A Giewonthoz ősidők
óta hozzá tartozik az alvó lovag legendája, mivel a hegygerinc sziluettje
meglehetősen hasonlít egy alvó emberre. Honnan ered ez a legenda? Mindez az
alvó lovagokhoz kötődő legendáknak köszönhető, melynek eredetéről és
történetéről lesz szó az alábbiakban.
Az alvó hősök, akik
majd felébrednek, ha eljön az ideje, és megvédik a népet és az országot, régóta
foglalkoztatják az emberiséget. Ismert volt már az ókori görögöknél, a
rómaiaknál, a zsidóknál (Illés próféta nem halt meg, csak alszik), valamint az
első keresztényeknél. Még erősebben a köztudatba került a középkorban,
különösen kedveztek ennek a mindenfelé terjedő különféle legendák. A legenda
szerint például Odenburgban alszik Nagy Károly frank uralkodó, de talán Roland
lovagoz fűződik a leghíresebb lovag legenda. Más népekhez hasonlóan a lengyelek
sem hagyhatták figyelmen kívül ezeket a legendákat. A lengyel nép hősei az
olyan jelentős uralkodók voltak, mint I. Vitéz Boleszláv (Bolesław Chrobry),
II. Merész Boleszláv (Bolesław Śmiały), I. Łokietek Ulászló (Władysław Łokietek),
az Anjou-házból származó Hedvig királynő (Jadwiga Andegaweńska), vagy Stefan
Czarniecki hetman. Valamennyi történetben közös, hogy a nép hőse felébred
álmából, ha a hazának szüksége lesz rá, és életre kelve megvédi népét.
A Tátrában az alvó
lovag legendája három helyszínhez kapcsolódik: az Ornak gerincéhez, a
Kościelisko-völgyben lévő Vizes-barlanghoz (Jaskinią pod Pisaną Skałą), valamint
leginkább a Giewonthoz, amelynek északi falán számos barlang található, sőt,
ezek egyike Alvó-lovagok barlangja (Jaskini Śpiących Rycerzy) néven ismert.
A legendák egyik
verziója a Giewont és a krakkói királyi vár, a Wawel kapcsolatáról szól. Az
Alvó-lovagok barlangjának legendája szerint a lengyel királyok évente egy
alkalommal (a különböző források szerint karácsonykor, húsvétkor vagy Szent
Iván éjjelén) találkoznak, és tanácskozást tartanak a nemzet és az ország sorsáról.
Amikor aztán a hatalmas Zsigmond harang hangja eléri a Giewont falait, a
barlangokban alvó sereg lóhalálában vágtat a Wawelba, ahol csak ennyit
kérdeznek: „Itt az idő?”. Amikor az ülésen elnöklő Vitéz Boleszláv azt
válaszolja, hogy még nem, a lovagok visszatérnek a Giewont alá, és ismét álomra
hajtják a fejüket.
Egy másik legenda a Jaśko
nevű pásztorfiúról szól, aki a hegyek lábánál élt, és nagyon szerette a
hegyeket. Egyszer aztán a pásztorfiú megtudta a gazdájához látogató öreg
góraltól, hogy a Giewont alatti barlangok hatalmas kincseket rejtenek. A hír
hallatán nagyon izgatott lett, és úgy döntött, hogy elmegy, és megkeresi a
kincset. Amikor a fáradt vándor egy sziklára ülve megpihent, egyszer csak lovak
nyerítését hallotta. Abban a magasságban, ahol ekkor tartózkodott, ez
meglehetősen szokatlan jelenség volt. Egy idő után aztán kiderült, hogy a
hangok a föld alól jönnek. Jaśko ekkor meglátott egy kis rést a sziklák között.
A kíváncsi pásztorfiú átpréselte magát a nyíláson, és egy nagy barlangban
találta magát, melynek közepén égett a tűz. A barlang falainak tövében szép
lovak álltak, közöttük pedig egy lovag aludt fényes páncélban. Jaśko menekülni
akart, de menekülés közben belerúgott egy kőbe, melynek hangjára a lovag
felébredt, és ezt kérdezte: „Itt az idő?”. „Nem uram, még nem” – válaszolta Jaśko.
„Jó, az nagyon jó” – válaszolta a lovag, és a szomszédos barlang irányába
mutatott. „Látod fiam, itt alszunk mi, őfelsége lovagjai. Amikor eljön az
ideje, felébredünk, és megvédjük a lengyel földet és a lengyel hegyeket. De
most még nem ébredtek fel a testvéreim. Amikor kell, fel fognak ébredni”. Hazatérve
Jaśko beszélt a barlangról és a kalandjáról a gazdájának és vendégének, akik szintén
szerették volna látni a lovagokat. A Giewont falában azonban a fiú ekkor már sehol
sem találta a barlang nyílását, és a lovak nyerítését sem hallotta. „Még nem
jött el az idő” – mondta a góraloknak, akik hittek neki. A vendég ekkor ezekkel
a szavakkal fordult a fiúhoz: „Nem hiszem, hogy sikerül megtalálnod a kincset,
amiről meséltem neked. Tudod mi ez a kincs?” Jaśko megrázta a fejét. „Ez a
szabadság, fiú” – mosolygott az öreg góral. „Ez a legnagyobb kincs. Nem csak
itt, a hegyek között, hanem az egész világon. Ez az, amit a Tátra alatt alvó
lovagok őriznek”.
A Giewont alvó lovagjának
legendája régóta él nem csak a Havasalján élő népek, de a Tátrába látogató
turisták fejében is. A legenda elsősorban a masszívum alakjára vezethető
vissza, amely különösen északról valóban egy alvó lovaghoz hasonlítható. E
szerint az elképzelés szerint a lovag fejét a Nagy-Giewont (Wielki Giewont)
csúcsa, törzsét pedig a Hosszú-Giewont (Długi Giewont) gerince alkotja.
