Az elmúlt héten tettem közzé a Turisták Lapja című folyóirat első évfolyamának 5. (1899 októberi) számában megjelent túraleírás első részét. Ebben a Kárpátegyesület akkori titkára, Páter Kálmán meséli el a Gerlachfalvi-csúcs megmászásának történetét, melyre Franz János vezetésével, Dénes Ferenc társaságában 1889. július 10.-én került sor. A cikket teljes egészében az akkori helyesírással teszem közre, úgy gondolom, ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy abban a korban, azon a helyszínen érezzük magunkat. Az alábbiakban az útleírás második, befejező része olvasható.
Kirándulás a Gerlachfalvi csúcsra. (2. rész)
![]() |
| Kereszt a csúcson |
Vegetatiót a Gerlachfalvi csúcson már nem találtunk; itt az egész világ csak nagy gránit-sziklákból áll, melyeken még termő humus sem képződhetik. Az utolsó virágot a csúcs alatt mintegy 50 méterrel lejebb, a déli lejtőn találtuk, és pedig — ha jól emlékszem — a Primulának egy elsatnyult példányát, de a lepkék azért feljöttek egészen a csúcsra és egy kis vanesse közvetlenül a lábaink mellett sütkérezett a sziklákon. Havat sem értünk egész utunkon és a legközelebbit egy patak medrében a batizfalvi völgy felett láttunk, honnan a vezető egy jókora csomót víz helyett hozott fel a csúcsra, mert égető szomjunkat a víz teljes hiányában hóval és vörös borral kellett csillapítanunk. Általában a hóviszonyok ez idén a Tátrában rendkívül abnormisak ; július 10-én már oly helyen sem találtunk havat, hol az néha őszig is meg szokott maradni, ugy hogy valószínű, hogy ha a forró, száraz nyár még tovább is tart néhány hétig, a Tátrában ez idén valamennyi hó el fog olvadni és szeptemberig még mutatónak sem marad egy szemernyi sem.
A csúcson mintegy 1 1/2 óráig időztünk és gyönyörködtünk a szép és vadregényes kilátásban, egyúttal pedig olvasztottuk szaporán a felhozott havat, hogy azzal a magunkkal hozott vörös bort megszaporítva, folyton tartó szomjunkat időnként csillapítsuk. Étvágya senkinek sem volt, kivéve a vezetőt, a ki az elsózott sonkát és sajtot is megtudta enni. Mi többiek csak belekóstoltunk. Azért nem is tanácsos a turistának olyan húsféléket vinni valamely nagyobb kirándulásra, melyek őt még szomjasabbá teszik, és mindig jó azt elébb odalennt megkóstolni, mit a vendéglős a kalauz tarisznyájába tenni szándékozik; tapasztalásból mint legczélszerűbbet ajánlhatom ilyenkor a keményre főtt tojást és kenyeret egy kis sóval. Végül előkerestük a névjegyeket magában rejtő pléhdobozt és azok között egy kissé lapozgattunk; lehetett benne vagy 30—40 darab névjegy, többnyire idegen hangzású lengyel nevekkel, magyar alig volt közte egy-kettő. Legeredetibb módja a megörökítésnek minden esetre az, melyet egy Timon nevü turista követett, ki nevét nagy betűkkel a legmagasabb sziklába valami kőfaragó eszközzel bevéste. Miután a dobozt a mi kártyáinkkal is elláttuk, azt gondosan előbbi helyére a szikla alá rejtettük, és azt tapasztalván, hogy a Királyhegyen kezd esni az eső, mely a Tátra felé is közelít, hamarosan összeszedtük holminkat és 5 perczczel 10 óra előtt megindultunk lefelé.
![]() |
| A Karcsmar-folyosó és a Tetmajer-horhos |
A lemenetel sem volt könnyebb a feljövetnél, mert habár annál a tüdő működése kevésbbé volt igénybe véve, annál többet kellett a kezekkel dolgozni, hogy tornászva egyik szikláról a másikra lebocsátkozzunk. A mászóbot most egészen feleslegessé vált és inkább akadályozott, mint segített a lefelé kúszásnál. Ezért a lemenetelnek lassan és vigyázva kellett történni, mert a sietéssel azt érhette volna el az ember, hogy a lába a lejtős sziklán vagy apró törmeléken megcsúszván, néhány méternyire lezuhanhatott volna valamely sziklahasadékba, vagy mélyebb vízérbe. Visszafelé szorosan az útjelzéshez tartottuk magunkat és meggyőződtünk arról, hogy az útjelzés ugy a hogy most van a Gerlachfalvi csúcson, a felsőbb régiókban a lehetőség szerint a legjobb, mert a lehetőségig megtartva az elért magasságot a járható ösvények felhasználásával vezet gerinczről gerinczre, noha így is a leszállásnál háromszor vagy négyszer kellett újra felfelé mennünk. Ha ennél rövidebb utat akarna az ember választani, akkor kénytelen volna a főgerinczen végigsétálni, a mi pedig még a zergéknek is lehetetlenség.
Elhagyva a batizfalvi völgy feletti lejtőt, újra a katlan felett jelentünk meg, melyet megint felül megkerülve a keleti gerinczre jutottunk. Itt néhány perczig megpihentünk és körülnéztünk nincs-e még közelünkben egy kis vizér, melylyel kiszáradt nyelvünket megnedvesíthettük volna, de azt még nem találtunk sehol, miért is nemsokára újra megindultunk és most már gyorsabban bocsátkoztunk lefelé. A lánczok felett csakugyan megtaláltuk a kis vízcsurgót, melyből mohón ittunk néhány pohárral, meglehetős ízetlen vizet, mely ugyan elég hideg volt, de semmi szénsavat nem tartalmazott, és ezért szomjunkat nem is birta kellően oltani. Most tehát már csak a főpróba volt hátra. t. i. a lánczokkal övedzett meredek sziklalépcsőzet, melyen már nagyon óvatosan és egyenként bocsátkoztunk alá. A vezető megállott a lánczok kezdeténél egy mélyedésben, leoldotta derekáról a szépen összefont kötelet és azt elébb útitársam derekára kötötte, felső végét pedig erősen marokra vette. Ilyen biztonsági övvel ellátva egyenként bocsátkoztunk aztán le hason mászva és a lánczba kapaszkodva, mig lábunk a hegy tövében lévő nagy törmelékre nem lépett és kezünk az utolsó láncz végét is elhagyta. Miután én is szerencsésen leértem és a kötelet derekamról leoldottam, felkiáltottunk a vezetőnek, kit alulról nem is láttunk, hogy most már jöhet ő is ; ő pedig nem sok teketóriát csinált, hanem valósággal macska módjára mászott le a lánczokon.
![]() |
| A Gerlach gerince Ótátrafüredről |
Mikor már ezen is túl voltunk, mindnyájan szabadon fellélegzettünk és siettünk le a Virágos kertbe, melyen nagyobb társaságot találtunk az ez évben igazán szép alpesi flórában böngészve. Még egy korty vizet a felkai patakból felhörpintve, a Hunfalvy menedékházhoz jutottunk délutáni 1 óra 15 perczkor. Tehát a leszállásunk a csúcsról is csak 10 perczczel kevesebb időt vett igénybe mint a felmenetel, a mi nagyon érthető is, ha az ember meggondolja, hogy lefelé sem lehet jobban sietni, sőt inkább óvatosabban kell menni, mint a felmenetnél.
A Hunfalvy menedékházban már tovább pihentünk, mert éppen kezdett esni az eső, és nem akarván csuromvíz lévő ruháinkat kívülről is megáztatni, megvártuk, mig az a kis záporeső felettünk elvonul. Innen a Weszterlakig már csak egy kis séta volt, melyet folyton lefelé menve 1 1/4 óra alatt megtettünk, és ide megérkezve mégis nagyon megörültünk, hogy a mai út fáradalmai ezzel véget értek.
A vacsoránál már nagyobb társaságban kellett élményeinket elbeszélni, és ez alkalommal összeállítottuk az ezen kirándulásunknál tapasztaltakról a resumét, mely is következő:
A Gerlachfalvi csúcs megmászása mai napság már nem tartozik az életveszélyes kirándulások közé, mert az alkalmazott biztonsági készülékek és útjelzés minden erőteljes férfinak egy kis óvatosság mellett és jó időben, veszély nélkül hozzáférhetővé teszik. Nőknek nem való ezen csúcsra való kirándulás. Az eddigi kézikönyvek kivétel nélkül sokra teszik a kirándulásra szükségelt időt, mert ezen csúcs ugy Tátrafüredről, mint a Weszterlakból egy nap alatt kényelmesen megmászható. Kalauzaink még nem eléggé jártasak ezen csúcs megmászásában, mert daczára annak, hogy velünk 2 első osztályú kalauz volt, mégis eltévesztették az utat és egyik a másik után tért le akaratlanul a jelzett ösvényről. Jobb vagy kényelmesebb útat a csúcsra találni nem igen lehet, de az eddigin javítani és járható ösvényt előállítani lehet, különösen a felsőbb régiókban, hol az emelkedés már nem oly rohamos, és az útban levő sziklák eltávolításával, valamint a gödrök és hasadékok kitöltésével sok volna elérhető. Kívánatos tehát, hogy egyesületünk Sziléziai Osztálya, mely a Gerlachfalvi csúcsot választotta működése teréül, tervezett programmját megvalósítva, ezen ösvényt létesítse, hogy ez által magát a Magas Tátrában megörökítvén, a Magyarországi Kárpátegyesületnek habár külföldön székelő, de azért hozzá méltó osztályának bizonyuljon!
(Lőcse.)
Páter Kálmán,
