Az októberi hosszú hétvége első napján egy nem túl korai
indulás után háromnegyed 10-kor menetrend szerinti autóbusszal érkeztünk meg Julcsival
a Késmárki-Zöld-tóhoz vezető turistaút kiindulópontjaként ismert Fehér-víz
(Biela voda, 925 m) nevű parkolóba. Autónkat Tátralomnicon hagytuk, hiszen erre
a napra egy olyan körtúrát terveztünk, melynek útvonala a Zöld-tavat és a
Nagy-Morgást érintve Tátralomnic felett, a Kő-pataki-tónál ér véget.
Utunk első része felhős időben, itt-ott szitáló ködben
vezetett, kevés megörökítésre váró kilátással, így aztán 12 óra 15 perckor meg
is érkeztünk a Zöld-tó (Zelené pleso, 1545 m) partján álló Zöld-tavi
menedékházhoz (Chata pri Zelenom plese, 1551 m). Ennek a 7,7 km hosszú útnak a
nagy része erdőben vezet, így a tóig nem sok látnivaló készteti megállásra az
embert. A menedékház közelében aztán ritkul az erdő, és szerencsére éppen akkor
kezdett szétoszlani az addigi zárt felhőzet, így amikor már volt mit fotózni,
lehetett is mit fotózni. Ekkor azért még a felhőké volt a főszerep, melyek
azonban a széllel harcolva még izgalmasabbá, varázslatosabbá tették a látványt.
Az időjárás a nap folyamán pontosan az előrejelzéseknek
megfelelően alakult, így azt kaptuk, amit vártunk. Eleinte, még az erdőben haladva
végig az aljnövényzetet fürkésztem, megörökíteni való légyölő galóca
reményében. Ám ha az ember nagyon szeretne valamit lefotózni, az annál inkább
nem mutatkozik. Így voltam aznapi másik titkon remélt tervemmel, mégpedig a
Brocken-hegyi kísértettel. Titokban bíztam benne, hogy ha már nem lesz szikrázó
napsütés, a többrétegű felhőzetnek és az azon átszűrődő napsütésnek
köszönhetően a hágó közelében talán sikerült megörökíteni egy ködkísértetet.
Nos, sem mesebeli gomba, sem ködkísértet nem volt aznap…
A Zöld-tavi menedékházban egy korsó tea elfogyasztásával
átmelegítettük fázós csontjainkat, és azon hezitáltunk, hogy menjünk-e tovább a
tervezett úton, vagy induljunk vissza a parkolóba. Végül is úgy döntöttünk,
hogy megnézzük, milyen az út a Nagy-Morgás-hágó felé, aztán ha nem lesz járható,
legfeljebb visszafordulunk. Ennek aztán, mint ahogy legtöbbször lenni szokott
az lett a vége, hogy meg sem álltunk a hágóig…
A kicsiny Késmárki-Fekete-tó (Čierne pleso, 1579 m) teljesen
árnyékba burkolózott, így gyorsan magunk mögött hagytuk, majd kisvártatva
megérkeztünk az út technikailag legnehezebb részéhez, a láncokkal biztosított
vályúhoz. A menedékháztól alig találkoztunk turistákkal, itt azonban egy egész
turistacsoport jött velünk szemben, így aztán amíg elengedtük őket, volt idő
felvenni a hágóvasat. A jól letaposott havas úton a hágóvas mindenképpen
nagyobb biztonságot jelent, főleg azoknak, akik kevésbé biztosak a saját
léptükben.
Miután elengedtük magunk mellett a fiatalokból álló
csoportot, jó tempóban letudtuk a láncokat, majd megkezdtük a nem túl
meredeken, de folyamatosan emelkedő szerpentinezést a hágó felé. Ahogy
emelkedtünk, fokozatosan egyre tágabb kilátás nyílt a magunk mögött hagyott
Zöld-tavi-völgyre, valamint a völgyet övező magashegyi katlanokra, az azokat
határoló csúcsokra. Balról jobbra haladva a Nagy- és a Kis-Papirusz-völgy, majd
a Vörös-tavi-völgy töltötte ki a látóhatárt, zárlatukban szebbnél szebb
csúcsokkal, mint pl. a Vörös-tavi-csúcs, a jelzett turistaúton is elérhető
Fehér-tavi-csúcs, na és természetesen a számtalan tátrai mondában szereplő
Karbunkulus-torony.
Ahogy közeledtünk a hágóhoz, egyre erősödött a szél, ez
azonban nem akadályozott minket a haladásban. A szélnek, a szélben táncoló
felhőknek köszönhetően viszont a Nagy-Morgás-hágóba (Sedlo pod Svišťovkou, 2023
m) érkezve nem mindennapi látványt sikerült megörökíteni. Egy fiatal pár haladt
néhány méterrel előttünk, akik így pár perccel előttünk értek fel. Ennek
köszönhetően mi még a szerpentin utolsó métereit tapostuk, amikor ők már a
hágóban fotózták egymás. Én pedig őket, mégpedig háttérben a szél által ördögi
sebességgel forgatott felhőkkel és kék éggel…
Valamivel fél 3 előtt érkeztünk meg a hágóba, és bár
terveztük, az akkor éppen napfényben fürdőző Nagy-Morgás (Veľká Svišťovka, 2037
m) csúcsára idő hiányában ezúttal nem mentünk fel. Szerettük volna ugyanis
elérni a Kő-pataki-tótól lefelé induló utolsó felvonót, mivel az onnan még
előttünk áll 900 méter szintkülönbségű, meglehetősen barátságtalan terepen, a
sípályákat többször keresztező utat nem volt sok kedvünk feltérképezni.
Így aztán néhány fotó után az időközben ránk telepedő
felhőkben megkezdtük a Kő-pataki-tó felé vezető nem túl meredek és nem is túl
hosszú ereszkedést. Várható volt, hogy a nagyrészt déli fekvésű hegyoldalon
kevesebb hó lesz, mint a felfelé vezető úton volt, és ez végül így is lett. Jó
tempóban ereszkedtünk lefelé, miközben hosszú időn keresztül egy magányosan
legelésző zergén kívül senkivel sem találkoztunk.
Már a Kő-pataki-tó közelébe jöttek szembe az első turisták,
akik szintén magyarok voltak, majd a délutáni időpont ellenére egyre több
szembe jövővel találkoznunk. Mivel ekkor már fél 4 körül járt az idő, el is
gondolkodtam rajta, hogy ők vajon hová indulnak ilyen későn. Bár még az őszi
óraátállítást megelőző napon voltunk, de 6 órakor már ekkor is besötétedett. Ha
csak a Nagy-Morgásra terveztek felmenni, majd onnan vissza, akkor biztosan nem
érik el az utolsó felvonót, vagyis sötétben kell lemenniük. Ha a Zöld-tóig
terveztek eljutni, az a télies körülmények között, a havas turistaúton éppen
hogy beleférhet 6 óráig, de aztán még onnan is le kell jutni valahová. Hacsak
nem alszanak fent a házban…
Mi viszont időben megérkeztünk a Kő-pataki-tóhoz (Skalnaté
pleso, 1751 m), amely tiszteletünkre teljesen felhőbe burkolózott. Még a tó
felett, a Hunfalvi-kilátó közelében ablakszerű rés nyílt a felhőkben, és előbb
a Lomnici-csúcsra, majd a csúcsot a Késmárki-csúccsal összekötő Villa-gerincre
nyílt néhány másodpercig tartó kilátás.
Annak ellenére, hogy ezen a napon sem légyölő galócát, sem
ködkísértetet nem sikerült fotózni, mégis élményekkel teli napot hagytunk
magunk mögött. Még a téli zárlat előtt, de gyakorlatilag télies körülmények
között sikerült feljutnunk a Nagy-Morgás-hágóba, sőt, még az utolsó, lefelé
induló felvonót is elértük. A 13 km-es távon felfelé 1175, lefelé pedig 345
méter szintkülönbséget tettünk meg. Fontos tudni azonban, hogy az útnak a
Zöld-tótól a Kő-pataki-tóig vezető szakasza a téli zárlat idején (november
1-től június 15-ig) nem járható. A nyári időszakban viszont azok is szép túrát
tehetnek itt, akik testi adottságaiknak köszönhetően (pl. fájós térd, ízületek)
nehezebben tolerálják a hosszú, lefelé vezető gyaloglást.
Lejegyezte: Nagy Árpád
