Szeptember első hetétől ismét láthatjuk a tátrai zergéket és a hegységben élő mormotákat a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága (TANAP) által telepített webcamerán. „Az eddig megfigyelt sas fészke már üres, lassan a gólyák is elrepülnek, így a kamerákat áttelepítettük a Magas-Tátrába a Kő-pataki-tóhoz (Skalnaté pleso)” – mondta el Pavol Majko a TANAP igazgatója. A kamerák áttelepítésére már augusztus végén szerettek volna sort keríteni, a rossz időjárás azonban megakadályozta ebben a szakembereket. Így aztán a Lomnici-csúcs alatti Kő-pataki-völgyben élő zergék és mormoták mindennapjait szeptember első hetétől követhetik nyomon az érdeklődők.
Később a természetvédők újabb erdei állatokat szeretnének bemutatni a webcamerákon keresztül, ezért a későbbiekben egy vadetető közelébe is elhelyeznek egy kamerát, melyen az őzek, szarvasok és vaddisznók életét követhetjük majd nyomon. Télen aztán újabb költözés következik, a szakemberek akkor majd az elmúlt évekhez hasonlóan a tátrai ragadozókat próbálják meg lencsevégre kapni.
Az élő webcamerás közvetítés a korábbi években is nagy népszerűségnek örvendett, a TANAP honlapjának 2012 július közepétől napjainkig több mit félmillió látogatója volt. „Az élő webcamerás közvetítések 2011 őszén kezdődtek, ekkor kezdődött a TANAP és a közvetítés technikai feltételeit biztosító Profi-Net nevű társaság közötti együttműködés. A sokszor szélsőséges időjárási körülmények között mindkét fél számára nagy kihívást jelentett élő webcamerán bemutatni a zergék és a mormoták életét” – mondta el Majko. Kezdetben csak egy kamerával dolgoztak, ebben az évben azonban már hét kamera működött, melyekkel eddig a ragadozó madarak, az énekesmadarak és a gólyák életére összpontosítottak. A legnagyobb érdeklődés ebben az évben a békászó sas fészkét bemutató kamerát övezte.
A két évvel korábban telepített webcamerákat 2012 őszén, éppen akkor, amikor a mormoták megkezdték volna téli álmukat, ismeretlen tettesek ellopták. A korábbi rossz tapasztalatok miatt ebben az évben már biztonságosabb, lopásgátló rendszerrel látták el a kamerát. "A kamera közelében három külön helyszínen szereltek fel fotócsapdákat, melyek akár éjszak is képesek rögzíteni az illetéktelenül arra járókat" - mondta el az igazgató. A kamera 1900 méter tengerszint feletti magasságban, szélsőséges időjárási körülményeknek kitett területen került felállításra. A környezetvédők remélik, hogy a túl vagyunk már a késő nyári viharok időszakán, az on-line adás minősége ugyanis nagy mértékben a napsütés intenzitásától függ, hiszen a kamera teljes egészében napenergiával működik. Ha az időjárás hosszabb ideig kedvezőtlenül alakul, abban az esetben az akkumulátorok nem tudnak feltöltődni, így akár már alkonyatkor leállhat a közvetítés, vagy az is előfordulhat, hogy reggel csak az első napsugarak megjelenése után indul újra az adás.
A zergéket és mormotákat bemutató webcamera élő közvetítésének befejezése az időjárástól függ. Miután az alpesi környezetben leesik az első hó, a gyenge intenzitású napenergia miatt önmagától megszűnik majd az adás.