2004.
november 19-én, 15.30 és 18.00 között drámai események zajlottak le a
Magas-Tátra déli oldalán és a Tátraalji-medencében. A nem mindennapos szélvihar
során az átlagos szélsebesség a Kő-pataki-tónál elérte a 90 km/órát,
Felsőerdőfalván a 70 km/órát, Poprádon pedig az 55 km/órát. Ezeknél az
adatoknál jóval sokkolóbb a legmagasabb mért széllökések sebessége. A
Lomnici-csúcson (2635 m tengerszint feletti magasságban) 170 km/óra, a
Kő-pataki-tónál (1780 m) 200 km/óra, az erdő felső határán (1480 m) 230 km/óra,
a tátralomnici felvonó Start átszállóállomásán (1150 m) 80 km/óra,
Felsőerdőfalván (820 m) 130 km/óra, míg Poprádon (700 m) 120 km/óra.
Hozzá kell
tenni, hogy nem ezek voltak a történelem során mért legerősebb széllökések ezen
a területen, hiszen pl. a Kő-pataki-tónál 1949. januárjában 248 km/órás, 1965.
november végén pedig 283 km/órás széllökéseket is mértek.
2008
novemberében jelent meg a www.sziklamaszas.com
oldalon a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium egyik szakemberének írása,
amely a vihar utóéletével foglalkozik. Az alábbiakban dr. Temesi Géza
tanulmánya olvasható a hatalmas pusztítás következményeiről, a feldolgozás
valamit az újratelepítés mostani állapotáról:
Szlovákiában
2004. november 19-én a 100-170 km/óra sebességű szélvihar mintegy 330.000 ha
területet, köztük a Tátra erdeit érintve, összesen mintegy 73.000 hektárnyi
erdőterületen széldöntéssel és széltöréssel rendkívül nagy faállománykárokat
okozott. A szélvihar által kidöntött és letört faanyag (széldöntés- és
töréskár) összesen 4,5 millió köbméter, ami megközelíti Szlovákia évi rendes
fakitermelési mennyiségét.
A nagyon
erős északnyugati szél infrastrukturális károkat is okozva szó szerint a
felismerhetetlenségig megváltoztatta a tátrai tájat, gyakorlatilag
megsemmisítve 2,5-5 km szélességű és 40-50 km hosszúságú, közel 12.000 ha
tátrai erdőterület 40-110 éves faállományát, alapjaiban károsítva ezáltal a
teljes erdei ökológiai rendszert. Hasonló
természeti katasztrófa volt a Tátrában 1916-ban és az 1930-as években, amikor
is a szélvihar után a nem helyi származású (bajor) lucfenyő 85 %-os
elegyarányával egykorú monokultúrákat hoztak létre. A vihar elsősorban ezeket a
nemzeti park alacsonyabb fekvésű területein levő, egykorú, alapvetően elegyetlen,
sűrű, sekély gyökérzetű, alacsony stabilitású faállományokat semmisítette meg,
a magasabb fekvésekben álló, nagyobb diverzitású, strukturáltabb állományokban
csak kisebb károk keletkeztek. A teljességhez hozzátartozik, hogy a múlt
évszázad első évtizedeinek említett természeti csapásai előtt a Tátrában
elegyesebb erdők voltak, a lucfenyő alacsonyabb elegyaránya, valamint a
jegenyefenyő és a vörösfenyő mellett alsó koronaszintben jelen voltak lombos
fafajok is, köztük a berkenye, a nyír és a rezgőnyár. Szakemberek a katasztrófa
okának tartják többek között az elmúlt hatvan év helytelen erdőgazdálkodását. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) területén ugyanis állami erdőgazdaság, és nem
természetvédelmi szerv erdőgazdálkodik. Helytelenítik Szlovákiában, hogy bár a
nemzeti parkok a legjelentősebb természeti örökséget jelentik, az erdeikben
folyó gazdálkodás ugyanakkor fahasználat-orientált, és gyakran mellőzik
természetvédelmi szervek által képviselt természetvédelmi érdekek
érvényesítését. Ugyanakkor azonban a hasonló természeti csapások természetes
jelenségek, az időjárási anomáliák miatt ilyenek voltak a múltban és lesznek a
jövőben is. A viharkár részben bizonyította, hogy a természeti folyamatok
lényegesen stabilabb erdőszerkezetet alakítanak ki, mint az ember az
erdőgazdálkodásával. Tény viszont az is, hogy ilyen erejű szélnek stabilabb
elegyes faállományok sem tudtak volna ellenállni jelentős károsodás nélkül. Az
1949. január 1-jén védetté, nemzeti parkká nyilvánított Tátrában egyébként 2-5
évente mindig is előfordultak kisebb viharkárok.
![]() |
| Fotó: Temesi Géza |
Szlovákia
nemzeti parkjaiban szükségesnek tartják az erdőgazdálkodás olyan gyakorlati
átszervezését, ahol - a természet- és tájvédelmi törvény szerint - ténylegesen
az erdő védelmi funkciója érvényesül, mint elsődleges cél. Le kell vonni a
katasztrófa tanulságait, újra kell gondolni, át kell értékelni az erdők helyét
és szerepét, meg kell határozni az erdőfelújítás ökológiailag megalapozott
reális prioritásait, és követni kell a természet ritmusát, a természeti
folyamatokat, amelyek hosszabbak az emberi életnél. Fontos a természet
imitálása, a természetes regeneráció előtérbe helyezése, nem szabad sietni és
nem szabad drágán és rosszul végrehajtani azt, amit a természet effektív módon
és megfelelően elvégez.
A
viharkárnak sokféle következménye van: ökológiai, természet- és tájvédelmi,
erdőgazdálkodási, vízgazdálkodási, klimatikus, infrastrukturális stb. A média,
az ágazatilag érintett miniszterek (földművelésügyi, környezetvédelmi) és a
köztársasági elnök az évszázad ökológiai katasztrófájának minősítették az
eseményt. Mindkét miniszter utasításokat adott ki a viharkárok felszámolására,
az elkövetkező években a szúkárok elterjedésének megelőzése érdekében a
fanyersanyag mielőbbi feldolgozására, valamint olyan újraerdősítésre, amely nem
eredményez lucfenyő monokultúrát (lombos fafajok elegyítése, többszintű,
vegyesebb korú faállományok szükségesek). A revitalizációt, az újraerdősítést
mintegy 15 év alatt tervezik kivitelezni, amit úgy kell végrehajtani, hogy az
élőhely minél kisebb mértékben károsodjon. Az "A" zónában károsított
részt (500 ha) érintetlenül javasolják hagyni, a "B" zónában (kb.
1.700 ha) maximálisan kíméletes feldolgozás (közelítés és felkészítés)
szükséges, a "C" zónában (8.100 ha) kedvező időjárási viszonyok
között optimális fahasználati technológia alkalmazható, a többi területen pedig
nincs különösebb természetvédelmi korlátozás.
A Szlovák
Ökológiai Társaság több szakértői bizottsága dolgozik a probléma megoldásán. A
hatalmas viharkár a Tátrára irányította a figyelmet és feltette Szlovákiának a
kérdést - írja cikkében a TANAP munkatársa -, hogy milyen Tátrát képzelnek el
és akarnak, továbbá hogy az egész nemzet intelligenciájának és fejlettségének
mércéje lesz a jövőben előtérbe helyezni kívánt – környezet- és
természetvédelmi, szociális avagy gazdasági – szempont a Magas Tátra
kezelésében.
Dr.
Temesi Géza KvVM,
1121 Budapest, Költő u. 21
