Halastavi menedékház (Schronisko nad Morskim Okiem, 1406 m)
A Lengyel-Tátrában, a Halastavi-völgyben (Dolina Rybiego potoku), a Tátra egyik legszebb tava, a Halastó (Morskie Oko) partján található a Lengyel-Tátra legrégebbi menedékháza, a Halastavi menedékház (1406 m). A menedékház tornácairól és ablakaiból nem csak a Halastóra nyíló kilátásban gyönyörködhetünk, hanem a tó felett emelkedő, festőien szép Menguszfalvi-csúcsokban, a Tengerszem-csúcsban, valamint a Barát jellegzetes sziluettjében.
A Halastavi menedékház két különálló épületben kínál szállást a turistáknak. A Tátra Egyesület (TT) 1874-ben itt építette fel a Lengyel-Tátra első, Stanisław Staszicról elnevezett menedékházát, amelyben 3 szobát alakítottak ki a turisták részére. 1890/91-ben a TT a menedékház mellé újabb épületet épített, elsősorban kocsiszín, másodsorban pedig a turisták kiszolgálása céljából.
|
A Régi menedékház 1906-ban. Fotó:www.fotopolska.eu |
A Staszic menedékházat később emeletráépítéssel 50 személy befogadóképességűre bővítették, és egészen 1898-ig nagy népszerűségnek örvendett, amikor azonban leégett. Ekkor az addig kocsiszínnek használt épület vette át a menedékház szerepét. Ez a napjainkban „Régi menedékháznak” nevezett épület a legrégebben létező menedékház a Lengyel-Tátrában.
A Halastó már akkor is nagy népszerűsége miatt a leégett menedékház pótlására 1899-ben egy hatszobás, ideiglenes menedékházat emeltek, majd 1907/08-ban a régi menedékház közelében, a Halastó északi morénáján felépítették a ma is álló, fából épített, akkor 14 szobás új menedékházat.
A II. világháború éveiben a menedékházat a német határőrök használták. 1945-1980 között a menedékházat Wanda és Czesław Łapiński vezetett. Azóta az épület elválaszthatatlanul összeforrt a Łapiński névvel, napjainkban a menedékházat fiával és lányával együtt Maria Łapińska vezeti. 1976-tól, amikor a menedékházat műemlékké nyilvánították, az épületet törvény védi.
|
Az Új menedékház 1914-ben. Fotó:www.fotopolska.eu |
A Halastavi menedékház a régi menedékházzal együtt egész évben elérhető. Az új menedékházban 35 ágy várja a turistákat 3-6 ágyas szobákban. A szállás ára az évszaktól függően 39-54 złoty (plusz napi 1,30 zł. idegenforgalmi adó). A turisták díjmentesen használhatják a közös fürdőszobát (meleg vízzel), valamint a ruha és cipőszárítót. Csomagmegőrző is van a menedékházban, valamint egy TOPR információs tábla a hegyekben uralkodó aktuális időjárási viszonyokról. A földszinten található az étkező és a konyha (szezonban nyitva 8-21 óráig), ahol 8-21 złoty közötti áron különféle meleg és hideg élelmet vásárolhatunk. A büfében édességeket, különböző ajándéktárgyakat, valamint a Tátrához kapcsolódó turisztikai kiadványokat, könyveket vásárolhatunk. A menedékházban este 22 órától reggel 6 óráig tart az éjszakai pihenő időszaka.
|
Az Új menedékház napjainkban. Fotó: Nagy Árpád |
A régi menedékházban 43 férőhely található három többágyas szobában (saját hálózsák szükséges). Itt a szállás ára 29-39 złoty között mozog, plusz idegenforgalmi adó. A közös recepció az új menedékházban található. A turista konyha éjjel-nappal rendelkezésre álló meleg vízzel díjmentesen használható.
A Halastavi menedékházban csak jóval a tervezett kirándulás előtt, telefonon lehet szállást foglalni. A helyszínen fizetni csak készpénzzel lehet, a szállásfoglaláshoz előleg átutalása szükséges. A menedékházban csak teljes foglaltság esetén lehet szükségszállást (pl. a földön alvás) igényelni, ennek ára a legolcsóbb szálláslehetőség.
A legtöbb turista, aki a Halastavi menedékházhoz igyekszik, a Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) parkolóból a Halastóig vezető aszfaltozott úton közelíti meg a menedékházat. Ez a legközelebbi parkolási lehetőség, innen a menedékház kb. 8,6 km-re található. Az aszfaltozott turistaút kezdő és fizikailag nem kellőképpen felkészült turistáknak is megerőltetés nélküli túrát biztosít. A Tátrai Nemzeti Park (TPN) területére belépve igénybe vehetjük az út szélén várakozó lovas kocsikat, télen a lovas szánokat, amelyek majdnem a menedékházig szállítják a turistákat.
A Halastavi menedékház tökéletes kiindulási pont többek között a Tengerszem-csúcsra (Rysy), a Vadorzó-hágóba (Mięguszowiecką Przełęcz pod Chłopkiem) vagy a Liptói-határhegyre (Szpiglasowa Wierch) tervezett túrához. A menedékháztól rövid túra keretében elérhetjük a Tengerszemet (Czarny Staw pod Rysami), de jól kiépített turistaúton akár a Halastavat is körülsétálhatjuk.
A pisztrángokkal teli Halastó (Morskie Oko, 1395 m) partján áll a Lengyel-Tátra legrégebbi menedékháza, a Halastavi menedékház. A tó partján az első építményt a javorinai uradalom akkori birtokosa, a Palocsay-Horváth család 1806 körül állíttatta egy pásztorszállás formájában, amelyhez kocsiutat is építettek. 1823 körül felé a terület akkori tulajdonosa, Homolács Emánuel a tó partjára kis kunyhót építtetett, amely 1865-ig, amikor is leégett, ellátást nem, csak szállást nyújtott az erre járóknak. A PTTK 1874-ben itt építette fel a Lengyel-Tátra első, Stanisław Staszicról elnevezett menedékházát, amelyben 3 szobát alakítottak ki a turisták részére.
A XIX. század hetvenes éveinek végén a határvitából adódóan a turisták elszállásolásának helyzete annyira elmérgesedett, hogy a lengyelek csak a saját igényeik kielégítése után voltak hajlandóak idegeneknek szállást biztosítani a menedékházban. Ennek hatására 1879-ben az Magyarországi Kárpátegyesület szintén menedékház építését tervezte a tó akkor még magyar oldalára, ám az 1890-re tervezett építkezést Hohenlohe herceg 1879-ben történt birtokvásárlása, s egy általa felépített menedékház ígérete megakadályozta. Az ígéret megvalósítását később a tó és környéke körül kialakult birtokvita Magyarország számára kedvezőtlen kimenetele hiúsította meg.
1890/91-ben a PTTK a menedékház mellé újabb épületet épített, elsősorban kocsiszín, másodsorban pedig a turisták kiszolgálása céljából. Az 1874-ben felépített első menedékházat emeletráépítéssel bővítették, ám a menedékház egy újabb tűzvészben 1898 őszén leégett. Ekkor az addig kocsiszínnek használt épület vette át a menedékház szerepét. Ez a napjainkban „Régi menedékháznak” nevezett épület a legrégebben létező menedékház a Lengyel-Tátrában.
A Halastó már akkor is nagy népszerűsége miatt a leégett menedékház pótlására 1899-ben egy hatszobás, ideiglenes menedékházat emeltek, majd 1907/08-ban a régi menedékház közelében, a Halastó északi morénáján felépítették a ma is álló, fából épített, akkor 14 szobás új menedékházat. A Lengyel-Tátra legnagyobb forgalmát lebonyolító, egész évben nyitva tartó menedékházát az évtizedek során többször felújították.
A menedékház paraméterei (2014.01.01)
Tengerszint feletti magasság: 1406 méter.
Kapacitás: 3, 4, 5 és 6 ágyas szobákban 35 ágy, valamint a „Régi menedékházban” 14 ágy + 19 férőhely matraclágerben.
Megközelítési lehetőségek:
Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) parkolóból aszfaltúton és a piros jelzésen 2 óra 20 perc.
Zazadnia parkolóból a kék, fekete, majd piros jelzésen 4 óra.
Wierch Poroniec parkolóból a zöld, kék, fekete, majd piros jelzésen 3 óra 45 perc.
A Lengyel-Öt-tó völgyéből (Dolina Pięciu Stawów Polskich) a kék jelzésen 1 óra 40 perc.
A Lengyel-Öt-tó völgyéből (Dolina Pięciu Stawów Polskich) a kék, majd sárga jelzésen 3 óra 50 perc.
A menedékházat vezeti: Maria Łapińska
e-mail: nincs
Telefon: +48 18 207 7609; +48 602 260 757 (mindkettő 9:00-21:00-ig).
GPS: N 49.201401°, E 20.070999°.
Megközelítési lehetőségek:
Bialkai-szénégető (Palenica Białczańska) parkolóból aszfaltúton és a piros jelzésen 2 óra 20 perc.
Zazadnia parkolóból a kék, fekete, majd piros jelzésen 4 óra.
Wierch Poroniec parkolóból a zöld, kék, fekete, majd piros jelzésen 3 óra 45 perc.
A Lengyel-Öt-tó völgyéből (Dolina Pięciu Stawów Polskich) a kék jelzésen 1 óra 40 perc.
A Lengyel-Öt-tó völgyéből (Dolina Pięciu Stawów Polskich) a kék, majd sárga jelzésen 3 óra 50 perc.