A
szűk, sziklás völgyekben nagy zajjal és rémisztő erővel vágtattak a
hóolvadástól és a szokatlanul bőséges esőzéstől megáradt patakok. A leghíresebb
szlovák nemzeti park ezúttal nem a legparadicsomibb arcát mutatta, de a
Sólyom-völgy hatalmas vízesése lélegzetelállító látványt nyújtott.
Az
elmúlt években felgyűlt „paradicsomi” tapasztalatok birtokában teljes
magabiztossággal indultam neki a túrának, annak ellenére, hogy a Fehér-patak
völgye (Biely potok, Tomášovská Belá) és a Sólyom-völgy (Sokolia dolina)
szurdoka ismeretlen terep volt számomra. Végül nem is az útvonal újdonsága,
hanema tavaszi, megáradt patakok állítottak kisebb-nagyobb kihívások elé.Egy
másik magyar csoporttól tudtuk meg, hogy a Suchá Belát le is kellett zárni egy
életveszélyessé vált létra miatt. Bár nem tartom a Szlovák Paradicsomot
veszélyes helynek, annyi bizonyos, hogy ezúttal nem volt nehéz összeszedni
valamilyen végtagsérülést.
Nem a
falu a lényeg
A legmagasabb vízesést rejtő Sólyom-völgy már régóta
piszkálta a fantáziámat. A megközelítése azonban nem olyan egyszerű, mint a
társaié, ugyanis nem a nemzeti park széléről, hanem a belsejéből indul, mivel
egy hosszabb szurdok mellékvölgye. Ráadásul az összes többi szurdokkal
ellentétben a nyugati végről érhető el könnyebben, ezért célszerű a már
bejáratott podlesoki kemping helyett egy kevésbé vonzó, de közelebbi helyen,
mondjuk Csingóban (Čingov) letáborozni.
Még
valamire érdemes odafigyelni: ha a térképen a nemzeti park közepére bökünk, jó
eséllyel a szurdok mindentől távoli zárlatát találjuk el. Ezért a nagy
hátizsákos, vándorlós megoldást választottuk, és keresztülszeltük a Szlovák
Paradicsomot északkelet–délnyugati irányban.
Mivel az utolsó pillanatban döntöttünk a szlovák célpont
mellett, nem volt más megoldás, a tömegközlekedésre bíztuk magunkat. Ez végül
kifejezetten jó választásnak bizonyult: 6:30-kor indultunk Budapestről,
11:15-kor pedig már Szepestamásfalva (Spišské Tomášovce) peronján álltunk, ami
már-már az autós menetidővel vetekszik.
A falu első ránézésre nem tűnt vonzó üdülőfalunak. Az
azonban szembeötlő volt, hogy nagyon sok a frissen szigetelt, felújított ház. A
faluszéli bódésort nemrég elbontották, a helyére szolid, földszintes szociális
házsort húztak föl. De a turisták amúgy sem a település, hanem a faluszéli
rétre kapaszkodó, zöld jelzésű turistaút miatt jönnek ide. A legelőről tiszta
időben a Magas-Tátrától a Lőcsei-hegységen át az Iglóig (Spišská Nová Ves)
terjed a panoráma.
Nem
úsztuk meg szárazon
A faluszéltől fél óra alatt jutottunk el a Tamásfalvi-kilátó
(Tomášovský výhľad) sziklateraszára. A fák közül kilépve hirtelen egy másik
világ tárult elénk: előttünk a Fehér-patak mély szurdoka vágta ketté a
fennsíkot, az erdő aljáról felhallatszott a Hernád-áttörés robaja.
robaja. Sajnos a Tátra a
felhők mögé bújt, és bár a panoráma így is kitűnő volt, a hegyoldalakat borító
erdők és az alant rohanó patakok zúgása sürgette az indulást.
A
Hernád-áttöréshez vezető csúszós ösvény egy hídban ért véget, és ezzel vette
kezdetét a túra első szurdokszakasza a Fehér-patak völgyében. Itt nincsenek
létrák, többnyire ösvényen kísértük a patakot. Nyáron alighanem a mederben is
nyugodtan lehet sétálgatni, most azonban a megáradt patakból helyenként a
sziklaoldalba rögzített fapallók is alig lógtak ki.
Dél
felé fordultunk, majd elértük a nemrégiben via ferratává alakított Kysel-völgy
bejáratát. Sokak szerint ez a nemzeti park legszebb szurdoka, és aki még nem
látta, nem is járt a paradicsomban. Csak nyári szezonban és megfelelő
védőfelszereléssel látogatható. Innentől kezdve sokáig a patak mellett
haladtunk, a szűkebbé váló völgy többnyire csak a dorongpallókon volt járható.
Amikor már éppen kezdett kissé egyhangúvá válni a menetelés,
egy kisebb sziklán leereszkedve elértük a Sólyom-völgy bejáratát. Sűrű,
akadályokkal teli, sötét völgyaljba léptünk.Alacsonyabb vízállásnál alighanem
tartható a térképen jelzett kétórás menetidő, de most helyenként egyhelyben
toporgásra kényszerültünk a természetes akadályok miatt. Eleinte igyekeztük
szárazon tartani magunkat, de idővel be kellett látnunk, hogy lehetetlent
kívánunk.
Itt-ott
kénytelenek voltunk belegázolni a patakba, de ennél is nagyobb bosszúságot
okozott, hogy a fagerendák és a biztosítóberendezések iszonyatosan csúsztak.
Elég volt egy rosszul sikerült mozdulat, és máris bekövetkezett a baj. Túratársam
belecsúszott a patakba, és mivel az incidens után a vízben tocsogó ruhájával
volt elfoglalva (alig 5-6 fokos volt a levegő), csak később vette észre, hogy
az egyik térde megsérült. Keservesen, de eljutottunk aznapi célpontunkig. Ha el
kellett volna botorkálni az első faluig, az legalább 2,5-3 órás menetelés lett
volna fájós térddel, a már ismert mostoha körülmények között.
Szédítő
magasságban
Átmenetileg javult a helyzet, amikor egy meredekebb
kapaszkodón megérkeztünk a Sólyom-völgy első számú ékessége, a Fátyol-vízesés
(Závojový vodopád) lábához.A 2,5 kilométeres szurdokban összesen 350 méteres
szintkülönbséget küzdöttünk le,ebből hozzávetőleg 80 métert a vízesés oldalában
létráztunk. Jóval előbb meghallottuk a vadul leszakadó víz dübörgését, mint
ahogy megláttuk a víztömeget. A szűk sziklakatlant víztől nehéz levegő járja
be, és a félkörben elkanyarodó patak zúgói a szédítő vízeséssel szinte
fenyegető hangulatot árasztottak.
Az
impozáns sziklafalon két híd is átszeli az alábukó patakot, a közel 80 méteres
létrarendszer pedig meredeken ível fölfelé. Az első, rozoga vaslétra nem a
sziklafalra lapul, hanem ívben hajlik rá, hogy a tetején egy kis híd
keresztezze a vízesést. A legfelső létra fokaiba már szédületes magasságban
kapaszkodtunk. A tövénél, amely egyben az alá érkező létra teteje is, csak egy
hajlott vastálca lógott ki félig a sziklafalból.
A létrarendszer mindent összevetve a szurdoktúra
legbiztonságosabb szakasza volt.A szurdok felső, lezáró szakasza is tartogatott
nagyobb vízeséseket és hajmeresztő létrákat, az egyik például kellemes
himbálózással lepett meg minket. A vízesések alatti üstökbe helyenként
kénytelenek voltunk belelépni, így bőrig ázva érkeztünk meg a szurdok végéhez.
Olcsó
és korrekt
Innen még kétórányi séta volt a Geravy turistaház. Az út
elejét kissé levágva érintettük a Vel’ká Pol’ana (Nagypolány, Nagy-rét)
tisztását, majd egy nem túl izgalmas ösvényen érkeztünk meg aznapi célunkhoz. A
hangulatos turistaházról jó emlékeket őriztem, de elég baljósan indult az este.
A miénken kívül az összes szobát egy fiatal társaság vette ki, a bömbölő zene
és a jelentős mennyiségű alkohol nem éppen egy pihentető éjszaka ígéretét
hordozta magában. A személyzet azonnal és segítőkészen reagált: amikor
elpantomimeztem nekik aggodalmamat, felár nélkül megkaptuk az épület másik
felében lévő „hotel” egyik szobáját.
Ennek
folyosója sajátos építészeti megoldással a turistarészleg női vécéjéből nyílik
egy fekete függöny mögött. A szoba annyiban különbözött a turistaosztály
helyiségeitől, hogy leszakadt, ámde működő radiátor volt benne, valamint
franciaágy. A nemzeti park déli részénez az egyetlen turistaház a fennsíkon. Olcsó árai (12
euró, azaz 3800 Ft egy éjszaka fejenként), valamint korrekt konyhája miatt
bátran ajánlom azoknak, akik szerényebb körülményekkel is beérik.
Másnap
reggel a hóesés és az előző napi baleset miatt lemondtunk a Holló-szikla
(Havrania skala) megmászásáról, de az irányt tartottuk. A sárga, majd zöld
jelzésen a Malé Zajfy erdőrezervátum hangulatos, tisztásos völgyén botorkáltunk
Sztracena (Stratená) felé.A Szlovák Paradicsomban először láttam medve nyomát az út
mentén.
Az Imrikfalvi-víztároló felső, kanyonszerű szakasza igazából
jól berendezett terepasztal erdőszéli házikókkal és vasúti alagutakkal.
Nagyjából fél óra alatt jutottunk el ebből az idillből Sztracenába, amely két
okból is fontos helyszín. Egyrészt innen lehet eljutni Kassára vonattal,
másrészt a faluközpontból indul a Tiesňavy szurdokvölgye.
Ez a
szurdok kevésbé ismert, mint a többi. Délnyugat felé tart, zárlatától a
Dobsinai-jégbarlang bejárata körülbelül félórás séta, de akár Imrikfalvát
(Dedinky) is célba vehetjük. A völgybejáratnál elváltunk egymástól, és egyedül
indultam neki a szurdoknak. Nem vártam sokat, talán ezért is lepett meg annyira
a látvány.
A Tiesňavy semmiben sem marad el népszerűbb
testvéreitől.Sajnos azonban nem sokáig követhettem a vágtázó patakot. Nagyjából
félúton rengeteg kidőlt, egymást dominóként elsodró fenyőfa hevert a mederben.
Az akadály átjárhatatlannak bizonyult, úgyhogy kénytelen-kelletlen
visszafordultam a falu felé.
A nehézségek ellenére most is bebizonyosodott, hogy a Szlovák
Paradicsom tartalmas, egzotikus hétvégi program. Ha szárazabb időben megyünk,
különösebb veszélyektől sem kell tartanunk, zavartalanul élvezhetjük a valóban
paradicsomi környezetet.
