Tömörkény István (1866-1917) író,
a Szegedi Napló újságírója, a szegedi Városi Múzeum és a Somogyi-Könyvtár
igazgatója tüdőbaját gyógyítandó 1906. július 15-től augusztus 15-ig a Tátrában
(Poprádon és környékén, főleg Virágvölgyben) pihent. Gyógykezelésének ideje
alatt a magyar irodalom másik nagy alakja, az akkoriban a Szegedi Naplónál és a
Városi Múzeumban is munkatársaként dolgozó Móra Ferenc helyettesítette, ahogy
utóbbi családi levelezéséből megtudjuk: „Tömörkény
már egy hete elutazott, azóta helyettesítem a hivatalban is, a szerkesztőségben
is.” Gyógyfürdői élményeiről és tapasztalatairól Tömörkény „Görbe vidékek” сímű tárcája szól.
Tömörkény István 1906. július 24-én az
alábbi levelet írta Felkáról Móra Ferencnek címezve:
„Kedves Ferkó. Felka napjai meg
vannak számlálva, holnap délután megyünk a Virágvölgybe, kérlek ennélfogva,
hogy oda utasítsd az elküldeni valót, ha van (Virágvölgy. Poprád mellett.)
Egyébként postaállomás.… Az idő itt elég jól eltelt. Pénteken d.u. jöttünk ide,
akkor pakolásztunk, szombaton dolgoztam, vasárnap Poprádon voltunk ebéden,
hétfőn Daits itteni doktornál (a term, rajzi kurzusból ismered Éjszak zord
fiát) nagy uzsonnán szomorodnival, ma reggel villamos úti kocsizás{,}
Tátrafüredre mentünk, onnan Tarpatakon át gyalog Tátra Lomniczra (ötödfél órás
utacska), onnan vasúton Poprádra, onnan megint gyalog haza ide. Sem a
Csorba-tói magaslaton, sem a mai hegyi út alatt nem volt bajom a tüdőmmel. Az
orvosoknak sincs sok bajuk vele, csak Hankó kívánja föltétlenül, hogy erdőben
is töltsek valamennyi időt - ezért megyünk holnap a Virágvölgybe. Nem tudom,
meddig bírom ott ki…
Mindnyájatokat üdvözöl kész híved
Pista.
Az étvágy kitűnő, a sört
takarékossági szempontból tömegfogyasztás alá vetettem, mert poharankint csak 6
vas (krajcár – a szerk.) az ára.”
Egy következő, 1906. augusztus
2-án immáron Virágvölgyben írott levélben többek között ezt írja:
„…A Tátrák drágaságáról való
mondások mesebeszédek, itt csak az költhet a zsebén túl, aki vagy kártyázik,
vagy egyéb irányban bolond. Mindenhova elmegyünk, ahova kedvünk tartja,
ételben-italban nem takarékoskodunk, a személyzettől sem tagadom meg az illető
borravalót - mégis 18 nap múltán, vasúti költséget is beleszámítva, az elhozott
400 forintból még van 250 s egynehány forintom. Pedig már majd hazafelé
igyekszünk a jövő héten…”
