|
Fotó: AgencjaGazeta |
Hosszan
tartó szünetet követően, minden szakmai vita ellenére 32 év után ismét lehet női
tagja a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR). Ez év októberében a TOPR még
nem járult hozzá, hogy egy nő is részt vegyen a Mentőszolgálatba belépni
szándékozó jelentkezők szakmai gyakorlatán, mára azonban ez a helyzet
megváltozott. Ahhoz,
hogy egy jelölt a Mentőszolgálat tagja lehessen, több feltétel együttes megléte
szükséges.
Először is a kérelemhez be kell nyújtania egy listát arról, milyen
hegyi tevékenységet végzett az elmúlt öt évben. Meg kell felelnie az
egészségügyi, állóképességi vizsgálatokon, vizsgáznia kell sok más mellett síelésből,
hegymászói és topográfiai ismeretekből, valamint a TOPR történelméből is. Mindezek
megléte után dönt a felvételt elbíráló bizottság, hogy elfogadják-e a
jelentkező jelöltségét. Amennyiben pozitív döntés születik, a teljes jogú taggá
válás előtt a jelöltnek még részt kell vennie egy másfél évtől három évig (240
óra) terjedő időtartamú szociális munkán a Mentőszolgálatnál, részt kell vennie
legalább öt mentőexpedícióban, melyek során különböző tesztek alapján
osztályozzák munkáját. Amennyiben itt is megfelelően teljesít, csak ezután teheti
le az esküt. A hegyimentők munkájukért rendes és szezonális juttatást kapnak,
de a TOPR soraiban olyan önkéntesek is dolgoznak, akik csak konkrét
mentőakciókban történő részvétel után kapnak fizetést. Elhivatott munkájukat a
hegyekben történő segítségnyújtás, valamint az a presztízs határozza meg, amely
a társadalom szemében a hegyi környezetben mentési munkákat végzőket illeti
meg.
A Tátrai
Nemzeti Park (TPN) történetében öt nő dolgozott a Mentőszolgálat kötelékében.
Az első nő, aki hegyimentőként dolgozott az ismert kalauzíró felesége, Zofia
Radwańska-Paryska volt, aki 1946-ban tett esküt. Mindezidáig az utolsó nő, Monika
Rogozińska 1982-ben kezdte meg tevékenységét a Mentőszolgálat kötelékében, ahol
13 éven át tevékenykedett. Hosszú idő után aztán ebben az évben ismét egy nő,
mégpedig Ewelina Zwijacz-Kozica jelentkezett a TOPR által meghirdetett
állásajánlatra. A Mentőszolgálat vezetése először nem járult hozzá, hogy a
kérelmező megkezdje szakmai gyakorlatát. Ekkor a TOPR heves bírálatok
kereszttüzébe került, a média azt hangsúlyozta, hogy a Mentőszolgálatnál nem
akarnak nőkkel együtt dolgozni, illetve hogy kellemetlen lenne egy nő jelenléte
a szolgálat tagjai között. A heves támadások hatására az illetékes bizottság
megváltoztatta álláspontját, így mára elhárultak az akadályok, a fiatal hölgy hét
férfitársával együtt megkezdje szakmai gyakorlatát.
Ewelina
(akinek férje már 12 éve tagja a TOPR-nek) öt éve dolgozik a TOPR-nél
adminisztrációs területen, egyúttal síoktatóként és magashegyi síoktatóként is
tevékenykedik. A Mentőszolgálat tagjai nem akarnak állást foglalni az ügyben,
de név nélkül többen is elmondták, hogy az ügynek sokkal kevésbé a nemiséghez,
mint inkább a jelentkező hölgy korábbi munkájához van köze. Néhányan a
feladatok szakszerűtlen megközelítésével vádolták, mások egyszerűen csak nehéz
karakternek tartják.
A jelölt
személye körüli zavart részben a hölgy családi kapcsolatai okozták. A kérelmet
ugyanis, amellyel a jelölt a felvételét kéri a TOPR soraiba, alá kell írnia két
személynek, akik aláírásukkal igazolják, hogy ismerik a jelöltet, ismerik a
hegyekben végzett korábbi tevékenységét, és egyúttal vállalják, hogy a jelölt
védnökei lesznek, akivel megosztják szakmai tudásukat, tapasztalatukat. Nos, a
dokumentum egyik aláírója a jelölt édesapja, egyúttal a TOPR alelnöke, Czesław
Ślimak volt. Ilyen előzmények után nem lesz könnyű elfogadtatni magát az új
jelöltnek. Valószínűleg akkor fogja tudni, hogy jól döntött, amikor a
kollégáitól megkapja a munkája elvégzéséhez szükséges bizalmat.