2012. július 28-án gyalogos teljesítménytúrát rendezett a „Csúcs” Kulturális és Sportegyesület a Magas-Tátrában. A teljesítménytúra rajtja a villamosvasút Poprádi-tavi megállójánál volt reggel 6:00 és 7:20 között, a cél a villamosvasút Felsőhági megállójánál. A kiírás szerint a 25 km-es távon 1830 m szintkülönbséget kellett leküzdeni 13 óra alatt.
A túra a Poprádi-tó villamos vasúti megállóhely – Poprádi-tó – Menguszfalvi-völgy – Hunfalvy-völgyi menedékház – Tengerszem-csúcs – Poprádi-tavi menedékház – Oszterva-nyereg – Felsőhági villamos vasúti megállóhely útvonalon vezetett. Az alábbiakban a túra egyik résztvevője, Erdei András beszámolója olvasható, amely a Teljesítménytúrázók Társasága honlapján jelent meg.
„Már az év eleji tervezgetésnél kinéztem magamnak ezt a túrát. Igaz, magashegységbe csakis hétköznap szoktunk menni, de most a teljesítménytúra kedvéért kivételt tettünk. Istvánnal nem volt nehéz partnereket találnunk, hiszen két jó barátom Dani és Gergő ugyan nem teljesítménytúrázik, de mindkettőjüknek a Tengerszem-csúcs volt az első magashegyi kalandja több évvel ezelőtt. Ők csak csúcsot hódítani jöttek, utána áthozzák a kocsit a túra céljába, Felsőhágira. Tökéletes terv.
Egy kiadósnak aligha nevezhető 40-50 perces alvás után, negyed kettőre szedtem össze a csapatot Budapesten és a már szokásosnak mondható Balassagyarmat – Nagykürtös – Breznóbánya – Ördöglakodalma-hágón át, egy megállással négy óra alatt értünk a Poprádi tó v.á.-hoz. Kényelmesen megreggeliztünk, aztán a rajtcsomag (süti(?), croissant, két dobozos ivólé) és a – térképes, leírással és táblázattal kiegészített – itiner átvétele után, egyes és kettes rajtszámmal pontban hatkor elindultunk.
Nagyjából 15 fok volt, az idő napos, elég magas páratartalommal. Rövidnadrág-pólóban kezdtem neki a túrának, tekintve, hogy az első 10 kilométeren kb. 1250 szint várt ránk. A biztonság kedvéért elraktam a táskámba egy polárt és egy esőkabátot, igaz nem számítottam rá, hogy bármelyiket is elő kell majd szednem. Nem is kellett. Csodálkozva néztem az esőnadrágban, kamásliban, háromrétegű téli kabátban indulókat, vajon hogy fogják bírni így, ezen a kifejezetten melegnek ígérkező nyári napon.
A Poprádi-tóig végig a kék jelzésen, vagyis az aszfalton kellett menni. Előnye, hogy elég hamar fel lehet érni, hátránya, hogy kimarad a Menguszfalvi-völgy és a környező csúcsok lenyűgöző látványa, amit a tőlünk pár száz méterre, nyugatra futó piros jelzésről láthatnánk. A házhoz most nem kellett lemenni, így megállás nélkül folytattuk utunkat a völgyben. Az első felírandó szám, az 1600 méter magasan lévő kék-piros elágazásnál várt minket. Itt jó 10 percig várattam Istvánt, amíg én, a nagyjából fejmagasságig érő törpefenyők átjárhatóságával kísérleteztetem. A Békás-tavaknál szembesültem vele először, hogy hétvége van. Százak igyekeztek felfelé az útvonalon, pedig még csak 7:30 volt. A láncos szakaszon feldobtuk a botokat a táskákra és tekintve, hogy most éppen csak nyirkos volt a szikla (így nem is igazi az élmény, hogy nincs lefagyva) pikk-pakk túljutottunk ezen a szakaszon. Meglepődtem a Hunfalvi-házon. Nem voltam itt 3 éve, azóta elég nagy változáson ment keresztül. A ház pecsétjét kellett volna a következő négyzetbe ütnünk, de úgy döntöttünk, először a csúcs legyen meg.
A tábla szerint 1:00 kell a feljutáshoz. Ahhoz képest, hogy majd’ 100 fotó készült közben, nekünk ez sikerült fél óra alatt. Szerencsére sokat előztünk felfelé, így nagyjából 10 ember volt csak fent. Itt elhagytuk a turistautat és nulla pontért átmásztunk a 2503 méter magas, szlovák oldalon lévő csúcsra is. Jó fél órás szöszölés után elindultunk lefelé. Délről kezdtek megérkezni a felhők, reméltem, hogy Daniék még teljes panorámában gyönyörködhetnek majd. Nagyjából 200 méterrel lejjebb találkoztunk is velük, körülbelül 9 órás menetidőt jósoltam magunknak, így 15:00-ra beszéltünk meg találkozót.
A házban kisebb pihenőt tartottunk. A kötelező pecsételés után, István gyümölcsös-kekszes pudinggal frissített, én meg szuvenírekkel nehezítettem a táskámat. Negyed óra után feltápászkodtunk és elkezdtünk ereszkedni. Itt már jó sok teljesítménytúráss sporttárs igyekezett felfelé, nem irigyeltem őket. Ekkor már hatalmas volt a meleg. A sapkát kissé későn vettem fel, ezt egy kezdődő fejfájás éreztette is velem. Szerencsére a láncos szakasznál viszonylag kevesen voltak, de a Poprádi-tavi házig annyian jöttek szemben, hogy rongyosra „áhojoztuk” a szánkat. Nem győztünk félreállni, kerülgetni. Az egy év múlva esedékes teljesítménytúráig nem jövök hétvégi napon, az biztos.
![]()
Kezdtem egyre jobban telítődni a müzli szeletek cukros ízétől, így alig vártam, hogy leérjünk a házhoz és valami rendeset együnk. A rendesből egy krumplileves lett, mivel nem akartunk nehéz kajával a gyomrunkban neki ugrani az előttünk álló 2,5 km, 470 m szintes szakasznak. Húsz perc ücsörgés után üdítő volt az Oszterva szerpentinje. Szerintem az egyik legkönnyebb kaptató a környéken. A fordítókban van csak meredek rész, köztük szinte sík és kanyarról-kanyarra egyre jobb a kilátás a vidékre. A nyeregbe felérve jelentek meg az első gonoszabb kinézetű felhők. Amíg István felment az innen kb. 100 méterre lévő csúcsra én szép csöndben elkezdtem fázni az egyre erősödő szélben.
Innentől számomra is ismeretlen utakon folytatódott a túra. Kellemes volt az eddigiektől eltérően lankásan hullámzó úton menni, igaz a sárga jelzésig tartó szakasz kissé hosszabbnak tűnt, mint azt előre vártam. Itt leültünk még egyet frissíteni, majd megkezdtük az utolsó szakaszt, amelyen 4,5 kilométer alatt 800 m szintet kellett veszítenünk. Nagyon hangulatos volt az ösvény. Érdekes volt megfigyelni, hogy ereszkedünk a havasi törpefenyőkkel tarkított szubalpesi zónából, a tűlevelű erdők alkotta hegyvidéki sávba. Itt elkezdett szemetelni az eső. A táskákra feldobtuk a vízhatlan borítást, de az utolsó fél órára már nem vizeztük össze az esőkabátokat. Az erdőből kilépve (és a sárga jelzést elnézve) egy csodaszép rétre értünk ki. Igaz levegőt nem sokat kaptunk a bő 90%-os páratartalom miatt, de a látvány lenyűgöző volt. A szekérút mellett fellelhető jelentős málna-állomány még lassított minket egy kicsit, de a végszóra megszűnő esőben 9:10 perc után értük el a célt.
Jól estek a sós magvak, ropogtatnivalók, amit hideg kólával öblíthettünk le. Összesen két sporttárs ért be előttünk, ők valószínűleg nem lustálkodtak minden útba eső menedékházban. A főrendezőt a jövő évi útvonalról faggattam, majd próbáltam meggyőzni, hogy a kedvenc (turistaúton megközelíthető) tátrai csúcsomat, a Krivánt is tartalmazza majd az útvonal. Tetszetős kitűzőt és szép oklevelet is kaptunk, nálam ötösre vizsgázott a túra. Daniék már fél órája megérkeztek, így más dolgom nem maradt, mint behuppanni a vezetőülésbe és hazarepíteni a társaságot. Jó kis nap volt, jövőre is eljövünk!
Száraz adatok: Táv: 27,2 km; Szintkülönbség: + 1884 m. - 2022 m.
Lejegyezte és fotók: Erdei András
