1944 tavaszán rövid hír jelent meg a Filmhíradó című képes hetilap Kis Szemfüles rovatában: „A Wesselényi-darab szereposztása végképp felborult a Vígszínházban. Mezey Mária, akit az Ellenfél női főszerepére kértek fel, tíz nap óta nyomtalanul eltűnt, s azóta nem vett részt a próbákon sem. Mezey Mária, aki közismerten a legnagyobb képzelt beteg Budapesten, valószínűleg szanatóriumba vonult, hogy végképp kikúrálja azt a betegségét, amelytől többhetes tátrai pihenője alatt nem tudott megszabadulni.”
Mezey Mária valóban eltűnt, és tényleg nem először. Ótátrafüredre utazott. De nem színésznői szeszélyből. Úgy érezte, menekülnie kell. … Nem származása vagy politikai nézetei miatt. Saját magát parancsolta le a színpadról. „1944-ben hátat fordítottam a világ, a színház, az otthonom hazugságainak, s vak ösztönömtől vezetve, felhúzódtam a Tátrába, a tiszta csúcsok és jó szagú fenyőerdők valóságába. Ahová a háború kitörésétől kezdve mind sűrűbben menekültem, lelki tartást gyűjteni az itthon ránk nehezedő, fullasztó, embertelen és művészietlen áramlatok ellen” – írta később.
Hoztam valamit a hegyek közül
Fáradtan, roncsolt idegekkel érkezett meg Ótátrafüredre, hetekig nyomta a szanatóriumi ágyat. Aztán a hotel és a kórház között ingázott. „Egy hotelszoba lett az otthonom, s négy nagyszerű könyv a társam: Ady, József Attila, Babits, Karinthy. Ott fenn, a hegyekben egy kék szemű ismeretlen adott hozzá egy ötödiket: az Újszövetséget. Akkor kezdtem el olvasni, és ma is olvasom.”
Tartózkodási engedélye két hónapra szólt, amit a helyi szlovák jegyző nem akart meghosszabbítani. Nem örült neki, hogy ott van egy híres magyar színésznő. A szanatórium megbízottja Pozsonyba utazott, egy hónapi haladékot sikerült elérnie. Amikor ez is letelt, a jegyző csendőröket küldött, hogy áttegyék Mezeyt a határon. A főorvos igazolást adott, hogy súlyos beteg, nem lehet szállítani, de ez sem volt elég. Végül egy katonatiszt fellépése akadályozta meg, hogy a csendőrök kiemeljék ágyából a színésznőt.
