A Tátra egyik legszimpatikusabb állata kétséget kizáróan a mormota (Marmota marmota). Minél többet tanulmányozzuk az életüket, szokásaikat a szakirodalomban és saját megfigyelések során, annál inkább látható, hogy amióta védettséget élveznek, életük egy hosszan tartó idilli állapot. Az emberen kívül egyetlen valódi ellenségük van, mégpedig a sas, amely a Tátrában meglehetősen ritka madár. A mormoták sok időt töltenek játszadozással, versenyeznek egymással a hegyi réteken, lejtőkön, miközben növényekkel és rovarokkal táplálkoznak, melyek nagy mennyiségben megtalálhatóak élőhelyükön.
A folyamatos táplálkozásnak köszönhetően a nyári szezon végére vastag zsírréteg rakódik le testükön. Majd amikor ősszel beköszönt a hideg és barátságtalan idő, a mormota ügyesen elkészíti téli lakhelyét, ahol aztán mély téli álomba szenderül. Miközben más állatok folyamatosan küzdenek, hogy túléljék a kemény téli fagyokat (a zergék pl. a vastag hó alatt fűmaradványokat keresnek), addig a mormoták a hóréteg alatti, saját csendes és biztonságos kotorékaikban, vastag zsírpárnájukat felélve finom horkolással vészelik át a téli napokat.
Származásuk
A mormota, az egyik legnagyobb rágcsálóféle (csak a hód nagyobb tőle) a pliocén korszak végén jelent meg Észak-Amerikában, majd a késő harmadkorban telepedett meg Eurázsiában. Később, a negyedidőszakban a mormoták mindenfelé megtelepedtek, ahol a gleccserek visszavonulása után megjelent a növényzet. Jelenleg 14 faja él az északi féltekén. Európában jelenleg két mormotafaj található. Kazahsztán kopár sztyeppéin él a bobak (Marmota bobak), az Alpokban és a Kárpátokban pedig a havasi mormota (Marmota marmota). A Pireneusokban betelepített fajként élő Marmota primigenia a közelmúltban halt ki. Alapjában minden mormotafaj nagyon hasonló, csak szőrzetük színében mutatkozik eltérés.
Előfordulása
Európában leggyakoribb a havasi mormota, amelynek két alfaja van: az egyik a Marmota marmota marmota, amely Európa-szerte megtalálható a hegyekben, a Tátrát kivéve, ahol a másik alfaj, a Marmota marmota latirostris, a tátrai mormota él. Bár a mormotát jelenleg nem fenyegeti a kihalás veszélye, korábban széles körben vadászták húsáért, bundájáért és zsírjáért, amelyről azt tartották, hogy a reumát is gyógyítja. Állománya a XIX. század végén volt a legalacsonyabb, ekkor egyes fajokat a kihalás veszélye fenyegette. A XX. század elején bevezetett állatvédelmi törvények azonban megakadályozták a kihalását, és az állatok egyedszáma Európa-szerte növekedésnek indult.
Jelenleg havasi mormoták Németországban (Fekete-erdő), Franciaországban (az Alpokban és a Francia-középhegységben), Ausztriában (Alpok), Szlovéniában (Júliai Alpok), valamint Svájcban (Jura-hegység) élnek. Franciaországban, a Vogézekben is megpróbálták meghonosítani, ez azonban nem vezetett eredményre. Ezekben a hegységekben a havasi mormota élettere az erdő felső határa felett, 1400-2700 méter tengerszint feletti magasságban található. E szabály alól azonban vannak kivételek, találkoztak már mormotakolóniával 800 méter magasságban is, de jóval 3200 méter felett is.
A Lengyel-Tátrában a legtöbb mormota a Svinica északi fala alatti lejtőkön, a Réz-hágóba vezető sárga jelzésű turistaút közelében, az Alsó-Liptói-Őrszem lejtőin, a Réz-hegy északnyugati lejtőin a Lengyel-Öt-tó-völgyében, a Zawratra vezető kék jelzésű turistaút mentén a Gąsienica-völgyben, a szlovák oldalon a Felső-Kapor-hágó környékén, valamint a Malompataki-völgyben, a Fátyol-vízesés közelében (és persze a Felkai-völgyben, a Virágoskertben – a szerk.).
A mormoták testfelépítése
A mormota masszív, zömök állat, testét vastag bunda borítja. Testének felső részét hosszú és vékony, hasát és testének alsó részét rövid, sötét és nagyon sűrű szőrzet borítja. Szőrzetének színárnyalata az állat mozgásától függően változik, hiszen a havasi mormoták testét borító szőrszálak a testtől távolodva négy különböző színt vesznek fel: legközelebb a testhez fekete, aztán vöröses (rőt), majd ismét fekete, és a végén bézs színű. A hátukon lévő szőrzet általában szürkésbarna vagy sárgásbarna, oldalt és a hasukon világosabb, fejükön, a szem körül pedig barnás-fekete. Néhány egyed színe teljesen fekete vagy fehér (albínó). A kölykök szőrzetének színe inkább szürke, és kicsit sötétebb, mint a felnőtteké. Évente egyszer, tavasszal vagy nyár elején vedlenek.
A tátrai mormota testének hossza 40–55 cm (a farok nélkül, amely 15–20 cm), súlya 4–6 (max. 8) kg. között változik. Mancsának mérete 8–9,5 cm, nagyon éles karmokkal. Feje rövid és széles, két pár metszőfoga (egy felül és egy alul) egész életében nő. Hátsó lábuk hosszú és erős, az első kicsivel rövidebb. A mormoták szeme meglehetősen speciális szerv, nagyon széles látómezővel, ennek köszönhetően mozgás közben is tökéletesen látnak. Szintén jól fejlett a hallásuk, és fontos szerepet játszanak az életükben a szagok. Kifinomult érzékszerveiknek köszönhetően a mormoták nagyon jól el tudják kerülni a veszélyt.
A mormoták mindennapi élete
Ezek a kedves állatok a nyitott tereket és a déli lejtőket kedvelik, mivel nagyon szeretnek a napon sütkérezni. Mivel a mormota növényevő állat, lehetőleg olyan élőhelyet választ magának, ahol a sziklás terep egyhangúságát füves, cserjés részek törik meg, a hegyi növényzet között ássák ki keskeny járataikat. Valóságos járatrendszert ásnak a puha talajba, egy fő-, és több mellékjárattal. Az ásás a mormoták igazi szenvedélye, ezt erős lábaikkal végzik, melyek ásóként működnek. Erős fogaikkal az útjukba eső nagyobb köveket is megmozgatják.
Saját territóriumukban élik életüket, kotorékuk főjárata és a táplálékforrásként szolgáló terület között érzik jól magukat. A kolónia minden tagja osztozik a kotorékon, amely életük legfontosabb színtere, hiszen óvja őket az ellenségtől, a napsütéstől, és itt nevelik fel a fiatalokat. Járataik végét általában szénával vagy fűvel töltik meg, kivéve egy járatot, melyet illemhelyként használnak. Egy járatban általában egy család él, járataikat a felnövő nemzedékek részére állandóan bővítik, sokszor olyan mértékben, hogy alagutak és kamrák összefonódó komplexumát hozzák létre. Általában 5–15 tagú csoportokban élnek, melynek élén egy domináns pár áll. Az öreg hímek általában magányosan élnek.
A mormoták nem haboznak más kolónia járatait használni, ha életüket veszélyben érzik, de a veszély elmúltával aztán minden állat visszamegy saját járataiba. Táplálkozás közben gyakran felállnak hátsó lábaikra, így figyelik a veszélyt jelentő ragadozókat. Amint veszélyt észlelnek, éles füttyel jelzik azt, ennek hallatán hirtelen a csoport minden tagja eltűnik saját járataiban. A territóriumukba belépő idegenek észlelése esetén – melyet szag alapján ismernek fel – először a farkukkal a földet verve figyelmeztetik társaikat, majd fogukat csattogtatják, aztán prüszkölnek.
A mormoták különböző füttyjelekkel kommunikálnak. Ezt a hangot nem csak veszélyhelyzetben (róka, sas, ember közelsége) adják ki, hanem játék közben is. Megfigyelték, hogy ugyanaz az állat 32 perc alatt 959 különböző hangot adott ki! Leginkább a levegőből érkező támadástól félnek, és amikor a mormota meglátja a levegőben köröző sast, rövid, éles füttyel jelzi társainak, hogy azonnal be kell menekülni a kotorékokba. Ember vagy háziállat láttán más hangot adnak ki, amely nem okoz pánikot az állományban. A mormoták ilyen hang hallatán összegyűlnek, megpróbálják felderíteni, miért történt a riasztás, majd ezután elfutnak. Többször előfordult, hogy amikor a mormotákat megfigyelő szakember nyugodtan és csendben viselkedett, nem tett semmilyen hirtelen mozdulatot, az állatok nem adtak ki figyelmeztető sípjelet, csak lassan mászkáltak a járat közelében, és figyelemmel követték az ember tevékenységét.
A mormota idejének mintegy 80 %-át a járataiban tölti. A fennmaradó időt táplálékszerzésre fordítja, esetleg készenléti helyzetben várakozik (kiegyenesedve ül a farkára támaszkodva), vagy játszik (főleg a fiatalok). Szeretnek a napon fekve, mancsukat a törzsük mellé kinyújtva sütkérezni.
Szinte az összes rendelkezésre álló növényt, magvakat megeszi, de a rovarokat, pókokat, férgeket sem veti meg. Főleg a reggeli és a késő délutáni órákban táplálkozik, amikor nincs olyan nagy meleg. Ha az időjárás kedvező, hihetetlen mennyiségű táplálékot képes elfogyasztani annak érdekében, hogy bőre alatt minél vastagabb zsírréteget halmozzon fel, amely a hosszú hibernálási időszak túlélését szolgálja.
Nyár végén a mormoták aktívan gyűjteni kezdik a növényi részeket, füvet és szénát halmoznak fel járataikban, amely aztán puha ágyként szolgál majd a hosszú hibernálási időszak alatt. Ez nagyjából október környékén kezdődik, ekkor téli járataik nyílását belülről betömik, és egymáshoz nagyon közel húzódva az egész család mély hibernációs állapotba kerül. Ebben az állapotban szívműködésüket hihetetlenül alacsony fokra, percenként négy dobbanásra csökkentik, és általában négy percenként egyszer vesznek lélegzetet. Ebben a folyamatban nagy jelentősége van a zsírrétegnek, amit a mormoták a nyár folyamán halmoztak fel bőrük alatt. Testük hőmérséklete lecsökken majdnem annyira, mint a levegő hőmérséklete, ám ha a hőmérséklet fagypont alá süllyed, pulzusuk és légzésük felgyorsul. Gyakran előfordul (főleg fiatalabb korban), hogy a mormota nem éli túl a telet, ennek oka a bőre alatti zsírréteg nem megfelelő vastagsága.
Tavasszal, a 6–7 hónapos hibernálási időszakot követően párosodnak, majd ezután 33–34 nappal jönnek világra a kölykök. Egy nőstény egy–hét (leggyakrabban három) kölyköt hoz világra, akik vakon, de már szőrösen születnek meg. Az anya általában 40 napos koruk után hagyja el a kölyköket, amikor azok már készen állnak elviselni a gyakran szélsőséges körülményeket. A mormoták 2 éves korukban érik el az ivarérettséget. Fogságban 15-18, a szabad természetben azonban legfeljebb 15 évig élhetnek.
