Sajnos úgy tűnik, a
Tátra egyik legjellegzetesebb formájú sziklatömbje, a Koncsiszta (Koňcistá,
2538 m) csúcsán magasodó Jármay-asztal (Nákova) az eddig megszokott formájában a
múlté. A lengyel nyelvben Üllőnek (Kowadło) vagy Jármay lovának (Koń Jármaya)
is nevezett jellegzetes sziklatömb egészen a közelmúltig büszkén magasodott a
Tátra koronájához tartozó Kocsiszta csúcsán, amely a hegymászók jól ismert és
kedvelt célpontjának, a tetejére való feljutás pedig a hegymászótúra
megkoronázásának számított. Ez sajnos ma már a múlt, mivel a Jármay-asztal egy
része sziklaomlás következtében eltűnt, a sziklatömb az alatta lévő
sziklavályúban darabjaira esett szét, ahogy erről egy lengyel hegymászó, Krzysztof Piksa 2019. augusztus
31-én készült fotói tanúskodnak.
|
Ilyen volt 2019 árpilisában |
A Tátrai Nemzeti Park
igazgatója, Pavol Majko elmondta, hogy nincsenek információik, az esetről, de
természetesen megvizsgálják a helyzetet. „Sok hasonló sziklaformáció van a
területen, a Jármay-asztal valószínűleg nem tudott tovább ellenállni az
időjárási és a felszíni körülményeknek. Az egész terület állandó mozgásban van,
arrafelé sosem áll meg az idő” – mondta az igazgató, ugyanakkor hozzátette,
hogy a csúcs a jelzett turistautakon kívül esik, ezért ott csak hegyi
vezetővel, vagy pedig hegymászó igazolvánnyal rendelkező személyek
tartózkodhatnak. Az egyik tátrai hegyi vezető, Václav Brož elmondta, hogy nyári
időszakban nem sűrűn vezetnek ügyfeleket a Koncsisztára, mivel a csúcsra egy
nem túl kellemes törmeléklejtő vezet, a csúcs inkább téli időszakban tart
számot nagyobb érdeklődésre.
A Jármay-asztal
részleges megsemmisülése nagy veszteség, mivel ez volt ennek az egyszerűen
megközelíthető, mégis a jelzett turistautakon kívül eső csúcsnak a szimbóluma.