A Magas-Tátra egyet jelent a
Budapestről viszonylag rövid időn, fél napon belül elérhető alpesi
üdülőhellyel, kirándulási, hegymászási lehetőséggel, a bámulatos ormokkal, a
tiszta levegővel. A hegység lábánál az 1820-as évekre ütötte fel fejét a
turizmus, nem sokkal később itt épültek a Monarchia pompásabbnál pompásabb
szállodái. Kiállításunkból kiderül, miként alakult a masszívum és az emberek
közös históriája az utóbbi pár évszázadban.
A zergevadászoktól a késmárki
rektorokig
A Tátra első meghódítói a magashegyi pásztorok és zergevadászok voltak,
azonban forrás híján pontosan nem datálható, hogy először mikor járt ember a
csúcsokon. Az első név szerint ismert túrázó Lászky Jeromos késmárki
várkapitány és felesége, Beáta volt, akik a Zöld-tó völgyét látogatták meg
kíséretükkel a 16. század első felében. Egyes források szerint csak Beáta volt
a felfedező, amiért férje haragját és büntetését vonta magára.
Nem sokkal később a késmárki líceum
tanárai és diákjai voltak azok, akik szó szerint és képletesen is kitaposták a
későbbi turisták előtt az utat. Frölich Dávid, az iskola rektora volt az első,
aki dokumentálta háromnapos túráját a Késmárki-csúcsra, a 17. század közepe
táján. Frölich geográfus, csillagász, a „császári és királyi matematikus” cím
viselője és a korát megelőző tudós volt. A hegy meghódítására Petrarca
ösztönözte, aki maga is megvilágosodás-élményként írta le a Mont Ventoux-ra
tett útját.
A Buchholtz családnak szintén sokat
köszönhetünk: id. Buchholtz György késmárki evangélikus lelkész a Tátra korai
ismerője volt. Fiai is elsajátították a természet és a hegység szeretetét: ifj.
Buchholtz György – aki egyébként kiváló irodalmár és természettudós volt –
tanítványaival kirándulásokat szervezett a Tátrában, miközben vizsgálatokat
végzett. A 18. század elején készített panorámatérképén már számos csúcsot
megnevezett. Belekóstolt a botanikába, az ásványtanba, és barlangászattal is
foglalkozott, sőt megesett, hogy a barlangokban sárkánycsontvázakra bukkant. A
sárkány később barlangi medveként vonult a paleontológia történetébe.
A másik Buchholtz-fiú, Jakab szűcsmester volt és a természet nagy
rajongója: bejárta a Tátra nagy részét, hatalmas ásványgyűjteményre tett szert;
Bécs meg is bízta ércbányák felkutatásával. A 18. századra egyébként jellemző
volt, hogy kincskeresők és kalandorok járták a vidéket – feltételezve, hogy a
rejtélyes ormok nemesfémet rejtenek. Valamennyire igazuk is volt, hiszen a
Kriván oldalában például aranyat bányásztak Mátyás király korától kezdődően.
