![]() |
| Lomnici-, Késmárki-, Weber-csúcs |
Szép reggelre ébredtünk
Tátralomnicon, csak néhány felhőfátyol látszott a Lomnici-csúcs fölött, így jó
hangulatban megreggeliztünk, majd a reggeli után elindultunk a felvonó alsó
állomására. Erre többen biztosan azt mondják, hogy igaz turisták nem mennek
felvonóval, mi azonban spóroltunk az energiával, úgy gondoltuk, szükségünk lesz
rá a felsőbb részeken. A Kő-pataki-tótól (1751 m) a Hunfalvi-csúcson (2353 m)
át indultunk a Késmárki-csúcsra (2556,4 m). Elkalandoztunk a Weber-csúcsra (2514,2
m), amely nem más, mint a Késmárki-csúcs északi mellékcsúcsa. Ennek 900 m magas
északi fala – amely a legmagasabb a Tátrában – az első kategóriás utak közé
tartozik.
Ahogy a nap emelkedett egyre
feljebb, azzal együtt egyre vastagabb lett a köd, és miközben lent 15 ˚C, addig
a Lomnici-csúcson csak 2 ˚C volt a hőmérséklet. Megvettük a jegyeket, és a
felvonóval elindultunk a Kő-pataki-tó felé. A Start átszállóállomásra a
kabinunk sűrű ködben érkezett, de töretlen volt az optimizmusunk. A
Kő-pataki-tónál kb. fél órát vártunk, és már az útiterv
módosításán kezdünk gondolkodni, amikor oszlani kezdett a köd.
Röviddel 9 óra után 11 fős kis csoportunk
elindult a piros jelzésű Felső turistaúton a Hunfalvi-kilátón át, a Nagy-Morgás
felé. Andrási kalauza ezt írja: „Ott, ahol a turistaút jobbra fordul, majd
keresztezi a Hunfalvi-csúcs délkeleti lejtőjét, elhagyjuk az ösvényt, és a
számunkra legszimpatikusabb nyomvonalon érjük el a csúcsot.” Engedelmeskedtünk
a kalauzban írtaknak, és a sziklákon elindultunk felfelé. Időszakonként
beborított a köd, majd ismét feloszlott, és ilyenkor láthattuk a
Lomnici-csúcsot, a Lomnici-nyerget és a Nagyszalóki-csúcsot. Azt hiszem sűrű
ködben könnyű itt eltévedni. Később a kalauz azt írja, hogy „a sziklákon való
átjutás nagyon nehézkes, ezért keressünk inkább füves sávokat a lejtő közepén”.
Mi azonban sokkal több sziklát láttunk, mint füvet, amiket szívesen
elcseréltünk volna egy kis puha fűre. Kb. 2 óra múlva érkeztünk meg a
Hunfalvi-csúcsra.
![]() |
| Hunfalvi-csúcs |
A Hunfalvi-csúcson elfogyasztottuk
korai ebédünket, és innen már csak 8-an mentünk tovább a Késmárki-csúcsra. A
jól kivehető ösvényen leereszkedtünk 50 métert a Hunfalvi-nyeregbe, majd ismét
emelkedni kezdett az út. A sziklákon jól látható a hágóvasak nyoma, így nem
kellett attól tartani, hogy eltévedünk. Ahogy a Hunfalvi-csúcsra, úgy a
Késmárki-csúcsra vezető út is elég könnyűnek tűnik. Kb. fél óra múlva értük el
a törmeléklejtőt, ahol óvatosan kell haladni, nehogy a mögöttünk mászók fejére
zúdítsuk az apró törmeléket. Időnként a lábunk mellett a kezünkre is szükség
volt.
Egy óra múlva mai második
csúcsunkon, ahogy a csúcskönyv dobozán olvasható 2556,4 méteren voltunk.
Elkészítettük a csúcsfotókat, bejegyeztük magunkat a csúcskönyvbe, és
tapasztaltabb társaink elmondták, mit láthatunk, ha szétnézünk. Elláttunk
egészen a Babia gora csúcsáig, és jól látható a lábánál elterülő
Árvai-víztározó.
![]() |
| Weber-csúcs |
Várt még ránk azonban harmadik mai
csúcsunk, a Weber-csúcs. Hátizsákunkat a Felső-Késmárki-csorbában hagyjuk, és
hátizsák nélkül mentünk fel a csúcsra. A csúcson néhányan megnézték a
Német-létra tetejét, a többiek pedig gyönyörködtek a Bélai-Tátrára nyíló
kilátásban. A gerinc előtt emelkedett a Fehér-tavi-csúcs, a Bélai-Tátra mögött
pedig a Dunajec-áttörés szimbóluma, a Korona-hegy a Pieninekben.
Visszafelé, a Hunfalvi-nyeregig
ugyanazon az útvonalon ereszkedtünk le, amelyiken feljöttünk, onnan viszont
jobbra tétrünk a Kő-pataki-völgy felé. Akkor még nem tudtuk, milyen végtelennek
tűnő ereszkedés vár ránk. Legközelebb inkább visszaereszkedünk a Felső
turistaútra… Az ereszkedés meredeken kezdődik, később keresztez egy
sziklabordát, szinte minden sziklalépcsőnél azt gondoltuk, hogy már lent
vagyunk. Ennek azonban éppen az ellenkezője az igaz. Elértünk egy kis füves
tisztást, melyen egy zergecsalád legelészett. Ezután egy kb. 20 méter hosszú,
hóval borított vályúhoz jutottunk. Megpróbáltuk egy sziklabordán megkerülni,
ketten viszont a hólejtőn indultak tovább. És ekkor bekövetkezett az, amiért
szerettük volna kikerülni a vályút. Egyik társunk megcsúszott, és kb. 10 métert
csúszott a hónyelven, amely sziklákban végződik. Szerencsére minden jól
alakult, és utolsó két társunkat is a biztonságos sziklabordára irányítottuk.
![]() |
| A Hunfalvi-csúcs felülről |
A zergés tisztás alatti utolsó
méterek nagyon meredeken visznek lefelé. Már láttuk a célt – a felvonó
állomását, de odáig még hosszú ereszkedés vezetett. Lábaink összeakadtak a
fáradtságtól, de nem felejtünk el belerúgni a földből kiálló utolsó sziklába.
Bizonyára mindenki tudja, ennek mi a jelentősége. Eszünkbe jutnak az összes
szentek, de a büfében ránk váró, hűtött aranyló folyadék látomása enyhíti a
fájdalmat…
A büféhez megérkezve csalódottan
vettük tudomásul, hogy csak 16:00-ig volt nyitva. Kevesebb, mint fél órával
zárás után érkeztünk. Itt ismét megmutatta magát a szlovák vállalkozó
mentalitás. A felvonó utolsó kocsija 18:0-kor indul Tátralomnicról, a büfé
viszont 2 órával korábban bezárt. Mivel hátizsákunkban nem találtunk semmi
vonzó ízt, inkább lementünk a felvonóval, ezzel legalább a fárasztó
lemeneteltől megkíméltük magunkat.
Útvonal:
Kő-pataki-tó – Hunfalvi-kilátó – Hunfalvi-csúcs
– Hunfalvi-csorba – Hunfalvi-nyereg – Késmárki-átjáró – Késmárki-csúcs – Felső-Késmárki-csorba
– Weber-csúcs, majd vissza a Kő-pataki-völgybe.
Megjegyzés:
A szerző, valamint a túra valamennyi
résztvevője magashegyi oktató, hegymászó oktató, vagy alapfokú hegymászó
tanfolyamot végzett hegymászó. A túra útvonala a jelzett turistautakon kívül
vezet. Nem trekking-túra, még ha a rövid leírásból úgy is tűnik. Az elágazások
és az útvariánsok miatt hivatalosan csak hegymászás keretében, a Tátrai Nemzeti
Park (TANAP) látogatási rendjében foglaltak szerint járható végig. Ezen az
útvonalon jogszerűen csak hegyi vezetővel, vagy magashegyi tanfolyam keretében
hegymászó oktatóval közlekedhetünk. Hegymászók, hegymászó egyesületek tagjai is
feljuthatnak a csúcsra, de csak abban az esetben, amennyiben túrájuk
hegymászótúra jellegű.
