Az Ótátrafüred fölött található Tarajkán (Hrebienok) 2013
után ezen a télen is megrendezték a múlt évben nagysikert aratott jégszobor
fesztivált (Tatry Ice Master). Lenka Maťašovská, a Magas-Tátra Régió
Idegenforgalmi Hivatal körzeti szervezetének ügyvezetője elmondta, hogy az idei
versenyre Japánból, Oroszországból, Nagy-Britanniából, Szlovákiából, Csehországból,
Magyarországról, Lengyelországból, Romániából, Szerbiából és Finnországból
érkeztek versenyzők, akik január 31. és február 2. között 46 tonna jeget
keltettek életre. A szervezők mindhárom napra különböző témakörökben írták ki a
versenyt, melyet minden este témakörök szerint értékeltek. Az első nap témája a
„Medve” volt, szombaton az „Ország, ahonnan érkeztem”, majd vasárnapra szabadon
választott absztrakt alkotással ért véget a verseny.
A Tatry Ice Master elnevezésű verseny időpontjára elkészült
a jégszobroknak otthont adó területet körbeölelő „Kínai fal” nevű építmény is.
Ennek elkészítéséhez kb. 270 köbméter havat használtak fel, a fal hosszúsága 60
méter, magassága 3 méter, szélessége pedig 1,5 méter. A teljes hosszában
végigjárható fal építése január 13-án kezdődött, majd január 23-tól a hóágyúk
segítségével előállított hóból folytatódott.
Képek teljes méretben történő megtekintéséhez kattintás a képre!