Rekordokat döntő nyár a Lengyel-Tátrában Hír

Nagy Árpád
Nagy Árpád
2013/09/13
Hirdetés
„Augusztus 12 és 18 között mintegy 200.000 turista látogatott el a Lengyel-Tátrába, amely rekordnak számít” – mondta el Szymon Ziobrowski, a Tátrai Nemzeti Park (TPN) munkatársa. A nemzeti park nyilvántartásaiból az derül ki, hogy az előző év hasonló időszakában (amikor Lengyelországban a nemzeti ünnep miatt szintén hosszú hétvége volt – a szerk.) 180.000 turistát regisztráltak, idén tehát több mint 10 %-al többen jöttek a hegyekbe, mint az ugyancsak rekordnak számító előző évben. Két évvel ezelőtt ez a szám még csak 140.000 fő volt. A legmagasabb napi látogatottságot augusztus 16-án rögzítették, ezen a napon mintegy 41.000 ember koptatta a tátrai turistautakat.

Az adatok szerint a legtöbben, immár szokás szerint a Halastóhoz látogattak, csak augusztus 16-án 11.500 turista ment fel a Lengyel-Tátra legnépszerűbb tavához, míg azon a héten összesen 52.000. A másik népszerű, a turisták által gyakran látogatott célpont a Gáspár-csúcs, ide az említett időszakban naponta több mint 5000 ember jutott fel.
Már a július is rekordadatokat hozott, hiszen pl. a Halastavi menedékházban a hónap 31 napján 10.000 üveg félliteres sört adtak el. A menedékház egyik alkalmazottja, Jakub Łapiński elmondta, hogy már júliusban szinte minden nap tömeg volt a tónál. Ez a korábbi években megszokottnál kedvezőbb, kevesebb csapadékot hozó időjárásnak köszönhető, mivel a turisták ilyen körülmények között bátrabban elindulnak a hegyekbe.
Július első három hetében a nemzeti park 15 belépési pontján 420.317 belépőjegyet adtak el. Hagyományosan a leglátogatottabb helyek a Halastó, a Kościelisko-völgy és a Chochołowi-völgy (bár utóbbinál nem a nemzeti park, hanem az ún. Nyolc falu közössége szedi a belépőket). Sorok alakultak ki nem csak a jegypénztáraknál, de a turistautakon is, pl. a Giewont csúcskupolája alatt, vagy a Tengerszem-csúcsra vezető turistaúton.
Augusztus 12-18 között 15 baleset történt a Lengyel-Tátrában, köztük egy halálos. Augusztus 15-én egy 29 éves nő lezuhant a Swinicára vezető turistaúton, és a helyszínen az életét vesztette. Ezen a nyáron ez volt a második halálos baleset a Lengyel-Tátrában.
A nemzeti park álláspontja szerint a turisták ilyen magas száma nincs negatív hatással a Tátra élővilágára, amennyiben a turisták csak a kijelölt turistautakon mozognak, és nem hagynak hátra hulladékot maguk után. A nemzeti park turistaútjainak rendjét a park őrei és önkéntesek biztosítják. A hegység lengyel oldalán összesen 275 km hosszúságú, különböző, a nagyon könnyűtől a nagyon nehézig terjedő nehézségű turistaút található, néhol láncokkal, kapcsokkal és létrákkal biztosítva. A Lengyel-Tátrát évente mintegy 3 millió turista keresi fel.

Hirdetés
Hirdetés