![]()
Vidám történet egy „letűnt” világból,
dr. Fegyveres Mária tollából. A haon.hu felhívására
az oldal egyik olvasója a Halastó (Morskie Oko), a Lengyel-Tátra egyik legszebb
pontján 1976-ban velük történteket írta meg. „A tó csodálatos volt mély zöld
színével, és a környező hegyekkel. Nagyon meleg volt, fürdőruhában a megmaradt
havon vidáman csúszkáltunk, és hógolyóztunk. Hosszú volt az út vissza a
parkolóig, és egyre többet gondoltunk a hűtődobozban levő kovászos uborkára.
Miután végre felfrissültünk, tini lányunk megkérdezte: „Csukhatom?” – és már
csapta is a csomagtartó tetejét. Ugyanekkor csapott a homlokára a családfő is,
mert meggondolatlanul uborka fogyasztás közben a csomagtartóba tette a kulcsot.
Ám ez még nem elég! – a pótkulcsot otthon felejtette. Most lett igazán meleg!
Végül nagy nehezen, a hátsó ülés szétszedésével sikerült a kulcsot kihalászni.
Elindultunk. Egy kanyar után vadvirágos rét, háttérben sűrű fenyves. A rét
közepe táján három fenyőfa állt, ezek alá telepedtünk. Plédet a földre, elő az
elemózsia. Nagy csend, sehol egy élőlény, a távolban három faház, gondoltuk
erdészek laknak benne.
„Határtalan” élmény
Ebéd
után a férjem, és a lányom úgy döntöttek elmennek megnézni mi csörgedezik a
fenyvesben. Idő múltán egy férfi közeledett felém, és erőteljes hangon nagy
gesztikulálás kíséretében valamit mondott, de egy szót sem értettem. Ezzel
párhuzamosan kétségbeesett „Édesanya!” kiáltást hallottam. Kiléptem a fenyves
mögül, a látvány ami elém tárult rémálomnak tűnt. A férjemet, és a 15 éves
lányomat (mindketten fürdőruhában) egy lengyel géppuskás katona kísérte.
Családom nagy szemeket meresztve, lesápadva közelített. Nem tudtam okosabbat
tenni, hogy élét vegyem az ijesztő helyzetnek, elkezdtem nevetni mint egy kabarén.
Közben megkérdeztem: „Hát veletek mi van?”
„Mi
van, mi van!? – mondja a férjem mérgesen – a határfolyó csörgedezik a
fenyvesben. Ez a határőr, mint disszidens gyanúsakat, és igazolvánnyal nem
rendelkezőket elkapott, és tuszkolt bennünket a határőrség felé a faházakba.
Hiába mondtuk, hogy zsenka ott vár a fenyők alatt.” Következett az
igazoltatásunk. A fák alatti piknikes nagy szétpakolást látva a határőr is
nehezen tudta a komolyságát megőrizni. Látszott, egyértelmű volt a számára,
hogy holmi turistákkal, és nem disszidensekkel van dolga. Végül intett, hogy
menjünk, de gyorsan. Azóta is különleges élményként őrizzük a családi krónikák
között ezt a történetet.
