![]()
A Magas-Tátrához nem csak a hegymászók, a menedékházak gondnokai, a teherhordók és a turisták tartoznak, hanem pl. a mormoták is. Nem egy titokzatos fantomról van szó, hanem a tátrai mormotáról, amelyről a Közép-hegység hatalmas masszívuma is kapta szlovák nevét (Svišťový štít). A levéltári anyagokban az első természettudósok és természetvédők már a XVIII. század közepén arra figyelmeztetnek, hogy védeni kell a mormotákat, különben kipusztulhatnak. A félénk növényevő állatok kolóniájára a Tátrában legeltetett szarvasmarha és a juhállomány jelentette a legnagyobb veszélyt. Fenyegették őket a pásztorkutyák is, de legnagyobb ellenségeik a pásztorok voltak. Az orvvadászok nagyon irtották őket, a mormotahús különleges csemegének számított egyhangú étrendjükben. A mormotazsírból készült kenőcsöt gyorsan el lehetett adni a tátraalji városokban és falvakban, ahol azt csodaszernek tartották. Ivan Bohuš megjegyzi, hogy a mormotákat a pásztorok a kutyáik és a kihelyezett csapdák segítségével fogták el a mormotákat.
Hiteles tanúja a Tátraalján élő parasztok és a mormoták kapcsolatának a Zipser Bote című újság egy megsárgult példánya. 1890-ben jelent meg egy riasztó jelentés, amely a katasztrofális szénahiányra hívta fel a figyelmet. Emiatt született meg egyes gazdák fejében az a gondolat, hogy kirabolják az utolsó száraz fűkészleteket, amelyet a mormotajáratok egymással összefonódó útvesztőjében véltek felfedezni. „…néhány járatban annyi fű volt, hogy egy nagydarab fickó nem tudta egyszerre elvinni. A gazdák sok mormotát kirángattak járataikból, ahol már téli álmukra készültek, majd lehozták őket Újtátrafüredre. Ott meglocsolták őket meleg, édes tejjel, amitől ismét elaludtak.”
