Rövid napok, extrém kemény fagyok, méteres hó és jég a tél jellemzője az alpesi hegyekben. Amíg a gazdák a szarvasmarhákat, kecskéket, juhokat, birkákat a parasztgazdaságok védett istállóiba terelik a zord tél elől, addig az alpesi állatok „emberpróbáló” körülmények között dacolnak a hideggel a túlélés reményében.
A túrázók és természetjárók általában kellemes időjárási feltételek mellett szemlélik a hegyvidékek flóráját és faunáját: mókás felvételeket készíthetnek a mormoták pajkos, viháncoló játékáról, vagy a kőszáli kecske tekintélyt parancsoló fellépésében gyönyörködhetnek, de sokszor nem is gondolnak arra, hogy ezeknek az állatoknak mi mindent kell kiállniuk a hosszú téli hónapok alatt ahhoz, hogy tavasszal látványukkal ismét elkényeztessenek bennünket.
Takaréklángon: téli álom és téli nyugalmi időszak
A hideg évszak a legtöbb állat számára óriási kihívást jelent. Minden állatfaj külön stratégiát fejlesztett ki annak érdekében, hogy a kemény telet túlélje. A téli álom és a téli nyugalmi időszak a biológusok szerint teljesen eltérő stratégia a hideg hónapok átvészelésére. Mialatt a téli álom során az állatok szervezetük összes testfunkcióját drasztikus módon a minimálisra csökkentik, addig a téli nyugalmi időszakot folytató állatokat egyfajta éber állapot jellemzi.
A mormoták klasszikus példái a téli álmot alvó állatoknak. Testfunkcióikat „takaréklángra” helyezik: a szívverésük számát minimalizálják, és a testhőmérsékletüket extrém módon lecsökkentik, így egyfajta „dermedtségi” energiaszükségletük a minimálisra csökken.
Úgy alszanak, mintha altatóinjekcióval altatták volna el őket, s így nem keletkezik éhségérzetük sem. Már jóval az első havazások előtt összeverődnek a családok – olykor 20 egyed is – a maguk által kialakított téli kotorékukban. Az alagútrendszert a hímek építik és az ürüléknek külön helyiséget képeznek. A mormoták szorgalmas állatok, az esetek többségében két kotorékot készítenek; egy nyári építményt általában déli fekvésű bejárattal, és egy téli mélyebb „építményt” az alacsonyabban fekvő régióban. Nyár folyamán a téli „telephelyeiket” szénával ügyesen kibélelik, majd a hideg idő beálltával szorosan egymáshoz bújva melegítik egymást, és hat-hét hónapra téli álomba merülnek.
3-5 szívverés percenként
Ilyenkor szívük percenként 3-5 (!) alkalommal ver, testhőmérsékletük 2,6 C fokra süllyed. Bizonyos időközönként téli álmukból felébrednek, testhőmérsékletüket a normális hőmérsékletre melegítik fel, majd hirtelen ismét téli álomba esnek. Eddig még a kutatók sem tudtak rájönni, hogy mi célt szolgál a mormotáknál ez a felmelegedési fázis.
A nyári hónapokban „túlélési” táplálékraktárakat nem készítenek: a nyári hónapok során felhalmozott testzsírból „táplálkoznak”. Amelyik mormotának nem megfelelő a zsírkészlete, az könyörtelenül odavész. Az alaposan felhízott mormoták tavaszig így is elvesztik testtömegük harmadrészét, sőt olykor a felét is.
Nagy a mi felelősségünk!
Fontos megemlítenünk a turisták és természetjárók felelősségét. Sokan merő jóindulatból – ott, ahol ezek a játékos állatok az emberhez hozzászoktak – csokival, keksszel etetik a mormotákat, hogy könnyebben megfigyelhessék, lencsevégre kaphassák őket, miközben nem gondolnak arra, hogy tettükkel végzetes hibát követnek el. Ezeknek az állatoknak ugyanis tartalmas, energiadús növényi táplálékra van szükségük, amiből zsírdepót tudnak képezni a téli hónapokra, és nem édességre, ami ugyan kalóriadús, de nagyon hamar leépül, és az állat elpusztul. Sok helyen az Alpokban ismeretterjesztő kiállításokkal hívják fel a figyelmet erre, és az ehhez hasonló emberi beavatkozások következményeire.
