A www.wiecznatulaczka.pl
oldalon március elején jelent meg egy túrabeszámoló a Kápolna-csúcsra tett
nyári túráról, melyben a cikk írója megjegyzi, hogy olyan szerencsében volt
része, hogy teljesen egyedül volt fent a csúcson. A cikk megjelenése után
nagyon gyorsan érkeztek a kritikák azzal kapcsolatban, hogy egyedül túrázni
hülyeség, a sors kísértése, és egyáltalán soha nem szabad egyedül indulni a
hegyekbe, mert azzal az életünket kockáztatjuk. De valóban így van? Hiszen a
magányos túrázás nem a veszély szinonimája! Az előző cikket folytatva lássuk,
miben látja a blog írója, Madzia az egyedül túrázás negatívumait:
Biztonság – az ellenzők fő érve, a szólóban túrázás során
bekövetkező balesetek miatt. Kedvezőtlen körülmények között, vagy bármilyen
baleset esetén mindig jó, ha van valaki mellettünk. Társunk tud nekünk
elsősegélyt nyújtani, riasztani tudja a hegyimentőket, és mentálisan is
segítségünkre lehet. Ne legyenek azonban illúzióink afelől, hogy ez minden
esetben garantálja a biztonságunkat: lehetséges, hogy társunk pánikba esik, és
nem tud segítséget nyújtani, lemerülhet a mobiltelefon, vagy a baleset
helyszínén nincs térerő. Egy másik személy jelenléte sajnos nem minden esetben
garantálja a biztonságot.
Megbízható társ hiánya – a megbízható útitárs sok más mellett az
egyik legfontosabb követelmény. Gyakran szükségét érezzük, hogy kimutathassuk
érzéseinket, vagy azonnal megoszthassuk valakivel a lelkesedésünket. Egyedül
túrázva ez nem lehetséges, talán csak telefonon keresztül. Egy társ hiányát
különösen rossz idő esetén érezzük, amikor a kedvezőtlen feltételek rombolják a
hangulatunkat. Ez valóban igaz, a beszélgetés, a nevetés, a vidámság
kedvezőtlen körülmények között is megmentheti a túrát, vagy ennek köszönhetően
az is előfordulhat, hogy életünk legjobb túrájaként emlékszünk majd rá.
Szorongás – ez az érzés főleg a kezdő egyedül túrázókat szokta
hatalmába keríteni. Bizonytalanok vagyunk saját képességeinkben, hiányzik az
önbizalom, nem bízunk saját döntéseinkben. Előtérbe kerülnek a szkeptikus
gondolatok, az ismeretlentől való félelem. Egyik percben tudom, hogy képes
vagyok egyedül is megtenni az utat, de tudatosan maradok a jelzett ösvényen
(még ha nagyon nehéz is), viszont nincs bennem félsz azért, mert egyedül
vagyok. De nyugi, az önbizalom állítólag a tapasztalattal együtt növekszik.
Stressz – a fentiektől eltérően ez a hétköznapi félelem másoktól.
Azt gondolhatjuk, hogy a hegyekbe csak intelligens emberek járnak, akiket
ugyanaz a szenvedély hajt, amely minket is. Nos, az igazság az, hogy még az oly
szeretett és tömegek által látogatott Tátrában is előfordulnak bűncselekmények.
A Lengyel-Öt-tavi menedékházban pl. valaki az éjszaka folyamán ellopta egy
másik turista jégcsákányát és a túrabotjait. Pedig azt gondolhatnánk, hogy oda
csak „igazi turisták” járnak. A Nosalra vezető turistaúton valaki bántalmazott
egy nőt. Valakinek nagyon megtetszett a nő nyakában lógó fényképezőgép… És a
legmegdöbbentőbb esemény: gyilkosság a Chochołowi-völgyben. Sajnos egy ilyen
népszerű és látszólag biztonságosnak hitt helyen is előfordulnak brutálisan
erőszakos cselekmények és gyilkosság is. Több magányos túrám során csak egyszer
éreztem ilyen félelmet, de bevallom, hogy a rossz emberektől való félelem az,
ami leginkább elriaszt engem az egyedül túrázástól. Ha megnéznénk a
statisztikákat, valószínűleg azt látnánk, hogy a bűncselekmények nagyon kis
százaléka történik a hegyekben, de sosem tudhatjuk, kivel találkozunk.
Éjszaka a szálláson – hacsak nem kedveljük a szálláshelyen töltött
magányos estéket (amikor ülhetünk az ágyon, nézhetjük a TV-t, vagy egyszerűen
csak sétálhatunk egyet) egy magányos este a menedékházban nem könnyű eset. Néha
a nagy tömegben tör az emberre a magányosság érzése, miközben látod, ahogy
melletted mások kisebb nagyobb csoportokban jókedvűen beszélgetnek. Nem
mindenki olyan nyitott és bátor, hogy csatlakozzon egy folyamatban lévő
beszélgetéshez, és nem minden társaság örül annak, ha idegen csatlakozik
hozzájuk. Az is igaz viszont, hogy egy menedékházban, ahol több ember összejön
esténként, könnyebb kapcsolatba kerülni a hozzánk hasonló hegyjárókkal. Ja, és
mindig elgondolkodtat engem egy dolog. Mit csináljak a pénztárcámmal, a
kamerával és egyéb értéktárgyaimmal, amikor elmegyek zuhanyozni, és már zárva
van a recepció? A menedékházakban gyakran közös a zuhanyzó, nem lehet bezárni
az ajtót, a ruháinkat a szennyesünkkel együtt általában csak egy sarokban
pakolhatjuk le. Bízzuk rá átmenetileg egy idegenre? Hm, nem biztos, hogy jó
ötlet, nem tudhatjuk, kiben bízhatunk, vagy ki az, aki a rábízott értékekkel
lelép a menedékházból. Van valakinek bevált tippje ebben a kérdésben?...
Következik: Egyedül a
hegyekben – Az egyedül túrázás pozitívumai
