A magyar turistaság és hegymászás
bölcsőjét a Kárpátok legmagasabb vonulatánál és egyben a világ legkisebb
magashegységében találjuk. Bár lassan száz éve annak, hogy a trianoni döntés
elcsatolta hazánk legszebb és legnagyobb hegyeit, a Magas-Tátra, még ha
csöndben is, de őrzi a magyar turistaság emlékeit. Az avatatlan szemnek
talán fel sem tűnnek a Magas-Tátrában felbukkanó magyar történelmi emlékek. A
lenyűgöző tájban gyönyörködve mit sem sejtve sétálunk el egy-egy kunyhó vagy
lerobbant emlékhely mellett, melyek pedig a magyar turistaság hagyatékai. Ezek
a történelmi emlékek a szlovák identitáskeresés miatt már régóta nem, vagy csak
nagyon óvatosan hirdetik magyar vonatkozásukat. Ezúttal kifejezetten ezekre az
emlékekre koncentrálva fedeztük fel a Tátra egyik varázslatos völgyét, illetve
elfeledett, csendes történelmét.
Felfedezőutunk kiindulópontja a
Tátra legrégebbi települése, a napjainkban is rohamosan fejlődő Ótátrafüred,
szlovák nevén Starý Smokovec. A Poprádtól 12 kilométerre északnyugatra fekvő
városka közvetlenül a Nagyszalóki-csúcs lábánál fekszik. Első épületeit gróf
Csáky István építtette 1793-ban, majda savanyúvíz-forrásoknak köszönhetően
gyorsan kiépült az üdülőtelepülés, ahová az ekkortájt divatos fürdőkultúra
kezdte vonzani a gyógyulni vagy pihenni vágyókat. A turizmus és a környék
felvirágzása 1833-ban kezdődött meg, amikor Rainer János bérbe vette
Ótátrafüredet és környékét.
A fürdő mellett éttermeket, játék-,
tánc- és magánházakat hozott létre, melyek a tehetősebbek kényelmét szolgálták.
Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a gyalogos turizmus iránt, amelyet maga
Reiner János is népszerűsített az általa szervezett kirándulásokkal. Nem sokkal
később – 1873. augusztus 10-én – itt, Ótátrafüreden alakult meg az első magyar
turistaklub, a Magyarországi Kárpátegyesület, mely rövid időn belül országos
jelentőségű szervezetté vált. Az 1900-as évek elejére a Tátra, és azon belül is
Ótátrafüred lett hazánk egyik legnépszerűbb kiránduló- és pihenőhelye, amelyet
több szálloda, és az ekkora már megépült villamos vasúti pálya, illetve sikló
tett még felkapottabbá és kényelmesebbé.