A
Magas-Tátra egyik jelképe, a Kő-pataki-tó (Skalnaté pleso) november elejére
teljesen víz nélkül maradt. A „kiszáradt” tó látványa egyszerre vonzó és
drámai, egyben felveti a kérdést: mi történik a tátrai természettel? Lehet,
hogy az éghajlatváltozás az oka? Az
október végi hosszú hétvége előtt még legalább egy úgynevezett szem volt a
tóban – egy kis medence a tó közepén, kedden (november 2-án) azonban a
magashegyi tó teljesen víz nélkül maradt. A Kő-pataki-tó, amely a körülötte
található turisztikai terület legnagyobb látványossága jelenleg valójában nem
nevezhető tónak, hiszen hiányzik belőle a víz, és csak száraz sziklák vannak az
alján. „Bevallom,
hogy nem emlékszünk arra, hogy a tó a történelemben valaha is teljesen
kiszáradt, hogy valóban egyetlen csepp víz nélkül maradt volna” – mondta
Martina Petránová, a Tátrai Nemzeti Park Állam Erdészet (Štátne lesy TANAPu)
szóvivője. Pavel Faško klimatológus kifejtette, hogy a mérések szerint a tó
vize nem elfolyt, hanem fokozatosan elpárolgott a tóból. „Mivel a tavat esővíz
táplálja, logikus, hogy csapadékmentes időszakokban csökken a víz szintje” –
magyarázta Petránová. A
térségben uralkodó viszonyok szakértői szerint az idei ősz szép volt ugyan, de
nagyon száraz, eső és csapadék nélkül. „Ez hatással volt a tó vizének
állapotára. Nem kis gondot okoz a vizet a tó medrében tartani, mivel a múltban
a híd és a gát építése során megbolygatták a morénát, emiatt a víz hét
túlfolyón keresztül kifolyik a tóból” – tájékoztatott Juraj Jancík, a felvonó
állomásának vezetője. A
tó vizét a körülötte található létesítmények saját szükségleteikre használják,
ez azonban nincs hatással a vízszintre. „Nem közvetlenül a tóból, hanem a
fölötte lévő tározóból merjük a vizet, amelyben még mindig rengeteg víz van,
mert a tározón nincsenek lyukak”. A
tó ismert az ingadozó vízszintjéről – szeptember elején a változatosság
kedvéért olyannyira megtelt, hogy a víz átömlött a gáton és a hídon. „Ez nem
gyakran fordul elő, most azonban egy heves esőzés után feltöltődött, de néhány
órán belül visszaállt a normális vízszint” – mondta akkoriban a felvonó egyik
munkatársa. Ha
sok eső esik, a vízszint több napig is emelkedhet, november 2-án azonban
havazott a Tátrában, így lehetséges, hogy a tó medre tavaszig fehér és fagyott
marad, de víz nélkül. Forrás
és fotó: https://spravy.rtvs.sk;
https://www.cas.sk