![]() |
| Fotó: index.hu |
Az emlékezetes 2004. novemberi szélvihar után majd hét évvel talán még az akkorinál is elkeserítőbb látvány fogadja a Magas-Tátárba érkezőket: korábban csak a hegység lábánál, sajnos most már a magasabban fekvő területeken is az óriás lucfenyő-erdők zöldjét vöröses-barna hullafoltok lepték el. Már tavaly is látható volt, idén azonban még inkább szembeötlő a Magas-Tátra hegyoldalait borító fenyves pusztulása, a helyiek szavajárásával: kezd teljesen bevörösödni a Tátra. A bajok forrása a betűzőszú, amely a 2004-es nagy vihar után kapott lábra, mára pedig már óriási tömegben lepi el a fákat.
A természettudomány Ips typographus-nak, a magyar nyelv betűzőszúnak nevezi azt a mindössze 4-5,5 milliméter hosszú bogarat, melyről a szélvihar után kiderült: veszélyesebb, mint a Föld bármely vérszomjas élőlénye. A betűzőszú a legyengült fákat kedveli; hímje ennek kérge alá fúrja be magát, majd szaganyagával odacsalogatja a nőstényeket. A légyott után kikelő lárvák tovább pusztítják a kérget, mígnem a fa száradásnak indul.
![]() |
| Száraz erdő a Tar-patak mellett |
A szúinvázió kezdete 2004 novemberére tehető, amikor a helyenként 170 kilométer óránkénti sebességgel haladó orkán letarolta a Magas-Tátra fáinak jelentős részét. A felmérés szerint 12 ezer hektáron fordította ki a földből a fákat a szél a nemzeti parkban, 2,5 millió köbméter (kb. 500-600 ezer db) fa pusztult el. A viharkárok 81,5 százaléka a lucfenyőket érte. Az óriási pusztításban a felelőtlen erdőgazdálkodás is szerepet játszott, a XX. század elejétől ugyanis az őshonos jegenyefenyők helyett gyors növekedésű, ámde gyenge gyökérzetű lucfenyveseket telepítettek a Tátra déli oldalában.
A természeti csapás sajnos nem ért véget az orkán pusztításával: a kidőlt fákat következő tavasszal ellepte a szú, s a kártevők a megmaradt fákra is gyorsan átterjedtek. A szúrajok gyorsan szaporodtak, néhány év elteltével már a leginkább védett területek fáit is megtámadták, melyek gyakran még a nemzeti park munkatársai számára is megközelíthetetlenek.
A természeti katasztrófa után nagy vita bontakozott ki az erdészek és környezetvédők között: az előbbiek szerint a kidőlt fákat ki kellett volna termelni és fel kellett volna dolgozni, a zöldek álláspontja szerint viszont a letarolt területet érintetlenül kellett volna hagyni, hogy az állomány természetes úton, a maga erejéből újulhasson meg. A vita eredményeként volt, ahol kitermelték a fákat, de sok helyen ott maradtak a földön. A halott fák azonban mintegy keltetőként szolgáltak a betűzőszú számára, nekik ez a helyzet maga volt a mennyország, és nagyon gyorsan szaporodni kezdtek. 2008-ban már látszott, hogy ebből probléma lesz, meg is kezdték a védekezést, de úgy tűnik, hogy már későn. A természetvédők szerint a nemzeti park vezetősége felelős a kialakult helyzetért, amely a kidöntött fák kitermelése mellett döntött.
Mint azt szlovákiai erdészek elmondták, feromoncsapdával próbálták begyűjteni a szúkat: mázsájával szüretelték le a ragadós papírra csalt hímeket, de ez se segített. Az inváziót már láthatóan nem lehet megállítani. Az erdészek szerint valószínűsíthető, hogy a lucfenyők teljesen kipusztulnak, és majd évek múltán egy másik fenyőfaj nő ki a helyükön (a rovarok a lucfenyőt támadják, a felsőbb régiókban található törpefenyőre, vagy más fára nem veszélyesek.)
Dr. Csóka György az Erdészeti Tudományos Intézet erdővédelmi osztályának vezetője elmondta, hogy a vihar utáni elhúzódó vita alapján borítékolni lehetett, hogy baj lesz a Tátrában. Hozzátette, hogy a szú főleg a 70-80 éves lucfenyőket veszélyezteti (ebből található a legtöbb egyébként a Magas-Tátrában, a vihar is ezeket tizedelte meg), a fiatalabbak ellenállóbbak.
A szerkesztő megjegyzése:
A látvány siralmas. Talán csak a szélvihar utáni állapothoz hasonlítható az, amit az ember az egykor gyönyörű sötétzöld tátrai fenyvesek láttán érez. A Tarajka (Hrebienok) és Tar-patak (Studený potok) közötti Felső turistaút (Magistrála) holdbéli táj benyomását kelti. Az idei, áprilisi szélvihar utáni hetekben olvashattak róla az oldal látogatói, hogy a TANAP munkatársai május-június folyamán rendbe hozzák a viharban megrongálódott turistautakat, eltávolítják a turistautak mentén álló kiszáradt fákat. Ha a száraz tényeket nézzük, valóban rendbe hozták, hiszen a Felső turistaútnak a Tarajka és a Zamkovszky-menedékház közötti szakasza kényelmesen járható.
Emellett azonban két dolog köti le az ember figyelmét. Az egyik a Tar-pataki-völgy (Studená dolina) látványa. Gyakorlatilag alig-alig látunk egészséges fenyőfát, a hatalmas völgykatlanban végzett pusztítás minden képzeletet felülmúl. Az elpusztult fenyőkből álló foltok felnyúlnak egészen a törpefenyőöv aljáig. A nagyobbik gond az, hogy a jelenleg még szúmentes fák sem egészségesek, sajnos a legkevésbé sem mondhatók szépnek. Ezeknek a szél által formált ún. zászlósfáknak is csak a tetején, ott is csak az egyik oldalán láthatunk egészséges ágakat. Egyre inkább valóságnak érezhetjük az erdészek fenti véleményét, miszerint a lucfenyők teljesen ki fognak pusztulni a Magas-Tátra déli oldalán.
De ez csak az egyik dolog, amiért kommentárt fűzök a cikkhez. A másik az, amit a TANAP munkatársai vittek véghez akadálymentesítés, fakitermelés címén. A Tarajkáról a Tar-patakig vezető turistaúton, végig az út mellett 2-3 méter magasan tornyozták fel az utakról eltávolított, kiszáradt fatörzseket, ágakat. Már ahol egyáltalán kitermelték, mert sok helyen simán ott hagyták a hegyoldalban. Közvetlenül a Tarajka után több olyan facsonk mered az ég felé, amelyet az áprilisi vihar tört derékba, két-három-négy méter magasságban. Ezeket a csupasz, szálkásan törött fatörzseket ki tudja miért, de nem vágták ki, hanem ilyen állapotban a helyükön hagyták. Sem erdész, sem környezetvédő szakember nem vagyok, egyszerű turistaként azt gondolom, siralmas és elszomorító ez a látvány. Laikusként nem értem, miért nem égetik el ezeket a már semmire sem használható, szúette, elszáradt fákat, ágakat. Hiszen ezek a hatalmas farakások nem csak a kilátást akadályozzák, de megbetegíthetik a közelben lévő, jelenleg még egészséges lucfenyőket is. Kérdések, amelyek válaszra várnak…
