Ewának nincs lába, de hatalmas a lelkiereje Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2020/09/25
Hirdetés
Ewánál 12 éves korában rákos megbetegedést diagnosztizáltak, emiatt elvesztette a lábát. „Hosszú ideig tartott, amíg megtanultam elfogadni önmagam és az új életemet. Meg kellett értenem, hogy a fogyatékosságom egyáltalán nem korlátoz, és hogy nincs szükség kifogásokra” – írta. Az ezt követő években nagyon sikeres volt az erősportokban, pontosabban a fekvenyomásban és a súlyemelésben. Fogyatékossága ellenére barátnője, Klaudia társaságában a hegycsúcsokat is szereti meghódítani.

A két lány közösen készítették elő a „Do Kulami Góra” nevű egy szép kezdeményezést, melynek célja 78 ezer złoty összegyűjtése két darab szenzoros kocsi vásárlásához, amelyek a wrocławi Jóreménység-foka (Przylądek Nadziei) egyetemi kórház onkológiai osztályán kezelt beteg gyermekeinek terápiáját szeretnék támogatni. Ewa és Klaudia túráikkal azt is szeretnék megmutatni a daganatos betegséggel küzdő gyerekeknek, hogy betegségük után is teljes életet élhetnek, megvalósíthatják álmaikat és hódolhatnak szenvedélyüknek. De csak akkor, ha hisznek magukban és legyőzik félelmeiket.
Ewa Harapin számára ez elsődleges tátrai célpont a Liptói-határhegy (Szpiglasowy Wierch) meghódítása volt, melyet szeptember elején nagy elhatározással és barátai támogatásával sikeresen teljesített!
 
Forrás és fotó: https://tatromaniak.pl

Hirdetés
Hirdetés