Valószínűleg nincs olyan, a Magas-Tátrát ismerő-szerető turista, akit ne ért volna váratlanul vagy egyenesen sokként a lengyel páros szeptember 21-én bekövetkezett tragédiája. Könnyen lehet, hogy a magashegyi turisták java részét, akik ilyenkor még bőven az őszi útjaikat tervezik, ez az eset döbbentette rá, hogy akár a téli zárlat előtt is megtörténhet ilyesmi. Nem is csoda, hiszen még kb. öt hét van hátra az őszi szezonból, a lavinákkal kapcsolatos előrejelzés-szolgáltatás indulásáig, és gyakorlatilag hónapok a valódi tél kezdetéig.
Nem csak a Tátrában, de az északi féltekén szinte bárhol általában decemberben kapunk hírt az első lavinabalesetekről. Ritkán, de októberben is előfordulnak balesetek, Szlovákiában az eddigi legkorábbi lavinabaleset 1974. október 17-én következett be.
Ami engem illet, jó pár éve követem a lavinákkal kapcsolatos eseményeket szerte a világon, ezek közül egy október 7-i eset volt a legkorábbi még 2017-ből.
Fontos figyelembe venni, hogy a balesetektől függetlenül a magashegységekben nem ritkák a szeptember közepén havat hozó hidegbetörések. Ezeket eddig nem feltétlenül kapcsoltuk össze a lavinaveszéllyel, de nagyon is indokolt, hogy ezt megtegyük.
Mi is kell a lavinához?
Három dolog: instabil hótakaró, megfelelő meredekség és egy külső (pl. emberi) vagy belső (a hó szerkezetét érintő, spontán) túlterhelés.
A meredekség a legegyszerűbb, a 30-45 fok közötti tartomány, azon belül is a 37-38 fok számít kritikusnak.
Figyelem: a Magas-Tátra turistaútjainak bizonyos részein (pl. hágóátkelések, Oszterva-nyereg, Tengerszem-csúcs mindkét oldala) keresztezünk ilyen meredekségű lejtőket. Téli körülmények között a turistajelzések nyomvonala hóbiztonsági szempontból nem tekinthető biztonságosnak, akkor sem, ha a TANAP megtiltja az elhagyásukat!
Az instabilitás nehezebb téma, ez térben és időben változik, bonyolódik. Instabilitásról akkor beszélünk, ha kedvezőtlen a hótakaró rétegződése: a gyenge, tartás nélküli alsó réteg fölött keményebb, táblásabb réteg(ek)et találunk. Jó hír viszont, hogy az ilyen helyzetek lehetséges variációit, az ún. lavinaproblémákat régóta ismerjük, ezek paraméterei adottak, melyekre a lavina-előrejelzés szöveges részében is kitérnek.
A lavinaproblémák java része az „átlagos tél”, vagy éppen a tavasz velejárója, de két probléma, és különösen azok együttes jelenléte bármikor, akár 10-20 cm hó esetén, tehát ősszel is veszélyhelyzetet eredményezhet: ezek a széltábla és a kitartó gyenge réteg (pontosabban a mélységi dér).
Mélységi dér
Egy rendkívül gyengén kötődő, kristálycukorra emlékeztető hószemcse típus, mely kifejezetten a még vékony hótakaró alján jön létre „normális” hószemcsék átalakulásával. Ennek oka, hogy itt nagyon nagy – kis távolságon akár 10-20 °C – lehet a hőmérsékletkülönbség a hó felszínéhez képest.
Miért probléma a szél?
Ha a légmozgás több az enyhe fuvallatnál, a szél elkezdi szállítani a felszíni hószemcséket. Ahogy azt sokan biztosan tudják, ilyenkor kemény, lecsupaszított, olykor hullámokra emlékeztető gazdag formakinccsel rendelkező felszín (sastrugi) marad hátra. Lavinaszempontból az az érdekes, hogy mi történik a szállított hóval: ahogy a hószemcsék a felszín közelében pattognak, súrlódnak, ütköznek, olyanná válnak, mintha ledarálták volna őket: a lekerekített, finom, könnyen egymáshoz tapadó kis részek ott, ahol végül lerakódnak – szélárnyékos oldalakon, gerincek, bordák túlsó felén, akár kisebb mélyedésekben, vályúkban, melyek a szélirányt keresztezik – kemény táblává állnak össze. A táblahó vastagsága és felhalmozódásának ideje drasztikus mértékű is lehet: sokkal gyorsabban is történhet, mint a legintenzívebb hóesés, és akkor is létrejöhet belőle lavina, ha egyébként a lehullott hómennyiség minimális.
Mi történhetett a Bibircsen (Bradavica)?
A Lavinamegelőzési Központ (HZS SLP) közleménye:
„2022. szeptember 21-én, a Bibircsre történő mászás során két hegymászócsoport mozgott a nyílt terepen. Mindkét csoport tapasztalt személyekből állt, egy hegyivezető egy ügyféllel, egy másik hegyivezető pedig egy családtagjával, a feleségével. A felső részen, a Virágoskerti-csorba (Kvetnicové sedlo) felett, ahol már sima a terep, a csoportok helyet cseréltek. A manőver során az egyik csoport alatt megindult egy 10x10 méteres hódeszka, amely aztán a meredek vályúban a Szalóki-völgy (Slavkovská dolina) irányába sodorta őket. A lavinaút hossza megközelítőleg 250 m volt, a letörés magassága 10-20 cm között mozgott. A nyitott terepen történt zuhanás következtében a lavinába került személyek az élettel össze nem egyeztethető sérüléseket szenvedtek. A lavina a szél által lokálisan összefújt hódeszkán jelentkező többletterhelést hatására indult el, ami sekély terepen nem jelentene nagy kockázatot, ilyen terepen azonban tragikus következményekkel járt.
A szlovák hegyekben ez az első tragikus lavinabaleset a közelgő tél előtti szeptemberben. Eddig a legkorábbi tragikus lavinabaleset a Bélai-Tátrában, a Kopa-hágón (Kopské sedlo) történt 1974. október 17-én, vagyis ez a mostani 25 nappal korábban történt. Ezzel összességében 328-ra nőtt a lavina regisztrált áldozatainak száma a szlovák hegyekben.” https://rescueservice.sk
A jelentés meglehetősen szűkszavú, valószínűleg nem mentek vissza a baleset helyszínére vizsgálódni, aminek több oka is lehet: a fennálló veszélyes körülmények, a helyszín hóviszonyainak folyamatos változása (nem lehet rekonstruálni a helyzetet), de akár az is, hogy szeptemberben a szakemberek még nincsenek alkalmazásban. Ebből kifolyólag nem készült el az ilyen vizsgálatoknál szokásos hótakaró-profil, melyből következtetni lehet a fenti lavinaproblémák jelenlétére. Ami bizonyítja egyik vagy akár több meglétét, az maga a lavina. A hely ismerete és a bejelentést tevő túratárs elmondása alapján a meredekség és az instabil hótakaró is adott volt (10x10 méteres hótábla szakadt le).
A hegyimentők helyszíni keresési ideje (egy óra) alapján arra következtethetünk, hogy az elsodort személyeknél nem volt lavina-felszerelés, lezuhanásuk körülményei alapján pedig arra, hogy együtt, egyszerre mozogtak, tehát nem ítélték veszélyesnek a helyzetet. Nem is volt könnyű dönteniük: több órányi túra-mászás után ezen a részen a csúcs már szinte karnyújtásnyira van, és egy magabiztos mászónak nem jelent gondot az adott részt teljesíteni. Technikai szempontból tehát nem indokolt, hogy standot építsenek, és kötélbiztosítással oldják meg a szakaszt, de legalábbis egyszerre csak egyikük mozogjon az amúgy kitett részen. Lavina/kicsúszás szempontból viszont nagyon is az lett volna: a rámpa egy nagyon meredek, sziklás kuloárba vezet, melybe belezuhanni tragikus következményekkel járhat, ahogy sajnos jelen esetben azzal is járt.
Sajnos nem tudjuk, hogy miért alakult így, hogy milyen döntések és hogyan követték egymást, találgatásokba pedig méltatlan lenne bocsátkozni. Előfordulhat, hogy az áldozatok 98 %-ban helyesen eljárva vesztették életüket, miközben pár heggyel arrébb valaki túlélt egy 100 %-ban elhibázott túrát.
Ami mindenképpen megfontolandó: a hegyekben az időjárás egyik napról a másikra évszakokat változhat, amihez mi emberek nem feltétlenül tudunk ilyen hamar alkalmazkodni, hiába van birtokunkban a tapasztalat és technikai tudás, és hiába lóg a szekrényben bevetésre készen a felszerelés.
Összeállította: Wunderlich Balázs
