A Piecky-völgyet mint a Szlovák
Paradicsom legcsendesebb, legbékésebb völgyét jellemezhetnénk. A völgy
elnevezése (piec magyarul üstöt, kemencét jelent) a sziklavályúk kemencéhez
hasonló alakjából származik, melyeket az évmilliók során az aláhulló vízesések
vize alakított üst formájúra. A völgy másik, ma már kevésbé használt elnevezése
– Biela dolina (Fehér-völgy) – arra utal, hogy a völgy alsó részében, a patak
medrében található kavicsok színe fehérebb a más völgyekben megszokottnál. Ez
különösen alacsony vízállásnál szembetűnő, amikor a mészkőmeder kiszárad.
A völgy torkolata a Káposztafalvához
(Hrabušice) tartozó Fűrésztelep (Píla) nevű kis településen található. A
völgyben vezető turistaút a kezdeti szakaszán kevésbé nehéz, mint a nemzeti
park legtöbb szurdokának turistaútja. Később, a völgy középső részén már a
másutt megszokott tájképi elemeket, mégpedig szurdokokat és szakadékokat
találunk. Hasonló domborzati modellt láthatunk itt, mint a hegység más
szurdokaiban. Ezek a harmadkor végén bekövetkezett tektonikai mozgások
következtében alakultak ki, amikor a Hernád medre hirtelen lesett a környező
területekről. Ennek következtében a Galtz-fennsíkon korábban békésen folydogáló
patakok a fizika törvényei alapján egyre mélyebbre vájják magukat a
mészkőmederben, mivel hatalmas a szintkülönbség forrásuk és torkolatuk között.
Ez a folyamat soha nem áll meg. A
víz eróziós tevékenysége egyre jobban mélyíti a patakmedret, a forrástól kezdve
egészen a torkolatig. Jelenleg valahol a fejlődés középső szakaszában
járhatunk. Ebben a stádiumban a szurdok alsó részén már többé-kevésbé
kiegyensúlyozott az erózió, azaz sekélyebb és mérsékeltebb a patak lejtése. A
legintenzívebb erózió átkerült a középső részekre, ahol jelenleg a legnagyobb a
víz energetikai potenciálja. Az erózió a forrás felé haladva – ahol a terep
ismét szelídebbé válik, ezáltal intenzív eróziós tevékenység nem érinti – ismét
csökken. Ez a tevékenység azonban az emberi időskálán elképzelhetetlenül lassú
ütemben zajlik. De hipotetikusan magunk elé képzelhetjük azt a
vészforgatókönyvet, mely szerint a Szlovák Paradicsom több millió év alatt
eltűnik… Ezeket azért írjuk le, hogy ennek megfelelően értékeljük ma a meredek
lejtőkön lezúduló patakok alkotta látványos vízeséseket és zúgókat, különösen a
szurdok középső szakaszán.
A völgy alsó részét
Középső-Piecky-völgynek (Stredné Piecky) nevezik, a völgynek erre a részére
alkalmazzák egyes források a Fehér-völgy elnevezést. A fokozatosan emelkedő
sárga jelzésen haladva kb. háromnegyed óra múlva hirtelen a völgy első exponált
részén találjuk magunkat. A 13 méter magas, vízködöt permetező Nagy-vízesésnél
(Veľký vodopád) vagyunk, amely a közel 20 méteres függőleges szikláról hullik
alá, megszakítva a víz folyását. Éppen azon a helyen állunk, amelynek legyőzése
az első feltárók legnagyobb kihívása volt ebben a völgyben. Ezen a helyen a
völgy két ágra nyílik szét: balra ágazik el az Elülső-Piecky (Predné Piecky),
jobbra pedig a Hátsó-Piecky (Zadné Piecky). Mindkettő vízesésekben gazdag, de
ezek az ágak a nyilvánosság számára a természetes környezet megóvása miatt
megközelíthetetlenek. Az elnevezések itt is logikátlannak tűnhetnek,
kialakulásuk Káposztafalvához képest történő elhelyezkedésüket tükrözi, vagyis
keletről nyugatra haladva távolodnak a községtől. A Nagy-vízesést magunk mögött
hagyva egyenesen megyünk tovább a szűk szorosban lezúduló Kaszkád-vízesés
(Kaskádový vodopád) fölött. A fából készült létrák közvetlenül a Fűrész-patak
medre fölött, a völgy legromantikusabb részén vezetnek, majd hamarosan eljutunk
a jellegzetes, 8 méter magas Teraszos-vízeséshez.
A Piecky-völgy sokáig rejtve maradt
a nyilvánosság előtt. Történelmi forrásokból tudjuk, hogy elsőként ifj. Mervay
Sándornak és társainak sikerült végigjárniuk 1911-ben, legkésőbb a Szlovák
Paradicsom szurdokvölgyeinek sorában. A történelmi előzmények sorában nem
szabad megfeledkezni a hírhedt 1928-as évről, amikor is a Lichtenstein & Wilczek
nevű cég a völgy felső részén robbantásokat hajtott végre, a patakban történő
faúsztatás megkönnyítése érdekében. Ennek a barbár tettnek a nyomai még ma is
láthatóak…
Nyugodt, helyenként álmosítóan
csendes ez a festői, közel 4 km hosszú völgy. Különösen igaz ez akkor, amikor egymagunk
túrázunk a völgyben, ekkor telítődhetünk azzal a csodálatos érzéssel, hogy
magunk vagyunk a természetben. Télen, amikor a patakmederben befagy a víz, és a
vízesések gyönyörű jégfalakká változnak, szinte tökéletes itt a csend. Ilyenkor
csak itt-ott hallatszik a jégpáncél alatt a víz finom zúgása, más időszakban
viszont a víz hangjától visszhangzik a völgy.
A mészkő, amelyből a Szlovák
Paradicsom felépül, többnyire a víz eróziós tevékenységének köszönhetően
változatos alakzatokat mutat. Az évek során a tömör sziklákból elképzelhetetlen
mennyiségű, a víz által kimosott törmelék keletkezik. A víz eróziós munkája
következtében egyre inkább növeli, tágítja a repedéseket, üregeket, nyílásokat,
mélyedéseket, attól függően, hogy ez az állandó folyamat éppen az intenzívebb
vagy az enyhébb szakaszában van. Ennek köszönhetőek azok a látszólag elvált,
kinyúló sziklák, amilyenekkel a Szlovák Paradicsomban sok helyen
találkozhatunk. Ezek a hatalmas sziklák olyan benyomást keltenek, mintha
bármelyik pillanatban ránk akarnának szakadni. A látogatók, különösen a gyerekek
szívesen megtámasztják ezeket a sziklákat egy-egy darab fával, ami látszólag
egyensúlyban tartja azokat… A Szlovák Paradicsom szurdokvölgyeiben túrázva
gyakran láthatunk ilyen, karókkal alátámasztott sziklát, melyek mára a
szurdokok elválaszthatatlan részeivé váltak.
Miután leküzdöttük a Piecky-völgy
kitett középső és meredek felső részét, mintegy 2 óra elteltével, 959 méter
magasságban elérjük a Glatz-utat. Ez a szurdoktúra vége. A völgy torkolata 581
méter tengerszint feletti magasságban fekszik, így 378 méter szintkülönbséget
kellett leküzdeni. Az erőfeszítésekért jutalmunk egy felejthetetlen turisztikai
élmény, amit a Piecky-völgy az év bármely szakaszában kínál az ide
látogatóknak.
