Alsóerdőfalvai szállásunkon korán
volt az ébresztő, hiszen 6:48-kor indult a menetrend szerinti autóbusz Javorina
felé, és előtte még az autó is le kellett parkolnunk Ótátrafüreden. Éppen
beálltunk a parkolóba, amikor régi barátomat, Jánost pillantottam meg hűséges
kutyájával, Benivel. Régóta nem találkoztunk, így aztán beszéltünk pár
mondatot, aminek az lett a vége, hogy János szinte parancsba adta, hogy a
fizetős parkoló helyett csakis nála parkolhatunk. Nagyon nem ellenkeztünk,
gyorsan átmentünk Újtátrafüredre, ahol János udvarában leparkoltunk, majd irány
a buszmegálló Ótátrafüreden.
A busz pontosan érkezett, nem is
voltunk sokan, és egy eseménytelen, majd egy órás buszozás után Javorinán (1000
m), túránk kezdőpontján szálltunk le róla. Julcsival kettesben 7:48-kor
indultunk a Jávor-völgy felé. Rajtunk kívül csak néhányan indultak a zöld
jelzés irányába, de a Hátsó-Rézaknák-völgye felé elágazó kék jelzésen (1083 m)
8:15-kor páran el is kanyarodtak, így csak kevesen maradtunk, akik a
Kis-Nyereg-hágó felé vették az irányt.
A kb. 11 km hosszú, alsó és középső
részén fenyőerdőkkel borított, felső részén magashegyi jelleggel bíró völgybe
vezető túra első két órája szinte végig erdőben vezet, csak néhány helyen
engedve némi kilátást kelet felé. Legtöbbször sűrű erdőben, néha az erdőt
megszakító kis tisztásokon, máskor pedig méteres páfrányligetben vezetett
utunk. Kiszáradt patakot kereszteztünk, melynek egykor víz áztatta szikláit
mára gyönyörűen benőtte a valószínűtlenül zöld színű moha.
![]()
Ahogy lassan emelkedett az út, azzal
párhuzamosan egyre ritkult az erdő, 9:50-kor kb. 1390 m magasságban
kereszteztük a Zöld-Jávor-völgyben eredő Jávorvölgyi-Zöld-patakot, majd
10:05-kor az erdőből kiérve megérkeztünk a Jávor-patak partjára. Innen már szép
kilátást reméltünk, a felhők azonban máshogy gondolták, így inkább csak
homályosan sejtettük, mint láttuk a Jávor-gerinc előttünk magasodó
sziklacsúcsait. Kis pihenő után 10:20-kor egy kis hídon (kb. 1520 m) átkerültünk
a Jávor-patak jobb oldalára, és megkezdtük az egyre meredekebb emelkedést a
Hátsó-Jávor-völgyben. Itt már egy angolul beszélő kisebb társasággal előzgettük
felváltva egymást.
Hátranézve láttuk a
Békás-Jávor-völgy hatalmas, törpefenyőkkel benőtt küszöbét, balra pedig a
Száraz-Jávor-völgy felé nyílt (volna…) kilátás. A Jávor-csúcs és tőle jobbra a
Jávor-tornyok, tőle balra pedig a Varangyos-tavi-csúcs, valamint a háttérben a
Hegyes-torony kísérte utunkat, melyeket hol láttunk, hol nem, éppen úgy, mint a
mesében...
Lassan magunk mögött hagytuk a
Jávor-patak festői zúgóit, megszűnt a patakban folydogáló víz monoton zaja, és
egymás után tűntek fel előttünk a völgy leküzdésre váró sziklaküszöbei.
Miközben egyre magasabbra jutottunk, a felhők egyszer lejjebb ereszkedtek, máskor
pedig feljebb szálltak, néha a nap sütött, pár perc múlva viszont fekete
fellegek gyülekeztek az égen. Szerencsére egész nap megúsztuk eső nélkül, de amint
a fotókon is jól látható, néha nagyon közel voltunk hozzá, hogy elő kelljen
venni az esőkabátokat. Jobb kéz felé, a magas fűben egy békésen üldögélő zergét
vettünk észre, mint később kiderült, az előző napi, a Fehér-tavi-csúcsra tett,
zergékben bővelkedő túra után ezen a napon ez volt a tátrai fauna egyetlen képviselője,
akivel találkoztunk. Azt mondjuk nem sajnáltuk, hogy a sűrű erdőben nem
akadtunk össze a völgy sűrű erdeiben élő medvekomával…
11:40-kor pillantottuk meg jóval
magunk alatt a Varangyos-tavat (1886 m), amelyet egyszerű turisták csak erről a
turistaútról láthatnak. A legendákkal övezett tó sajnos a Jávor-gerincről folyamatosan
belehulló törmeléknek köszönhetően évről-évre kisebb lesz, félő, hogy
előbb-utóbb már csak fotókon, emlékekben fog tovább élni. Az útnak ezen a
szakaszán, miközben egyre messzebb kerültünk a Varangyos-tótól, bal kézre
felemelkedtek a felhők, és betekintést engedtek a Jég-völgyi-csúcs alatt fekvő
Száraz-teknőbe. A csúcsot sajnos nem láttunk, annyira azért nem voltak kegyesek
hozzánk a égiék…
Egyre meredekebb és törmelékesebb lett
a lejtő, aztán jól kiépített sziklalépcsők következtek, míg aztán 12:17-kor
először pillantottuk meg mai túránk legmagasabb pontját, a Kis-Nyereg-hágót. Az
útnak ezen a szakaszán mutatja legszebb arcát a tőlünk jobbra, vagy inkább
kicsit mögöttünk magasodó Hegyes-torony. A célig még bő háromnegyed óra
kapaszkodás volt előttünk, végül 13:05-kor érkeztünk meg a Kis-Nyereg-hágóba
(2372 m).
A hágóban meglepődve láttuk, hogy
láncokkal erősítették meg a másik oldalon levezető utat. Ezt minden bizonnyal a
Kis-Nyereghágó-völgyecskébe levezető, fagerendákkal és lépcsőkkel megerősített
szerpentin kialakításával együtt helyezték el itt. Érdekességük, hogy
létezésükről sem az útikönyvek (így a 250 tátrai túra sem…), sem pedig a
legújabb kiadású Tátra-térképek nem tesznek említést. A fagerendákra, és a
felső szakaszon a láncokra is mindenképpen szükség volt, hiszen az erózió
annyira lepusztította ezt a viszonylag meredek törmeléklejtőt, hogy ezek nélkül
gyakorlatilag életveszélyes lenne a leereszkedés. Legutóbb 10 éve jártam itt,
akkor még nem volt sem lánc, sem szerpentin, de arra emlékszem, hogy az apró
törmelék között nagyon macerás volt a leereszkedés.
Mint minden hágóban, itt is erős
szél fogadott, még a nap is elbújt, így nem sokat vártunk, néhány fotó
elkattintása után, alig 10 perc múlva megkezdtük a leereszkedést. Fél óra múlva
már a Magas-Tátra legmagasabban fekvő tava, a Kék-tavacska partján álltunk
(2157 m). Innen 10 perc elteltével érkeztünk meg a Vörös-torony-hágó felé
vezető sárga jelzés elágazásához. Itt már nem sokat pihentünk, éppen csak
felnéztünk, mekkora a tömeg a láncokkal megerősített hágó felé, és a
Pfinn-kilátó lejtőjét keresztezve mentünk is tovább az Öt-tavi-katlan és a
Téry-menedékház felé. Nevéből is adódóan az Öt-vai-katlanban öt tó található,
közülük a kicsiny Felső-tó viszont csakis ebből az irányból látható. A tavakat,
mint egyik kedvenc tátrai fotóalanyainkat sokszor, sok szögből, különféle
magasságból fotóztam már korábban is, és tettem ezt most is.
14:50-kor érkeztünk meg a Téry-menedékházhoz
(2015 m), a Tátra legmagasabban fekvő, egész évben nyitva tartó menedékházához.
Itt egy kis táplálékbevitellel próbáltuk feltölteni lemerülőben lévő
energiakészleteinket, majd nekivágtunk a tófal jól ismert sziklalépcsőinek.
Másfél óra múlva, 16:25-kor értünk le a Zamkovszky-menedékházhoz (1475 m), ahol
csak egy röpke fotó erejéig álltunk meg, és haladtunk is tovább lefelé. 25 perc
múlva elhaladtunk az Óriás-vízesés előtt (1340 m), majd 17:20-kor megérkeztünk
a Tarajkára. Innen a siklót mellőzve továbbra is gyalogmenetben tettük meg az
Ótátrafüredig vezető utat, ahová pontosan 18:00 órákor érkeztünk meg.
Pár
perces séta, és ott álltunk a János udvarában parkoló autók mellett. Bizony jól
esett levenni a bakancsot, és beülni az autóba. Hosszú, fárasztó, de szép napot
hagytunk magunk mögött, szép völgytúrával, kevés emberrel, szelíd patakokkal,
bájos tavakkal, némi lánccal és sok-sok sziklalépcsővel...
Forrás: Tátraturista
