A
szülők gyakran mondják a késmárki múzeum legfiatalabb látogatóinak, hogy itt megláthatják,
milyenek voltak régen a hercegnők. Ez különösen akkor fordul elő, amikor
meglátják a gazdagon díszített bútorokat. Bár Késmárkon soha sem élt hercegnő,
a múzeum gyűjteményében megtalálhatók olyan bútorok, amelyek egy hercegnőhöz
tartoztak. Hogyan kerültek ezek ide? Sokszor nem csak az emberek, hanem a
tárgyak útjai is bonyolultak, és különféle körülmények, véletlen egybeesések
által irányítottak. Ugyanez vonatkozik a cikkben tárgyalt bútorokra is.
A
Magas-Tátra a XIX. század utolsó harmadában vált a turizmus népszerű
központjává. Amikor a császári-királyi kiváltságnak számító, újonnan megépített
Kassa-Oderbergi vasútvonalon bárki számára elérhetővé vált, ez a vonzó
természeti látnivaló egyre több látogató számára vált divatos célponttá. A társadalmi
presztízst és csillogást a legmagasabb arisztokrácia soraiból származó látogatók
biztosították, melyek között kétségtelenül fontos szerepet játszottak a
Habsburg-dinasztia tagjai. Ezek egyike volt Klotild főhercegnő.
![]()
Klotild
Mária Adél Amália Szász-Coburg-Gothai hercegnő 1846-ban született Párizs
külvárosában, Neuilly-sur-Seine városában. Édesapja August Ludwig Viktor von
Sachsen-Coburg-Saalfeld-Koháry német herceg, édesanyja Marie Clémentine
Caroline Léopoldine Clotilde d’Orléans francia királyi hercegnő, I.
Lajos Fülöp francia király hatodik lánya volt. Legfiatalabb testvére Ferdinand
Maximilian herceg 1908-1918 között I. Ferdinánd néven bolgár cár lett. Klotild 17
éves korában feleségül ment II. Lipót császár unokájához, az akkor 31 éves Habsburg–Lotaringiai
József Károly főherceghez, boldog házasságukból hét gyermek született.
Klotild
főhercegnő 1885 nyarán látogatott Ótátrafüred gyógyfürdőbe beteg gyermekeivel,
akiknek az orvos ajánlotta a hegyi levegőn történő tartózkodást. A környezet és
az éghajlat annyira magával ragadta, hogy úgy döntött, hogy saját nyári
rezidenciát épít Ótátrafüreden. Az érsekség a tervek elkészítésével és a villa
felépítésével Majunke Gedeon szepesszombati építészt bízta meg, aki a következő
évben be is fejezte az építkezést. Az építész egy varázslatosan romantikus
villát épített fel, melyben a késői historizmus korlátlan, játékos díszítése
teljes mértékben megnyilvánult.
![]()
Az
épület külső megjelenése és belső berendezése is rendkívül gazdagon díszített
volt, ezeket az építész kétségtelenül a főhercegnő személyes preferenciái alapján
alakította ki. A földszint középső részét nyolcszögletű előcsarnok alkotja az
étkezővel, amelyet lépcső köt össze az első emeleten található hasonló
előcsarnokkal, amely közös helyiségként szolgált. Az étkezőtől eltérően,
amelynek oszlopait dekoratív „magyar” festmények díszítik, a felső szoba
faragott oszlopai természetes színűek, késő reneszánsz intarzia berakással
díszítettek.
A
belső tereket késmárki mesterek által készített bútorokkal rendezték be. Schnell
Vilmos luc- és cirbolyafenyőből készült bútorokat szállított, id. Weisz Gusztáv
Adolf saját mintái alapján öt különféle modellben készített székeket magyar
stílusban. A legérdekesebb bútor összeállítás valószínűleg az étkező
berendezése volt, amelyet Bakosi Bak Lajos műbútorasztalos (1839, Szarvas –
1907, Kolozsvár) készített. Az asztalos mesterséget apja szarvasi műhelyében
tanulta. Ezután bejárta Pestet, Bécset és Prágát, ahol híres mestereknél
tanulva értékes tapasztalatokra és új látásmódra tett szert. 1863-ban
Kolozsváron telepedett le, ahol három év múlva belépett az asztalos céhbe. A
következő három évben annyi megrendelése volt, hogy 1869-ben gyárat alapított.
Az aktív munka mellett hosszú ideig Kolozsvár szabad királyi város
törvényhatósági bizottságának tagja, a kolozsvári Iparos Egylet alelnöke, rövid
ideig elnöke, haláláig díszelnöke volt. Ajtókat és ablakokat ugyanúgy
készített, mint köz- és magánépületekbe szánt bútorokat, de részt vállalt a templomok
oltárokkal való felszerelésben. Termékeiért többször díjazták, pl. az 1896-os
budapesti Millennium Kiállításon Nagydíjat, az 1900-as párizsi világkiállításon
ezüstérmet nyert.
A
leírás szerint az ebédlőben egy asztal állt keresztezett lábakkal, az 1886-os
évszámmal a közepén,
szív
alakú háttámlákkal ellátott székek, magyar stílusú szekrények, tálalók, ládák
és polcok élénk színű festett virágdíszítéssel, a falakon pedig lógó népies
fatányérok és agyagkancsók lógtak.
A
bútorok egy része, amely a mai napig fennmaradt (még mindig fennáll a
lehetősége, hogy a bútorok egy része magántulajdonban van, 2019-ben egy hasonló
faliszekrény jelent meg egy budapesti aukción, melyet eredetileg névtelen műnek
neveztek), a szekrény és tálalók magas, spirálisan elforgatott dinamikus
oszlopokkal ellátott barokk modelljei a XVIII. század első harmadában voltak
népszerűek. Ezeket festett naturista virágcsendéletekkel díszítették, itt csak
kis mértékben használták a magyar népi díszítés szívmotívumait.
Mi lett
a villa további sorsa és hogy vezetett a bútorok útja a késmárki múzeumba? Mielőtt
a bútorok útját követnénk, egy pillanatra menjünk vissza az időben. A bútor,
amint azt a megőrzött papírmatricák is mutatják, a Kassa-Oderbergi vasút Poprád
állomásán keresztül érkezett Ótátrafüredre. A Csehszlovák Köztársaság
megalakulása után a villa mint Habsburgok tulajdon elkobzásra került, az új
állam figyelmen kívül hagyta Klotild érveit, miszerint a villa magántulajdonát
képezte. Az épületet Mária Janďourková bérelte a Brandýs nad Labem-től, és szálláslehetőséget
alakított ki benne, paradox módon a tulajdonos nevével (Csehszlovák panzió Vila
Klotilda). Az első Szlovák Köztársaság idején a pozsonyi Szlovák Jelzálog- és
Önkormányzati Bank tulajdonában volt, amely alkalmazotta szabadidős
létesítményévé alakította. Abban az időszakban valószínűleg jelentősebb átalakításokat
végeztek, melyek befolyásolták a belső tereket, melyek közül csak a központi
csarnokok maradtak fenn eredeti állapotukban.
![]()
![]()
A II. világháború
után a villa Hotel Fučík néven a Grand Hotelhez tartozott, majd 1975-ben
átadták a Szlovák Köztársaság kormánya Hivatal Létesítmények Igazgatóságának,
és azóta a legmagasabb közjogi méltóságokat szolgálja rekreációs
létesítményként (jelenleg Villa Kamzík néven). Valamikor ezekben az években valószínűleg selejtezésre került sor, a bútorok így kerültek magánkézbe.
1988-ban
a múzeum a poprádi Bohumír Suchý-tól 800 koronáért megvásárolt egy ruhásszekrényt,
majd később két oldalszekrény kerül mellé. Akkoriban senkinek sem volt fogalma
arról, hogy ki és kinek készítette ezeket, vagy hogy hol voltak eredetileg. A
bútorokat továbbra is a múzeum raktárai rejtik, remélhetőleg a közeljövőben – a
szükséges restaurációs munkákat követően – a múzeum látogatói is láthatják ezeket,
addig is legalább virtuálisan megcsodálhatjuk ezeket a ritka kincseket.
Szerző:
Mgr. Maroš Semančík , a Késmárki Múzeum történésze.
