Daniel Speer (1636-1707), a német
nemzetiségű lengyel zeneszerző 1683-ban megjelent „Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus” című, névtelenül
kiadott művének XIII. fejezetében arról ír, hogy a líceum tanulói egy tátraalji
tanító vezetésével tátrai hegymászó-kiránduláson vettek részt. A pikareszk
regény kategóriájába tartozó, mulattató modorban megírt, kalandos élményeket
tartalmazó leírás szerint ezt a tanítót tekinthetjük az első hegyivezetőnek a
Tátrában, akiről írásbeli feljegyzés maradt. A szerző leírja, hogy a
kirándulást vezető tanító a résztvevők számára előírta a szükséges
felszerelést, így kaptak térdre és könyökre erősíthető mászóvasakat,
dobóhorgonyt, felül zergekampóban végződő hosszú hegymászóbotot és kötelet.
A
tanító a hegy megmászásának több útját ismerte, és mint kiderül, a csúcsdobozt
már ekkor is ismerték:
„Amikor a csúcsra értünk, egészen elállt a szél, habár kisebb
felhőjárás volt körülöttünk, jó távcsövünkkel harminc mérföldnél messzebbre
láttunk… Miután ettünk és ittunk, vezetőnk egy lenyúló szikla tövén néhány
rakásba szedett követ mutatott, amely alatt egy bádogdobozka volt, és ebben
pergamenre írott nevek.”
A könyv szerzője, a túra időpontja
és a csúcs neve nagyon sokáig ismeretlen volt. Végül a kutatások arra vezettek,
hogy a magyar Simplicissimus álnév Daniel Speer lengyel zeneszerzőt és zenészt
takarja. Az is ismerté vált, hogy a kirándulás 1654-ben történt és a
meglátogatott csúcs a Késmárki-csúcs volt.
