösen az utóbbi években azt vettük észre, hogy elég sok külföldi ügyfél érkezik, különösen északról, például Lengyelországból vagy Litvániából, olyanok, akik nem a hegyekben élnek, és azt látjuk, hogy az emberek viselkedése egyre negatívabb. Sokan önzőek és agresszívek.
Szembe jönnek veled, nem állnak félre, neked mennek. Magukkal hozzák a kutyáikat a hegyekbe, akik megijednek a teherhordóktól, mert hirtelen valami hatalmast látnak maguk előtt, és rájuk ugranak. Ez rosszabb, mint a Vencel téren. Én már csak éjszaka járok áruval a hátamon.
A legjobb dolog, amit a turisták tehetnek, hogy félreállnak. Ez a legnagyobb tisztelet. Mert a turistaúton a teherhordó a legjobb útvonalat keresi. Szállítás közben nem tudja felemelni a fejét, de látja a bakancsokat, és látja, amikor elengedik. És ne beszéljünk hozzájuk. Munka közben még a köszönésre sem tudnak válaszolni, mert végig egyenletes légzésre és folyamatos figyelemre van szükségük. Amikor árut viszek, felteszem a fejhallgatót, és senkinek sem válaszolok. Mi teherhordók úgymond meditálunk a súly alatt. Gondolkodunk és megyünk és megyünk, és így lassan beszippantjuk a hegyeket.
Nem bonyolítja a helyzetet, hogy a Tengerszem-csúcs (Rysy) a Magas-Tátra leglátogatottabb csúcsa? A turistaszámlálás szerint idén augusztus 15-én 1976 turista mászta meg. Összehasonlításképpen, a második helyen a Kriván (Kriváň) következik, ugyanezen a napon mindössze 757 turistával.
Régebben is sokan megmászták a Tengerszem-csúcsot, de nem volt ilyen probléma. Sajnálom, hogy ma így van, fáj is ez nekem.
Nemcsak az, ahogyan velünk, teherhordókkal szemben viselkednek, hanem az is, hogy meggondolatlanul járják a hegyeket, a jelzett turistautakról letérve lerövidítik az utat, letapossák a virágokat, amelyek itt évente csak két hónapig virágoznak, a többi tíz hónapban hó borítja a tájat. És ha bármit is szólsz nekik, lassan összevernek. Sok agresszió van a lenti világban, de kérem, ne vigyük ezt magunkkal a hegyekbe.
Itt nem elősorban a szlovák vendégkörről van szó, mivel Szlovákia hegyvidéki ország, és sokan élnek a hegyekben, a szlovák vendégek nagyon rendesek. A cseh turisták is tisztességesek, keletebbre sajnos rosszabb a helyzet.
Mit gondol, miért mennek az emberek egyáltalán a hegyekbe, ha nem tisztelik azokat?
Itt is úgy viselkednek, mint lent, a városban. Nem tudják, hogy van más lehetőség is. A hegyekben szerénynek, egy kicsit alázatosnak kell lenni, csendben kell maradni, és csak mosolyogva üdvözölni egymást.
Méltánylom azokat, akik tudják, hogyan kell viselkedni. Meglátjuk, talán a többiek is javulni fognak egy kicsit, de egyelőre úgy tűnik, egyre többen vannak, akik nem térnek ki az utadból.
Hány tonna rakományt kell egy szezonban felvinni a menedékházba?
Körülbelül 40 tonnát. Azt kell azonban mondanom, hogy a turisták nagy része sokat segít nekünk. A Poprádi-tónál hagyunk nekik kisebb méretű szállítmányokat. Jutalmul teát vagy levest kapnak a menedékházban. Ismét azt kell mondanom, hogy a szlovák vendégkör hihetetlen ebben a tekintetben. Lelkesen teszik a dolgukat. Fáradtan érnek fel a menedékházba, majdnem összeesnek, de közben nevetnek. Nekünk ez nagy segítség, nekik pedig élmény. Amikor többnyire külföldi turisták mennek fel a Tengerszem-csúcsra, ők néha több napig is fent maradnak.
Ennek a menedékháznak a működése mindig is az emberek lelkesedésen múlott, akár az 1930-as években, amikor épült, akár 2000-ben, amikor – miután elsodorta egy lavina – újjáépítettük. Vagy akár most is, amikor biztosítjuk a működését. A menedékházban dolgozóknak pontosan ilyen természetűeknek kell lenniük, tele lelkesedéssel, de azt is tudniuk kell, hogyan kell kikapcsolni. Ez nem arról szól, hogy egész nap gitárral ülünk a tűzhely mellett. Ezt csak este lehet megtenni, amikor mindennel készen vagyunk. Olyankor szépen szól, ha valaki játszik bent.
További két szezont még a menedékházban kell dolgoznia, mivel ötéves szerződése van. Tervezi, hogy azután is folytatja a munkát, vagy az még messze van?
Két év nincs olyan messze. A menedékházban viszonylag gyorsan telik az idő. De úgy gondolom, hogy az embernek képesnek kell lennie arra, hogy a megfelelő pillanatban távozzon. Hiszen én már elég magas kort megéltem. De sehol sincs az leírva, hogy azután elhagyom a hegyeket. Például továbbra is dolgozhatok teherhordóként.
Nagyon örülnék, ha olyan valaki jönne utánam a menedékházba, aki a tovább őrizné a „Medená veža” vagy az „Orlie pierko” című filmekből ismert hangulatot, hogy a ház megmaradjon hegyi kunyhónak, hogy itt maradjanak a petróleumlámpák, a teherhordók. Mert sehol nincs leírva, hogy ez így is marad. Jöhet valaki, aki nagy üzletet akar csinálni, és mindent helikopterrel hozat fel. Mert a helikopter olcsóbb, mint a teherhordó.
A helikopterrel szezononként 10.000 eurót spórolnék. De a szabadság, amit itt kapunk, abban is rejlik, hogy számunkra nem a pénz az elsődleges. Igen, szükségünk van rá az élethez, de nem biztos, hogy ez az egyetlen dolog, amiért itt vagyunk.
Minden itt dolgozó fiú képes lenne vezetni egy menedékházat. Évek óta itt dolgoznak. De nem a mi hatáskörünk a következő bérlő kiválasztása, ezt a Szlovák Turisztikai Klub és a James Hegymászó Egyesület, mint a menedékház tulajdonosa dönti majd el. Hiszem, hogy olyan valakit választanak majd, aki jól be fog ide illeszkedni.
Mit üzenne a hegyek és a menedékház látogatóinak?
Elsősorban azt tanácsolom nekik, hogy lassabban menjenek az úton, üljenek le az út mentén és nézzenek körül, ne rohanjanak. Azért, hogy akkor menjenek, amikor a jelentések szerint nem túl szép az idő. Akkor ott kevesebben vannak. Mosolyogjanak és hálásak legyenek a házikó teájáért, imádkozzatok, hogy alulról hozzanak ilyen emberi jóságot.
Mindenképpen azt tanácsolnám nekik, hogy inkább lassan menjenek fel, útközben üljenek le és nézzenek körül, ne kapkodjanak. Akkor induljanak útnak, amikor az előrejelzés szerint nem túl szép az időjárás. Olyankor kevesebb turista van a hegyen. Mosolyogjanak és legyenek hálásak egy teáért, amit a menedékházban azért kapnak, mert a lenti világból csak az emberi jóságot hozzák magukkal.
A menedékházban ezt mi duplán visszaadjuk nekik. Legyenek vidámak, de ne hangoskodjanak. Élvezzék a hegyeket a legteljesebb mértékben, szívják magukba a hegyek energiáját. Talán egy hétig vagy akár egy hónapig is ebből fognak élni. És ha felvesznek a hátukra egy gázpalackot, és majdnem meghalnak útközben, akkor két hónapig is élhetnek belőle. Aztán ne adják fel, és vigyenek fel egy második gázpalackot is. Ez ebben a filozófia.
Az volt az álmom, hogy Ivan Gálfyval elmegyek egy expedícióra, de nem hegymászóként, aki meg akarja mászni a Mount Everestet, hanem hordárként, aki árut szállít. Mert egyszerűen magamban akarom érezni azokat a hegyeket. Ezt kívánok mindenkinek. Nem a csúcs elérése a fontos, hanem az, hogy itt legyenek, a hegyekben, és hogy jól érezzék itt magukat.
Forrás: https://domov.sme.sk
