Ha unod már a munkahelyed zsivaját,
a tömeget a villamoson vagy a kígyózó sort a kasszánál, akkor semmiképp se vágj
neki a Tengerszem-csúcsnak (Rysy), ugyanis a Tátra egyik leglátogatottabb
célpontja gyakorta válik tömeges turista-találkozóhellyé. Ha az említett
tényezők hidegen hagynak, és a szemedben a hegy értékei minden körülmények közt
csorbíthatatlanok – nem mellesleg, álmaidban hetek óta e nagy hírű csúcs sziklái
törik a talpadat –, kenj meg pár szendvicset, dobj a hátizsákba néhány flakont
a friss hegyi patakvíznek, és indulj útnak a kéklő sziluettek felé.
A 2503 méteres Rysy-nél magasabbra
az egész Tátrában nem visz jelzett turistaút. A kilátás lenyűgöző, ha nem fogad
odafent sűrűn gomolygó fehér köd, és kellőképp nehéz az út ahhoz, hogy a
magunkfajta kalandéhes vándorok fantáziáját ne hagyja nyugodni. Hát kitűztünk
egy ragyogó szombatot, jól kiszámolt, kora reggeli indulással. Egészen pontosan
8 óra 52 perckor már a Csorba-tó parkolójából (1346 m), a viszontlátás
zsibbasztó örömével hunyorogtunk fel az előttünk magasodó, kopáran csillogó
csúcsokra.
Az út első – Poprádi-tóig (1494 m)
vezető – szakasza kifejezetten könnyű; egyre-másra előzzük ki a turisták tarka,
sűrű csoportjait. A tó szintjéről megkezdődik az emelkedés, amit azonban a
hegyek egyre jobban kitárulkozó látványa még alig enged észrevenni. A
lomblevelű erdőt cserjés, később törpefenyves váltja fel, köztük virágos rétek
és a sziklás hegyoldalon lezúduló bővizű patak gondoskodik a romantikus
filmekbe illő hangulatról. Kivéve persze az arcunkon lecsurgó verítéket, ami
azokra igazságtalan módon egyáltalán nem jellemző.
Így mászunk a keskeny szerpentinen
egészen a Békás-tavakig, ahol a táj képét már a kövek és sziklák határozzák meg
– rajtuk egyre több lélegzetért kapkodó turistával. A tömeg csak nem akar
ritkulni, kezdünk kicsit aggódni. (Mi van, ha fel se férünk majd a csúcsra?
Vagy ha korlátozzák a mászók számát, nehogy leszakadjon a hegy, vagy esetleg
belépőt szednek. Kinél van euró...?)
A Békás-tavak (1919 m) és a
Hunfalvy-völgyi menedékház (2250 m) közti szakasz talán a legmegterhelőbb az egész
útvonalon. Egy részét láncokkal is biztosították, ami mászás szempontjából nem
kirívóan nehéz, de a 20 perces várakozás mentálisan némileg megterhelő egy
olyan hosszan (és hangosan) kígyózó sorban, melyet bármelyik vendéglátó-ipari
egység megirigyelne odalent.
