130 évvel ezelőtt, 1884. december
30-án született Otakar Štáfl (1884-1945) cseh festő és grafikus, a Tátra
szerelmese, aki több mint 120 akvarellt festett a Tátráról, de leginkább mint a
Szimbolikus temető megálmodójára és alapítójára emlékezhetünk rá. Otakar Štáfl ötlete
volt a Magas-Tátrában addig szerteszét található, a hegyek iránt érzett
olthatatlan szeretetüknek áldozatául eső embertársaik emléktábláit egy helyre
összegyűjteni. 1913-ban járt első alkalommal a Magas-Tátrában, majd 1920-ban
létrehozott egy stúdiót a Csorbai-tónál. 1929-től Václav Fišk társaságában a Poprádi-tavi
menedékház bérlője lett, majd 1936-ban kezdett hozzá felesége és néhány barátja,
köztük Alojz Lutonský segítségével a Szimbolikus temető létesítéséhez. Ő maga
festette a temető közepén 1934-ben felépített, a régi szepesi építkezési stílusra
emlékeztető kápolna oltárképét.
|
Otakar Štáfl: Tátrai tó |
1938-ban feleségével együtt kénytelenek voltak
elhagyni Szlovákiát, ezután már csak távolról követhették a temető sorsának
alakulását, melyet az alapítók jelenléte nélkül 1940-ben nyitottak meg a
nyilvánosság előtt. 1945-ben Prága amerikai bombázása során feleségével együtt vesztette
életét, emléktáblájukat 1947-ben helyezték el a Szimbolikus temetőben.