Október első napján a szép őszi időt kihasználva Katával,
Zolival és Mikivel a Liptói-Tátra egyik legismertebb részébe, a Rohács-csoport
csúcsaira indultunk. Ezúttal is korán keltünk, így reggel 8 órakor fázósan
szálltunk ki az autóból a Rohácsi-völgy (Roháčska dolina) Spálená nevű
síközpontjában az elmúlt évben átadott új, hatszemélyes ülőszékes felvonó
mellett kialakított központi parkolóban (1024 m). Az új, nagy befogadóképességű
parkoló kialakításával együtt a korábbi felső parkolót megszüntették, azt, és a
szilárd burkolatú utat így az erdőn át vezető, kb. 500 m hosszú zöld jelzésen
érhetjük el, de immár csak gyalogosan.
Az egykori parkolóból aztán megkezdődött az egy órán és 4
km-en át tartó egyhangú gyaloglás az aszfaltozott úton, a kicsiny Fekete-pocsolya
(Ťatliakovo jazero, 1370 m) melletti egykori menedékház helyén működő
turistaházig. Itt némi keresgélés után megtaláltuk a felettünk húzódó gerincre
vezető zöld jelzés „beszállását”, és máris indultunk felfelé a még mindig
meglehetősen friss időben. A tavacskától egy rövid, 300 m szintkülönbségű
szerpentin vezet a széles, füves Zábrat-hágóba (Sedlo Zábrať, 1656 m). Már
felfelé is érdemes néha körbenézni, hiszen az egyre szélesebb kilátás folyton
megállásra csábítja az embert.
![]()
Az út kanyarulataiban a megmászandó
Hegyes-Rohács és Placslivo mellett előttünk emelkedett a Három-púp (Tri kopy)
hóval borított hármas csúcsa, mellette a még havasabb Vastag-púp (Hrubá kopa)
tömbje, jobbra hátul pedig a Bojtár (Pachoľa) formás piramisa volt látható.
Észak felé az Oszobita koporsó alakú tömbje, messze mögötte a Babia Góra csúcsa
látható a felhők fölött, majd kisvártatva feltűnt a Bobrovec ugyancsak lapos
teteje.
![]()
A hágóban kicsit pihentünk, fotóztunk, majd indultunk tovább
az újabb 200 méterrel felettünk magasodó Rákonyra (Rákoň, 1879 m). Ez a kis
csúcs, melyről aztán egyenes út vezet a Tátra főgerincén emelkedő Volovecre,
már a szlovák-lengyel határon emelkedik, és az általunk követett út mellett a
határon húzódó Hosszú-hegyháton át is elérhető. Erről a csúcsnak csak
jóindulattal nevezhető kiemelkedésről már a Chochołowi- és a
Kościelisko-völgyet elválasztó Kéményes-hegy (Kominiarski Wierch), valamint
tőle jobbra a Zakopane fölött magasodó Giewont is látható a háttérben.
![]()
A Rákonyról egy rövid ereszkedés a sekély Rákony-nyeregbe
(1865 m), majd újabb, ezúttal már meredekebb, valamivel kevesebb mint 200 méter
szintkülönbségű emelkedő következett a Volovec (Volovec, 2064 m) népszerű
kilátócsúcsára. A csúcstömb északi oldalának árnyékos részén legelésző zergéket
pillantottunk meg, ezt a füves hegyoldalt az egy héttel korábbi lehűlés során
lehullott hó maradványai díszítették. 11 órakor érkeztünk meg a csúcsra, ahol
ismét elidőztünk néhány percet. Észak felé a Chochołowi-Barátok sziklái alatt
láthatóvá vált a Chochołowi-tisztás, sőt, még a menedékház teteje is jól
kivehető volt. Nyugat felé elsősorban a Rohácsi-völgy tavai, kelet felé pedig a
Liptói-Tátra közeli, valamint a Magas-Tátra távoli csúcsai vonzották a
tekintetet.
![]()
A Volovecről immár a napos, déli oldalon leereszkedtünk a
Jamniki-hágóba (Jamnícke sedlo, 1908 m), ahová a Jamniki-völgyből érkező kék
jelzés csatlakozik a gerincúthoz. A hágóban megörökítettük az Alsó- és
Felső-Jamniki-tóra, valamint a völgy felső részére nyíló szép kilátást, majd az
előttünk sötétlő, kettős ormú Hegyes-Rohács északi oldalának meseszerűen
behavazott hatalmas sziklái felé folytattuk az utat. Fagyos, itt-ott jeges
sziklák között kanyarog a felső részén láncokkal biztosított jelzett turistaút
a Hegyes-Rohács keleti ormára (Ostrý Roháč, 2072 m), ahová pontban déli 12
órakor jutottunk fel.
![]()
Már idáig is sok időt töltöttünk a gyönyörű őszi panorámákat
fotózva, a csúcs sziklái között pedig immár hosszabb, részben energiapótlással,
részben fotózással töltött pihenő következett. Mindkét oldaláról lefotóztuk a
csúcstömb tetején beépített, korábbi túráinkról, valamint fotókról és videókról
jól ismert láncokat, ezzel együtt a láncos sziklák mögötti kék háttér előtt
emelkedő közeli és távoli csúcsokat.
![]()
Húsz perc pihenő után a Hegyes-Rohács nyugati ormán át
folytattuk a túrát, a Magas-Tátrához meglehetősen hasonlító sziklatömbök között,
néhol láncok segítségével kb. 100 métert ereszkedtünk a Rohács-nyeregbe (1955
m), majd újabb, immár az aznapi utolsó emelkedő következett a Placslivo
csúcsára (Plačlivé, 2126 m), ahová újabb egy óra elteltével érkeztünk meg.
Visszanézve innen, valamint az ide vezető útról látszott igazán, miért hívják
Hegyes-Rohácsnak a magunk mögött hagyott csúcsot, hiszen az északi irányból jól
láthatóan kettős ormú, nem túl hegyes csúcstömb erről az oldaláról valóban
hegyes csúcsként tör az ég felé.
![]()
A Placslivoról hatalmas sziklatömbök között vezető, sokszor
az utat keresve történő ereszkedés közben talán még a korábbiaknál is szebb
havas sziklák vonták magunkra a figyelmünket, közülük az egyikben kis
képzelőerővel egy szfinx körvonalait véltem felfedezni. A rövid, de meredek
ereszkedés közben a gerinc északi oldalán szédítő mélységek, a déli oldalon
pedig szelíd, füves hegyoldalak kísérték utunkat, szép kilátással többek között
az Alsó-Rohácsi-tó (Dolné Roháčske pleso, 1563 m) mélykék víztükrére.
![]()
Néhány perccel délután 2 óra után megérkeztünk a
Szomorú-hágóba (Smutné sedlo, 1962 m), melyről északkeleti irányban elhagytuk a
főgerincet. A sziklás hágóból viszonylag kényelmes út vezet a sziklás,
törmelékes Szomorú-völgybe (Smutná dolina), melyből szép kilátás nyílik a
túránk során bejárt, velünk szemben emelkedő Volovecre, másrészt jobb kéz felől
a Hegyes-Rohács és a Placslivo csúcsaira. A Rohácsi-tavakhoz vezető
útelágazáshoz, egyúttal az erdőhatárhoz közeledve a terep egyre szelídebbé
válik. Az elágazástól a Fekete-pocsolyáig vezető 20 perces úton elhaladtunk egy
tiszta vizű forrás mellett, majd az éppen zárva tartó büfétől a reggel már
bejárt, fárasztó és monoton aszfaltúton jutottunk vissza a hatalmas, de szinte teljesen
üres parkolóban hagyott autónkhoz.
![]()
Csípős reggel utáni kellemes napközbeni hőmérséklet,
szikrázó napsütés, kevés felhő, három jelentős és egy jelentéktelenebb csúcs,
füves és sziklás hágók, az északi oldalon havasan fehér, a déli oldalon őszi
színekben pompázó füves hegyoldalak, hókristályokkal díszített sziklák, a
völgyekben gyönyörű tavak, a csúcsokról szép panorámák, kevés turista, sok
élmény. Olyan címszavak, melyek miatt mindenkinek érdemes vállalkozni erre a pihenőkkel
együtt 8 óra alatt, 18 km távon 1420 méter szintkülönbséget magában rejtő túrára.
Lejegyezte: Nagy Árpád
