Úgy
döntöttünk, hogy nekivágunk a Sas útnak (Orlą Perć), és megnézzük, milyenek a
körülmények ma a Tátra legnehezebb turistaútján. A túrát hagyományosan Kuźnicéban
(Kuźnice) kezdtük, és a nap első sugarai már a Gąsienica-szécsen (Hal
Gąsienicowa) fogadtak minket. A Sas út a Zawrattól (Zawrat) a Kereszt-nyeregig
(Przełęcz Krzyżne) lényegében már nyári körülmények uralkodnak. Nagyobb
mennyiségű megkeményedett firnhó található még a Honoratka-szakadékban, de a
sziklafal segítségével biztonságban át lehet jutni rajta. Egy másik nagyobb
hófolt van még az Északi-Gránát-csúcs (Skrajny Granat) közelében, a létra
tövénél, de ez is megkerülhető a sziklafal mellett. Téli körülmények uralkodnak
azonban a Gąsienica-völgyből a Zawratra történő felmenetel során, itt ma még
szükség van hágóvasra, a hágó megközelítése hágóvas nélkül rendkívül
kockázatos. Az alábbi fotók ezen a túrán készültek.