Jan Krzysztof, a Tátrai
Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) igazgatójának gondolatai arról a
Lengyelországban felmerült ötletről, hogy a „felelőtlen turistákkal” szemben
fizetőssé kellene tenni a hegyimentést (2015 november végén, tehát az év végi
tragikus baleseteket megelőzően – a szerk.). A hegyimentés fizetőssé tételének
kérdése hosszú idő óta újra és újra felmerül és élénk vitákat gerjeszt a
Lengyel-Tátrában. Főleg olyan alkalmakkor, amikor a hegyimentők kisebb vagy
nagyobb mértékű beavatkozására a turisták nem körültekintő viselkedése, a nem
megfelelően előkészített túra miatt van szükség. Az ilyen esetekkel
kapcsolatban rendszeresen hallani lehet olyan hangokat, hogy az ilyen
turistákkal ki kellene fizettetni a mentési költségeket. A „Taternik” című
lengyel folyóirat legfrissebb számában jelentek meg a TOPR vezetőjének ezzel
kapcsolatos gondolatai.
„Gyakran kapunk olyan
ötleteket, hogy más országokhoz hasonlóan a felelőtlen turistákkal kapcsolatos
mentőakciók költségeit fizettessük ki az ügyfelekkel, vagy pedig vezessünk be
egyfajta kötelező biztosítást. Első pillantásra az ötlet helyénvalósága
teljesen nyilvánvalónak tűnik. De nézzük csak, hogyan finanszírozzák a hegyi
mentőszolgálatokat más európai országokban? Higgyék el, hogy a biztosítások még
Svájcban sem terjednek ki a mentés teljes költségeire. A biztosítás sok helyen
csak a mentési költségek csökkentéséhez járul hozzá, sok országban ingyenes a
mentés, és van, ahol a társadalombiztosítás terhére történik a mentőakció
finanszírozása. Hozzátenném, hogy a többször emlegetett szlovák példa a
körülmények nem kellő ismertén alapul. Szlovákiában a mentési költségek
megtérítésből befolyó összeg (a helikopteres mentőakciókat nem figyelembe véve)
sohasem haladta meg a hegymentők költségvetésének 8 %-át. Ez arányaiban kisebb
összeg, mint amennyit a TOPR a Tátrai Nemzeti Parktól (TPN) a belépőjegyek
értékesítése után kap (15 %). Úgy tűnik, hogy a nemzeti parkba belépő minden
látogatótól érkező hozzájárulás jobb megoldás, mint a sokszor emlegetett
„kötelező biztosítás”, amellyel még egyetlen hegységben sem találkoztam.
A hegyimentő
szervezetek szerves részét képezik a Lengyelországban működő mentési
rendszernek, és nem látok nyomós okot arra, hogy ebben a rendszerben elsőként a
hegyimentés esetében vezessük be a fizetési kötelezettséget. Gyakran felvetődő probléma,
és nem egyértelmű, hogy a turisták és a hegymászók tevékenysége mekkora kockázatot
jelent? Egy nyári túra a Halastóhoz vezető aszfaltúton nagyobb kockázatot
jelent, mint pl. az autóvezetés? Soha nem hallottam még olyan felvetést, hogy
meg kellene fizettetni a mentési költségeket egy közúti baleset esetén, ahol
számtalan alkalommal mentőhelikopter használatára is szükség van.
Egy jól működő
mentőszolgálat alapvető kiadásait elsősorban fenntartási költségekből kell
fedezni. A legfontosabb feladat az, hogy baleset esetén a jól képzett és jól
felszerelt hegyimentők a lehető legrövidebb idő alatt hozzáláthassanak a
mentéshez. A TOPR fenntartási költségei egy olyan helyzetben, ha egész évben
senkit sem kellene menteni, vagy a jelenlegi helyzetben, amikor közel 600
embert mentésében veszünk részt évente, nagyon hasonlóak lennének.
Azt gondolom, fontos
lenne értékelni azt a tényt, hogy a Tátrában van egy jól működő mentőszolgálat,
amelytől ha szükségünk van rá, a lehető legmagasabb szintű ingyenes segítséget
kaphatunk.
Jan Krzysztof, a TOPR igazgatója”.
